JTEXT-VOL1

A beavatás

38 éves vagyok, nős. Márti, a feleségem 35. A szexuális életünk a gyerek születése után, – ennek is már nyolc éve – teljesen ellaposodott. Előtte nagyon jó volt az ágyban, és rettentően élvezte a szexet.

Próbálkoztam, beszélni róla, és akkor mindig türelemre intett. De meddig? A feszültséget általában sportolással vezettem le, úgyhogy én is megtartottam a jó kondimat. Általában tetszettem a nőknek, de nem akartam – egyelőre – megcsalni a nejemet.

Szóval beletemetkeztem a munkába. Pár hónapja új munkahelyre kerültem, egy jó hírű magáncéghez középvezetőnek. A vezetőség fiatal, nagyon jó társaság volt, egy idősebb, de nagyon fiatalos, agilis igazgatóval.

Sokat dolgoztam, de azért mindig próbálkoztam a feleségemnél, de legtöbbször lepattintott. Persze azért néha hagyta, hogy megdugjam, néha leszopott, ha kértem, de éreztem, hogy csak azért teszi, nehogy veszekedés legyen belőle. Néha eszembe jutott, hogy biztos van valakije, akivel kefél, mert a pasik mindig megnézték, olyan jó nő. Karcsú, nagyon csinos, magas, formás lábakkal, szőke hosszú hajú, kerek kemény mellekkel, vékony derékkal, és a feszes, gömbölyű popsival. Üzletkötőként dolgozott egy nagy cégnél és sokat utazott, néha több napra is, akármikor megtehette.

Az új cégemnél az volt a szokás, hogy időnként „meetinget” tartottak. Ilyenkor kibérelt a cég egy nagy panziót és eszem iszom, tánc, ment az összetartásáért. Már késő délután összejön a csapat és másnap hajnalig megy a bulizás.

Természetesen mi is meg voltunk hívva. A feleségem nem akart jönni, mondván, hogy nem ismer senkit, de mondtam, hogy nem vetne rám jó fényt, ha egyedül mennék, mert az igazgatóm külön szólt, amikor meglátta a fényképét az asztalomon, hogy nejemmel együtt menjek. Így aztán mégiscsak megígérte, hogy velem tart.

Nagyon csinos volt, egy fekete, hátul mélyen kivágott, elöl merészen dekoltált mini ruhát vett fel, melyet csak egy kis pánt tartott a nyakában, tarkóján megkötve. A nyári napozástól szép barna volt a bőre. Formás lábai és hosszú combjai jól mutattak a magas sarkú fekete szandálban, amit direkt erre az alkalomra vett. Csodás kicsi, de kerek és kemény mellei voltak, ezért nem is vett melltartót. Bimbói átütöttek a vékony anyagon.

Meg kellett állapítanom, hogy borzasztóan szexisen nézett ki! Szerettem volna egy menetet lenyomni még indulás előtt, mint régen, de hidegen elutasított. Gondoltam, majd leitatom, és ha hazajöttünk talán sikerül. De másképp alakult!

Amikor megérkeztünk észrevettem, hogy többen is felfigyeltek rá, ami büszkeséggel töltött el. Bemutattam a kollégáimnak és az igazgatómnak is, akik nem győzték dicsérni. Szemlátomást tetszett nekik, mert egészen körbezsongták. Ő vidáman fogadta a hódolók bókjait, látszott rajta, hogy élvezi, hogy tetszik a pasiknak. Ugyanakkor meglepődve tapasztaltam, hogy szinte az összes feleség csinos fiatal nő. Nem győztem kapkodni a tekintetemet köztük. Legjobban az igazgatóm felesége tetszett, eszméletlen szép csaj volt!

Vacsora után, lekapcsolták a nagy fényeket, csak villódzó diszkó világítás ment és mindenki táncolni kezdett a félhomályban. Mi is, és éreztem, hogy egyre jobban oldódik fel a csaj. Lehet, hogy a viszki hatására, de lassú táncnál teljesen hozzám dörgölőzött. Farkam teljesen megmerevedett, amikor éreztem, hogy az altestét az enyémhez dörzsölte. Kemény, hegyes mellbimbóit éreztem a mellemen.

Aztán a kollégák is felkérték, és döbbent féltékenységgel állapítottam meg, hogy ugyanúgy tapad azokhoz is. Nem értettem mi történt vele, és miért hagyja, hogy a fenekét fogdossák. Rá akartam szólni, de az igazgatóm feleségével kellett táncolnom. Judit, mert így hívták, lenyűgöző nő volt, eszméletlenül szexis volt! Testhez tapadó bordó ruha volt rajta, hasonlóan mély kivágással elöl hátul, mint a nejemnek, csak hosszú szoknyarésszel. Azt hiszem, ezt nevezik kisestélyinek a nők. Fekete hajú, kreolos bőrű, igazi déli szépség volt. Magas és karcsú. Fiatalabb lehetett a nejemnél, max 30-ra tippeltem. Tánc közben udvarolgattam neki, amit ő nevetve fogadott. Ráhajtottam volna, normális körülmények között, de visszatartott, hogy ő a vezér felesége. Közben fél szemmel láttam a Mártit, hogy nagyon jól érzi magát, a férfi kollégáim körbeveszik és pezsgővel itatják. Ő meg egyre fesztelenebbül incselkedett velük. Amikor újra velem táncolt bevallotta, hogy megkínálták füves cigivel és ettől nagyon kellemesen érzi magát. Váratlanul teljesen gátlástalanul benyalt a fülembe és közölte, hogy nedves a puncija. Farkam egyből merev lett és azt mondtam neki, hogy tűnjünk el dugni egyet.

Nevetett, de ekkor megint lekérte valaki, én meg megint a főnök feleségével táncoltam, aki a tánc után odahívott az asztalukhoz beszélgetni. Közben állandóan arra gondoltam, hogy Mártit alaposan megbaszom, ha hazaérünk.

Sokat beszélgettünk mindenféléről és közben sokat is ittunk. Egyszer csak elővett egy sodort cigit és rágyújtott. Engem is megkínált. Már régen szívtam ilyent, de most volt valami bizalmas abban, ahogy felváltva szívtuk. Néhány mély slukk után már éreztem a hatást! Kellemes lazaság lett úrrá rajtam. Nagyon közvetlen volt a csaj, közölte is, hogy tetszem neki és tegeződjük. Pertut ittunk, és amikor meg akartam puszilni, ő egy nyelves csókot adott. Frászt kaptam, hogy valaki meglátta, de a félhomályban egymást is alig láttuk. Nekem is baromira tetszett a nő, de nem mertem kikezdeni vele, mégiscsak a vezér felesége. Ő meg nevetve mutatta, hogy bezzeg a férje milyen vadul udvarol a feleségemnek. Én is oda néztem ahova mutatott és valóban Mártikám teljesen összetapadva táncolt a főnökömmel, aki gátlástalanul fogdosta a fenekét. Én jöttem zavarba és fel akartam állni az asztaltól, de a csaj nem hagyott. Kérdeztem, hogy őt nem zavarja a férje viselkedése? Ezen jót kacagott és kezét a combomra téve, közel hajolt és közölte, hogy nem, mert nyitott házasságban élnek. Totál zavarban voltam, megcsapott az édes illatú lehelete melytől a farkam teljesen megmerevedett. Legszívesebben azonnal nekiestem volna a csajnak, de nem mertem semmit sem kezdeményezni.

– Te féltékeny vagy a feleségedre? – kérdezte egészen közel hajolva.

– Tulajdonképpen nem vagyok, – feleltem – valahogy izgat, ahogy másoknak is tetszik, csak az utóbbi időben kevés otthon a szex!

Ez csak úgy kitört belőle, de ő ezen egy jót nevetett. Felállt, megfogta a kezem és táncolni hívott. Lassú szám ment, úgyhogy egymáshoz simultunk. Kemény kis mellei nekem feszültek és éreztem csípője mozgását. Nem tehetek róla megint felállt a farkam. Zavarban voltam, de ő nem engedte, hogy elhúzódjak. Teljesen hozzám tapadt. Kezem lecsúszott a popsijára. Amikor éreztem, hogy nem tiltakozik, merészebben kezdtem fogdosni. Állandóan az zakatolt az agyamban, ahogy azt mondta: „nyitott házasságban élnek”. Nem tudtam mennyire legyek merész! Legszívesebben azonnal megdugtam volna. Éreztem, hogy játszik velem, de akkor még nem tudtam mire megy ki ez az egész. Persze így utólag, minden világos lett, de akkor még nem értettem. Farkam pattanásig feszült, egyenesen a hasának, ami úgy látszott tetszett neki, mert folyamatosan nekem nyomta magát. Elég sokat táncoltunk, aztán amikor megint gyors számok következtek visszamentünk az asztalhoz.

Közben eltelt vagy egy óra is. Körülnéztem Láttam, hogy az igazgatóm egy másik csajjal táncol, de Mártit nem láttam sehol. Elnézést kértem Judittól, és elindultam megkeresni a feleségemet. Körbejártam a termet, aztán még kimentem a WC felé is, de ott sem volt. Azt hittem megsértődött, és valahova külön vonult. Visszamentem Judithoz.

– Nem találod asszonykádat? – kérdezte – Ne izgasd magad, biztosan nagyon jól érzi magát! Kerested az emeleten is? Ha felmennél csak óvatosan és nagyon halkan! – figyelmeztetett és rejtélyesen mosolygott.

Akkor nem értettem, de elindultam.

A sötét folyosón botorkáltam, amikor egyszer csak hangokat hallottam az egyik szoba felől. Hegyeztem a fülemet, mintha kéjes nyögéseket hallottam volna. Óvatosan kinyitottam az ajtót egy résnyire, és belestem. Bent félhomály volt, de azért jól láttam mi történik és majdnem elájultam a látványtól!

A Márti volt ott két hapsival. Két fiatalabb, jóképű kollégámat ismertem fel. Az egyik a fotelben ült, Márti pedig lehajolva szopta a faszát, a másik meg hátulról, a szoknyáját felhajtva, nyalta a seggét és ujjazta a punciját. Bugyi már nem volt rajta. Ő pedig néha felemelte a fejét és kéjesen zihált, de a fotelba ülő férfi ilyenkor belemarkolt a hajába és visszanyomta a fejét a faszára, miközben a másik kezével a melleit markolászta.

Teljesen lemerevedtem. Nem tudtam, mit csináljak. Ha berontok, nevetségessé teszem magam és rajtam fog röhögni az egész cég. Ha hagyom…? – nem tudtam gondolkodni, de mozdulni sem, annyira megdöbbentett és ugyanakkor felizgatott a látvány. Még sose láttam a nejemet más férfival, nemhogy egyszerre kettővel! Csak álltam ott merev fasszal és végignéztem, ahogy a két hapsi szétkúrja a feleségemet.

Feltérdepeltették a fotelba és ő meg kipuccsította a fenekét, széthúzta a segge partjait és hívta a manusokat, hogy nyomják már belé a faszukat. Ilyennek még sosem láttam, teljesen be volt vadulva! Az egyik letolt nadrággal azonnal mögé lépve merev faszát a puncijába nyomta, majd belemarkolt a csípőjébe és tempósan kúrni kezdte. Mártikám nyüszített a kéjtől. A másik meg elé állt és farkával az arcát simogatta, majd a nyitott ajkai közé téve a torkáig lökte. Mártika fuldoklott, de szopott, mint a kisangyal! Aztán a két manus helyt cserélt és így felváltva baszták és szopatták. Márti a kerek kis seggét kéjesen mozgatta és lökte hátra, miközben farkallták és hangosan élvezett egyfolytában. Elég gyorsan végeztek. Amikor aztán a pasik is beleélveztek a feleségembe – egyik a pinájában ment el, a másik a szájába gecizett – szédelegve lementem, és a bárpultnál inni kezdtem.

Zsongott a fejem. Egyszerre izgatott és dühített a feleségem kurvasága! Lehet, hogy mindig is ilyen volt, csak én nem vettem észre? Mekkora ribanc! Ugyanakkor teljesen felizgultam, ha arra gondoltam, ahogy a pasikkal baszott! És hogy élvezett a kurva!

Nem tudom mennyi idő telt el, de egyszer csak a Márti fogta be a szemem hátulról.

– Hol voltál? Össze-vissza kerestelek! – mondta ártatlanul. Úgy tettem, mintha nem tudnék semmit. Elhívtam táncolni. Nagyon felszabadult volt. Mint régen. El tudjátok képzelni, mit éreztem. Különösen akkor, amikor egy lassú számnál, magamhoz ölelve megéreztem, hogy nincs bugyi rajta. Amikor rákérdeztem, hogy hol a bugyija, ő szemrebbenés nélkül azt hazudta, hogy pisis lett és levette. Eszembe jutott, ahogy a pasikkal baszott és megint felállt a faszom. Ő ezt megérezte, rámnevetett és megmarkolta. Közben a nyelve a számba hatolt. Furcsa íze volt a csókjának! Arra gondoltam, hogy az előbb más faszát szopta és nyelte a gecijét, de még ez is felizgatott! Rádöbbentem, hogy egy perverz állat vagyok, akit izgat, hogy mekkora kurva a felesége! Legjobban azon lepődtem meg, hogy nem vagyok féltékeny, inkább az dühített, hogy velem nem akar baszni! Úgy fordítottam, hogy senki se lássa – még jó hogy totál félhomály volt – és ujjaimmal hátulról a segge partjai között a puncijába nyomultam. Totál nedves volt! Nem tudtam eldönteni, hogy a sok belépumpált gecitől vagy az izgalomtól. Mindenesetre ő kéjesen lihegni kezdett, ahogy ujjaztam és még vadabbul csókolt. Máskor ezt nem engedte volna ennyi ember között! Megmarkolta a faszomat és rámnevetett:

– Akarod, hogy leszopjalak? – kérdezte. Nem ismertem rá, teljesen be volt vadulva! Nem is tudtam válaszolni, mert valaki lekérte, én meg újra Judittal táncoltam.

– Látom, nagyon jól érzi magát a nejed, – mondta – történt valami? Mintha fel lennél dúlva! – kérdezte, mert látta, hogy állandóan Mártit néztem, ahogy az egyik manushoz tapadva táncolt. Legszívesebben elmondtam volna neki, hogy mit láttam, de szégyelltem, hogy felszarvaztak. Még az is eszembe jutott, hogy valamit biztos tud a csaj, máskülönben nem küldött volna fel az emeletre. De nem tudtam logikusan gondolkodni, mert láttam, hogy az egyik pasi, akivel a nejem kefélt, mutatja neki az asztal alatt a bugyiját és felfelé mutat. Majd csak a pasi elindul felfelé, a Márti pedig néhány perc múlva otthagyva a táncot, követte. Nem mentem rögtön utánuk, bár kurva kíváncsi voltam, hogy most mi fog történni. Bár volt egy olyan érzésem, hogy az én kicsi feleségem már megint baszni megy! Teljesen felkavart, de ugyanakkor kurvára izgatott is a dolog.

Közben észrevettem, hogy Judit engem figyel. Rámosolyogtam – kicsit kényszeredetten, mert a Mártival voltam elfoglalva. Átvillant rajtam, hogy bosszúból ráhajtok a csajra, de aztán inkább még vártam egy kicsit, visszavittem Juditot az asztalukhoz és Márti után indultam.

Az emeleten, megint ugyanabból a szobából szűrődtek ki a hangok. A szomszédos tök sötét szobába osontam be. A két szoba közti ajtó résnyire nyitva volt, azon keresztül néztem, hogy mi történik. Odabent félhomály volt, de jól láttam mi történik. Először teljesen lemerevedtem! Ugyanis a Mártit most már három pasi vette körbe. Az egyik a igazgatóm volt, a másik kettő, akivel az előbb baszott. Feleségem ruhájának pántja kioldva, mellei szabadon, szoknyarésze felgyűrve. Bugyi meg eleve már nem volt rajta. Az egyik manus éppen arról beszélt a főnöknek, hogy milyen jó a csaj, kurva jól szopik, benne van mindenben, és szuper kis kúrógép! Márti nem szólt semmit erre az obszcén beszédre, csak vigyorgott mintha be lenne drogozva. Biztos megint szívattak vele valamit, mert az italtól nem lett volna ennyire gátlástalan! Közben a pasi úgy fogdosta, mintha egy árucikk lenne. Megfordította és külön felhívta a vezér figyelmét a nejem kemény seggére. Márti csak vigyorgott és hagyta magát, mint egy útszéli kurva! Úgy látszik a vezér a szép popsikat kedvelte, mert mellélépett azonnal belemarkolt a fenekébe és megkérdezte, hogy akar-e kúrni három pasival. Nejem bólintott és még jobban puccsított. A vezér keze eltűnt a partok között. Most már hat kéz fogdosta a testét, ő meg enyhe terpeszben engedett utat a puncijába és a segge partjai közé hatoló ujjaknak. Közben persze ő sem tétlenkedett, felváltva csókolózott velük és kigombolva a nadrágjukat, sorra vette elő a hapsik kemény farkát. Aztán lenyomták és a nejem leguggolva felváltva szopni kezdte az arca előtt meredező faszokat. Megint teljesen bevadult! Egy fasz a szájában, a másik kettő a kezében. Néha megpróbált két faszt is a szájába venni! Szopott, harapdálta a pasik heréit. Ahogy guggolt, szép kerek meztelen seggét fogdosták és alulról tovább ujjazták. A manusok persze elégedetten röhögtek a feje felett és dicsérték a technikáját. Így szopatták egy darabig, majd meztelenre vetkőztették, és feltették az asztalra.

Ott állt négykézlábon az asztal tetején, teljesen meztelenül, szétrakott lábakkal a popsiját jól kidugva és a pasikra nevetett. Azoknak nagyon tetszett, hogy teljesen szőrtelen. Mert Mártikám még a segglukát is gyantáztatta. Körbeállták és fogdosták, simogatták, taperolták a testét, markolászták a melleit. Aztán a vezér mögé kerülve csókolgatni kezdte a popsiját, majd szétfeszítve a két félgömböt benyalt a seggébe. Közben a punciját is ujjazta. Nejem kéjesen lihegett, mire a másik pasi a szájába nyomta a faszát. A harmadik meg a melleit markolászta. És az én kis feleségem hangosan zihálva élvezte mindezt!

Ekkor ért a meglepetés!

Valaki a nadrágon keresztül megmarkolta a farkamat! Odanéztem, Judit állt mellettem és az ujját a szájára téve figyelmeztetett, hogy meg ne szólaljak. Ő is belesett a résen és a odahajolt a fülemhez:

– Látom a két kis tenyészbika elkapta a nejedet és most feltálalják a főnöküknek! – mondta és közben kinyitotta sliccemet. Mint a rugó pattant elő a farkam. – Ne mozdulj, lessük meg őket -suttogta, miközben a farkammal játszott. Önkéntelenül átöleltem és kezemmel végigsimítottam a karcsú testét. Csodásan kemény volt a melle és a segge! Beszívtam hajának bódító illatát és legszívesebben azonnal beakasztottam volna neki. Ezt ő is megérezte, mert azonnal rámszólt, hogy most inkább leselkedjünk.

Közben a szobában megfordították Mártikát, aki most ott feküdt hanyatt az asztalon. A két srác – két oldalról- megfogva a bokáját felemelte és széttárta a lábait. A vezér benyalt a nejemnek, majd letolt nadrággal, merev fasszal, beállt a combjai közé. Márti meg lenyúlt, széthúzta a szeméremajkait és magába igazította a faszt. A főnök lihegve kúrni kezdte. Nagy heréi hangosan csapkodták a popsiját minden egyes lökésnél. A másik két manus az arca fölött verték a faszukat, majd egyik a szájába rakta, míg a másik a mellbimbóit kezdte harapdálni. Nejem kéjesen nyögdécselt. Néztem őket és éreztem, hogy majd szétpattan a farkam Judit kezében. Nem voltam észnél, hogy mekkora kurva is a feleségem! A férfiak váltották egymást és szép sorban mindegyik megjáratta a farkát a nejem pinájában. Ő meg egyfolytában hangosan élvezett!

– Nagyon jó csaj a nejed! Én is kipróbálnám! Ahogy elnézem imád baszni! – hallottam Judit hangját. Átvillant, hogy a csaj leszbi és ettől nagyot rándult a farkam. Benyúltam a szoknyája alá és a popsiját kezdtem simogatni. Meglepetésemre nem volt rajta bugyi.

– Sosem hordok bugyit! Így sokkal izgalmasabb! – súgta és benyalt fülembe. Magamhoz szorítottam és becsókoltam a szájába. Ujjaim hátulról becsusszanta az alaposan nedves puncijába és ujjazni kezdtem. Judit is egyre jobban lihegett. Nyelve a számba nyomult. Finom íze volt, de nem sokáig csókolt, mert újból a szoba felé fordult.

A manusok közben levetkőztek. A két fiatal kollégám igazi jól kigyúrt srác volt, de a vezér elég ronda szőrös manus volt, enyhe pocakkal. Féltékenyen meg kellett állapítanom, hogy mindháromnak elég nagy farka volt. Elégedetten röhögtek, hogy milyen jó csajt fogtak ki. Látszott rajtuk, hogy nem először csinálják így együtt.

– Mindig ezt csinálják – kommentálta Judit, mintha kitalálta volna a gondolatomat – a két srác becserkészi a nőt, és ha benne van, partiba rakják a férjemmel! Majd elmesélem.

– Te ezt tudtad, igaz? Azért küldtél fel ide az előbb is!

– Mondtam már, mindig így csinálják az újakkal! Kíváncsi voltam, hogy reagálsz! De jól viseled! Jut eszembe, mindketten szerettek grupizni? Mert a nejed az szereti, azt látom!

– Még sosem csináltuk, hogy ő csinálta-e, én nem tudok róla – válaszoltam, amin ő halkan nevetett.

– Rejtett kincs a csajod, most kiderült! Nézd, hogy élvezi!

Közben a nejemet hasra fektették az asztalon, és markolászták és dicsérték az isteni kerek seggét. Persze közben mindig szopatta valamelyik. Olyanokat mondtak neki, hogy kurva jó szopós szája van, jó a teste és élvezet kúrni. Mártikám meg ahelyett, hogy megsértődött volna, egyre csak vigyorgott és mindent beleadva nyelte el a faszokat. Látszott, hogy izgatja, ahogy a pasik bántak vele. Közben meg azt lihegte, hogy nekik meg kurva jó farkuk van, imádja a nagy kemény faszokat és imádja, ha jól megkúrják! Még sosem hallottam ilyen közönségesen beszélni! Persze a manusok ezen is jót röhögtek!

– Ahogy érzem, neked sincs kis farkad, – hallottam Judit hangját – de le kell tesztelnem! – mondta, azzal elém guggolva szájába vette. Kigombolta a nadrágomat és a boxer alsóval együtt lehúzta a térdemig. Nyelvével a makkomon körözött miközben egyik kezével alányúlt a heréimnek a másikkal továbbra is törzsét dörzsölte. Megfogtam a fejét és a torkáig löktem. Mit mondjak, fuldoklás nélkül lenyelte! Istenien szopott a csaj! Nem sokáig bírtam, annyira fel voltam izgatva, hogy pillanatok alatt eldurrantam. Judit az egészet lenyelte, majd a száját törölgetve újra mellém állt.

– Tényleg régen szexelhettél! Jó sokat fröcsköltél! Közben mi történt? – kérdezte és tovább leselkedtünk.

Márti éppen széthúzta a segge partjait és hívta a vezért, hogy nyomja vissza belé a faszát. Az meg azonnal mögé állt lehúzta az asztal szélére és hátulról baszni kezdte a pináját. A másik meg elé állva a szájába lökte a farkát. Mártikám hangosan vinnyogott, ahogy a vezér kúrta. Az meg még az ujjait is a nejem seggébe nyomta, amit nekem nem engedett. Egész teste remegett az élvezettől. Aztán váltottak és egymás után mind a három így is megjáratta a farkát a nejemben, az meg hangosan élvezett, ami nagyon tetszett a pasiknak, Juditnak is:

– Szuper kis ribanc a nejed! – mondta és újra kezébe vette a szerszámomat – Neked megint áll a farkad! Ez tetszik!

– Férjedé is áll egyfolytában!

– Persze, mert Viagrát szed dugás előtt!

Közben a szobában az események számomra váratlan fordulatot vettek.

A vezér megkérdezte Mártit, hogy szereti-e ha seggbe basszák. A nejem azt válaszolta, hogy ott még szűz, amin a pasik jót röhögtek és azt mondták, már nem sokáig. Amikor fel akart kelni lefogták és a vezér valahonnan elővett egy tubus krémet – úgy látszik készült az akcióra – és bekente vele az ujjait majd először az egyik ujját nyomta a feleségem popsijába. Mártikám érezte, hogy ez nem tréfa és vergődött, de a manusok lefogták.

– Ezt szeretik a legjobban! – hallottam megint Juditot – imádják a nőket seggbebaszni! Főleg az ilyen kis szűk, szűz popsikat igazán!

– De a nejem nem szereti, nekem sose engedte! – válaszoltam, de Judit ezen is csak nevetett.

– Most akkor el fogja veszíteni a szüzességét, mert ezek ilyen szép segget ki nem hagynának! Figyeld!

A főnök már három ujjal tágította, és közben azt magyarázta a nejemnek, hogy ha szeret több férfival baszni, akkor szeretnie kell a seggbekúrást is, és különben is az ilyen isteni kerek segg baszásra való. Aztán amikor eléggé kitágult, bekente a farkát is és elkezdte belenyomni a nejem seggébe. Nagyon nehezen tudta csak benyomni, de csak beletuszkolta! Ő egy nagyot sikoltott, amikor beléhatolt és el akart mozdulni, de a pasik keményen tartották. Hiába vinnyogott a vezér nem kímélte! Rászólt a nejemre, hogy ne szorítsa össze a segglukát, akkor nem fog annyira fájni. Nagy nehezen, de tövig nyomta a nejem végbelébe a faszát, majd járatni kezdte. Márti annyira vinnyogott, hogy majdnem közbeléptem! De aztán eszembe jutott, hogy nekem nem engedte soha, hát most megkapja a magáét a hülye kurva!

– Most már legalább nem tiltakozhat ha seggbebaszom! – súgtam Juditnak és közben hátulról az egyik ujjammal benyomultam a végbelébe – Te szereted a fenekedben?

– Nagyon, elélvezek tőle! De most nézd a nejed! – szólt rám – később megkúrhatsz!

Baromira tetszett a közönséges beszéde, teljesen felizgatott! Tovább ujjaztam, de néztem, hogy mi történik a szobában.

A vezér lassan járatta a farkát a nejem popsijában, aki már csak nyöszörgött. Az pasi megint rászólt, hogy nyúljon magához és maszturbáljon közben, mert akkor kellemesebb neki. Mártikám szófogadóan maga alá nyúlt és dörzsölni kezdte a csiklóját. A pasi kúrta egy darabig, aztán kihúzta a faszát. Nejem seggluka olajosan tátongott, ahogy a két kis gömbjét szétfeszítették. Most egy másik manus állt oda és legnagyobb megdöbbenésemre, kicsi feleségem most már nem is tiltakozott, amikor az is ott kezdte el kúrni. A harmadiknál meg már újból csak kéjesen nyögött, majd elélvezett. Meglett a maszturbálás eredménye! Remegő lábakkal emelkedett fel az asztal széléről és egy fotelba rogyott. A pasik a faszukat verve körbe állták és itattak vele egy kis pezsgőt és adtak neki is egy slukkot a sodort cigiből. Mártikám nagyot szippantott és közölte, hogy nem is gondolta volna, hogy ilyen jó is lehet ha seggbedugják. A pasik persze jót röhögtek ezen és megkérdezték akar-e szendvicsbe kerülni. Mártikám csak vigyorgott és megmarkolva a két legközelebb lévő faszt, azt válaszolta, hogy mindent ki akar próbálni.

– Mekkora ribanc lett belőle pillanatok alatt! Vagy mindig is az volt, csak nem tudtam róla?

– Minden nő az, csak fel kell benne szabadítani! – nevetett Judit – én is imádok kúrni! De a nejed igazán tehetséges! Nekem tovább tartott, míg már nem fájt a seggbedugás! De figyelj, még közel sincs vége!

A vezér leült a heverőre és intett, hogy Márti jöjjön oda hozzá. Márti odaállt elé, de a vezér négykézlábra állította és intett, hogy bukjon rá a faszára. Márti engedelmesen szopni kezdett. Az egyik kollégám lenyomta a derekát, amitől Márti teljesen kipuccsította a fenekét, amitől láthatóvá vált olajosan csillogó, vörösre baszott tátogó seggluka. A férfi megint a seggét ujjazta, majd belenyomta a faszát a végbelébe. Márti csak hörgött, amikor tövig benne volt, de a vezér farkát ki sem engedte a szájából. Aztán a vezér felemelte a lábait és a nejem fejét a seggéhez nyomta és rászólt, hogy nyalja. Márti olyan részeg vagy kába volt, hogy engedelmesen benyalt neki, és amikor a vezér azt mondta, hogy az egyik ujját dugja fel a seggébe, azt is megtette.

– Nem vagyok észnél, ez mindent megcsinál, mint egy utolsó kurva? – mondtam kiakadva

– Mert élvezi, hogy három pasival dughat! Már teljesen el van szállva! Én is ilyen vagyok, nem tetszik?

– Dehogynem, csak az zavar, hogy kihagytak! – válaszoltam, amin Judit halkan jót nevetett.

Márti ujjazta a vezér seggét, nyalta a heréit miközben az a faszát verve, vigyorogva nézte. Közben a két fiatalabb kollégám felváltva baszta a seggét. Aztán a vezér leeresztette a lábait, felemelte és magára húzta a feleségemet, aki ráült és a puncijába igazította a faszt. Kéjesen vonaglott a rúdon, míg a másik két pasi kétoldalról a farkukat verve figyelték. Aztán Márti ráborult a vezérre, aki ekkor belemarkolt és széthúzta a nejem popsijának két félgömbjét. Most szendvicsbe rakunk – mondta és az egyik fickó azonnal mögé kerülve újra végbelébe nyomta a faszát. A kitágult popsiba most már könnyedén csusszant be a szerszáma. Mártikám megint sikoltott egyet, de aztán csak kéjesen hörgött, amikor a két fasz kúrni kezdte. A vezér a mellbimbóit harapdálta, Márti meg újra vinnyogva élvezett. A harmadik pasi is odalépett és a szájába adta a farkát. A nejem szopott, míg a testét kúrták. Azt hittem menten eldurranok a látványtól!

– Most ha akarod, megbaszhatsz! – hallottam Judit hangját és háttal nekem az ajtófélfába kapaszkodva, enyhe terpeszben, kidugta felém a popsiját. Felhajtottam a szoknyáját. Merev farkammal végigsimítottam a partok közt és megtaláltam a punciját. Ő megnyálazta az ujját és széthúzta a szeméremajkait. Néhány kis lökés után tövig elmerültem az alaposan felizgatott kis pinájában. Már lucskos volt az élvezettől. Halkan sóhajtott, amikor tempósan baszni kezdtem. Belemarkoltam a csípőjébe és magam felé rántottam és úgy löktem alá. Majd ujjaimmal a feneke lukába nyomultam. Először egy ujjal, majd kettővel. Ő csak kéjesen lökte hátra a seggét és lihegett. Izgató dolog volt, hogy itt kúrom az igazgatóm nejét, miközben a mellettem lévő szobában ő az enyémet keféli.

Közben fél szemmel azt néztem, ahogy a nejem hangosan újból elélvezett. Aléltan hanyatlott le. De a pasik nem engedték pihenni. Ketten felkapták és háttal beleültették az egyik fiatal manus faszába, aki így egyből a seggébe nyomult. Mártikám már csak egy halk sikollyal fogadta magába. Amikor már tövig benne volt, hátradöntötték és szétrakott lábbal várta, hogy a másik fiatal kollégám elölről a puncijába hatoljon. Láttam az arcán, hogy teljesen önkívületbe esett. Nyitott szájjal hörgött a kéjtől, amikor a két fasz újból kúrni kezdte.

– Ha akarod, seggbedughatsz! – lihegte Judit – ne csak a nejednek legyen jó! Jól kitágítottad, elég, ha jól benyálazod – mondta és széthúzta a popsijának két félgömbjét. Kihúztam a puncijából és lassan a fenekébe kezdtem nyomni. Nehezen akart bemenni, ügyetlenkedtem is egy kicsit, de végül is behatoltam. Csodásan szorult, amikor járatni kezdtem. Ő időnként összeszorította a popsilukát, amitől úgy éreztem menten elélvezek. Ilyenkor a nejemre néztem, hogy eltereljem a figyelmemet.

A két pasi szemből baszta a nejemet, a vezér pedig mellélépett és szopatta. Nejem teli szájjal hörgött és élvezett! Ilyennek még sose láttam! Így baszták egy darabig majd kiszálltak belőle, felfektették az asztalra és oldalt fordították. Kerek popsiját jól kinyomta és jól látható volt a vörösre baszott puncija és seggluka. Most már csak a seggét kúrták és persze folyamatosan szopatták. A vezér melléállt és a melleit markolászta miközben félkézzel a faszát verte. Közben olyanokat mondott, hogy milyen jó csaj, élvezett vele baszni, mert nagyon élvezi ha kúrják. Aztán hanyatt fordították és a vezér kihúzta az asztal szélére, a lábait a vállára rakva, újra a combjai közé állt, és a faszát egyenesen a nejem seggébe nyomta. A két kollégám melléállt. Mártikám maszturbált, hörgött és szopott, miközben a vezér a seggét kúrta. Az egyik manus a szája fölé guggolt és nyalatta a seggét a nejemmel, miközben a faszát verte fölötte. Aztán szép sorban így is megbaszta és nyalatta magát mind a három manus.

Ekkor már nem bírtam tovább és én is elélveztem. Az egészet Judit seggébe engedtem. Szédelegve kapaszkodtam az ajtófélfába.

– Ne haragudj, nem bírtam tovább! Nem is figyeltem rád, neked jó volt? – kérdeztem

– Megnyugodhatsz, kétszer élveztem el! Jó farkad van! – lihegte – de adj valamit, mert csorog belőlem a geci!

Elővettem egy papír zsebkendőt és odaadtam neki. Izgató látvány volt, ahogy kitörülte vele magát!

– Nézd, lassan ők is befejezik! -szólt rám.

Benéztem a szobába. A manusok is sorban elélveztek. A vezér Mártikám seggébe durrant el, majd kirántva a farkát a szájába nyomta. Az utolsó löket kicsordult a szája szélén. Közben az egyik fiatal kollégám is a fenekébe nyomta és néhány lökés után hörögve beleélvezett. Mikor kihúzta a faszát a geci kicsordult és tócsában áll a segge alatt. A harmadik megkérdezte, hogy akarja-e az arcába. Nejem csak vigyorgott és bólintott. Erre a manus a szájába élvezett, beterítve az arcát is a fröcskölő spermájával. Mártikám nyeldekelt majd felült. Az álláról a mellére folyt ondó. A srác a gecis faszát a nejem hajába törölte. Márti ezen is csak nevetett. A vezér megkérdezte, hogy később benne lenne mégegy dugásban. Mártikám nevetve azt válaszolta, hogy akármikor, mert ez isteni jó volt, csak adjanak neki valamit inni, mert teljesen kiszáradt a szája.

Azt már nem vártuk meg, míg felöltöznek. Felrántottam a nadrágomat és Judittal gyorsan kiosontunk a folyosóra.

– Gyere gyorsan visszamegyünk! Menj az bárpulthoz én is utánad megyek, csak még rendbe szedem magam a mosdóban.

Visszamentem a bárba, bevágtam egy italt és furcsán éreztem magam. Annak ellenére, hogy megbasztam egy csodás nőt, és kétszer is eléveztem, vegyes érzelmekkel gondoltam a látottakra. Alapvetően izgató volt látni a nejemet más pasikkal, de mégis zavart egy kicsit.

– Látom rajtad, hogy felkavart a dolog! – szólalt meg hirtelen Judit mellettem – Féltékeny vagy?

– Már kérdezted. Nem tudom, de azt hiszem, nem vagyok féltékeny, inkább dühös, hogy velem miért volt olyan elutasító. Nem tudom, mit csináljak.

– Semmit, ha rám hallgatsz! Csinálj úgy mintha mi sem történt volna. A csaj a bűntudattól nagyon engedelmes lesz veled. És egyelőre ne áruld el, hogy meglested! Nem tudod, hogy a nejed leszbizett valaha?

– Nem tudom, erről nem beszéltünk, miért?

– Tetszik nekem, szép puncija van, kinyalnám! – válaszolta, amitől újra merevedést éreztem. Elképzeltem ezt a két szép nőt, ahogy egymásnak nyalnak! Ez minden férfi álma! De aztán még meglepőbbet kérdezett:

– Benne lennél egy hatalmas grupizásban a nejeddel?

– Ezek után? Miért ne! De nem tudom, hogy Márti benne lenne-e?

– Szerinted, aki így élvezete, amikor három pasi kúrta, az nem lenne benne? – nevetett

– Úgy értem, velem együtt. Lehet, hogy szégyellné magát előttem.

– Lehet, volt már rá eset. De majd rávezetjük, ha te is szeretnéd!

– Egyre jobban tetszik az ötlet! – válaszoltam, mert mindig is izgatott a dolog. – Hol van ilyen parti?

– Mi szoktunk rendezni a férjemmel. Nem tűnt fel neked, hogy csupa fiatal kollégád van és mindegyiknek bombázó neje?

– Dehogynem már az elején! Te jó isten! Ők is mind benne vannak?

– Persze, a legtöbbnek a nejét ugyanúgy avatták fel, mint most a tiédet!

– Mindegyik részt vesz az ilyen partikon?

– Szinte az összes. Aki nem akarta, az már nincs is itt!

– Mindenki simán belement a játékba?

– Aki itt van azok mind! Volt, aki kicsit nehezen, de belátták, hogy ha a férjük jól akar keresni, akkor dugniuk kell! – nevetett.

– Szóval, ha a nejem ma nem dugott volna a férjeddel, ki lennék rúgva?

– Hát igen, előbb utóbb! – válaszolta – De ne félj, most már biztos a helyed! – nevetett. Gyönyörű nevetése volt a csajnak, szinte el sem hittem, hogy az előbb a farkamat szopta!

– És te is dugtál itt az össze pasival? – kérdeztem és esküszöm, féltékenyebb voltam rá, mint a nejemre.

– Miért mit gondoltál? Én is szeretem, ha egyszerre több fasz van bennem! De nézd a jó oldalát, engem is megbaszhattál és megkúrhatod az összes csajt!

Nem tudom miért, de rettenetesen izgató volt, ahogy egy ilyen csodaszép nő, ilyen közönségesen beszél! És ahogy elképzeltem őt is több hapsival, egyből felállt a farkam. Mintha megérezte volna, odanyúlt, megmarkolta és rám nevetett.

– Na látod, ezt szeretem! Jó pasi vagy!

Ekkor ért oda Márti. Nevetve átölelt. Megint füves cigi volt a kezében. Arca teljesen kipirult. Haját lemoshatta, mert nedvesen csillogott.

– Látom találtál magadnak egy gyönyörű partnert! – nevetett, aztán Judit felé fordult – Remélem rendes volt a férjem?

– Tökéletesen, sokat táncoltunk. És te meg vagy elégedve az én férjemmel?

Láttam Mártin, hogy egy kicsit zavarba jön, de aztán elnevette magát.

– Minden szempontból tökéletes! És a kollégái is nagyon kedvesek! – Felelte egy kicsit elpirulva, ami jól állt neki.

– Akkor élvezd őket, én pedig a férjeddel foglalkozom, ha nem baj. – azzal belém karolva arrébb húzott. Márti meg visszament a többiekhez.

Azt még láttam, hogy a pasik körbeveszik a nejemet, aki teljesen gátlástalanul simult a dirihez.

– – – – – – – –

Hajnal felé értünk haza. Lezuhanyoztunk és pillanatok alatt elaludtunk. Már dél felé járt az idő, amikor felébredtem. Mártikám meztelenül aludt mellettem. Lecsúszott róla a takaró.

Néztem a csodás kis testét és eszembe jutottak az éjszakai események. Farkam teljesen merev lett.

Benyúltam a lába közé, simogatni kezdtem a punciját. Kéjesen felnyögött. Ki se nyitotta szemét, úgy tárta szét a combjait. Befeküdtem közé és nyalni kezdtem. Mikor már alaposan nedves lett, ráfeküdtem és vadul megbasztam. Úgy viselkedett, mint régen. Emelgette a csípőjét, ölelt, és sikítva élvezett. Mikor lelankadtam, magától lecsúszott és szopott, amíg megint kemény állt a faszom. Beleült és lovagolt, a mellei ugráltak, teljesen begerjesztett. Végig kúrtuk és ittuk az egész napot. Mikor kiment a fürdőszobába kimosnia magát két menet között, titokba bekentem a faszomat olajjal. Gondoltam amikor visszajön betámadom a seggét. Nagyban keféltem a punciját, amikor az olajos ujjamat benyomtam a seggébe. Most nem tiltakozott, sőt jobban kezdet zihálni. Már három ujjam volt a popsijában. Csukott szemmel élvezett. Biztos a pasikra gondolt, akikkel baszott, de nem zavart. Mikor megfordítottam szó nélkül engedte, hogy seggbekúrjam. Viszonylag könnyedén csusszant be a faszom a végbelébe. Észrevettem, hogy közben a csiklóját simogatja. Teljesen bevadulva nyomtam tövig a csodás kis seggébe a farkamat. Iszonyúan élveztem a szűk lukat. Időnként összeszorította, ilyenkor majdnem elélveztem. Visszatartottam, mert sokáig akartam élvezni. Minden szögben megfarkalltam. Négykézláb, oldalról és hátulról ráülve. Végül is négyszer élveztem el a nap folyamán, annyira fel voltam izgulva. Egyszer a puncijában aztán a szájában és kétszer a seggében.

Mikor rákérdeztem, hogy mióta bírja a seggbebaszást csak hebegett, végül azt mondta azért engedte, mert én már régen akartam.

Nem firtattam a dolgot.

Végül is úgy döntöttem nem szólok a tegnapi dologról, és ezen túl kihasználom, hogy újra úgy szeretkezünk, mint régen. Így is történt. A lelkiismerete vaddá tette. Mindenben benne volt, leszopott akárhol akartam, dugtunk parkolóban, étterem WC-jében, szóval igazából örültem, hogy ha ilyen áron is, de helyre állt a sex közöttünk. És ezentúl minden alkalommal seggbekúrtam, ami ellen már nem tiltakozott, sőt egyre jobban élvezte.

De azért nagyon vártam, mikor kapunk meghívót az igazgatóm bulijára.

A horgásztanya

Marcsi már tudta, hogy nem tehet semmit sem az ellen, hogy a két ff megerőszakolja,
és ekkor furcsa nyugalom lett úrrá rajta. A két idős, a melegtől és az izgalomtól izzadó pasi lassan és élvezkedve kötözték ki a még szabadon lévő lábát. Eddig ellenkezett, de most már érezte, hogy hiába, csak jobban feltüzeli a férfi-akat az ellenállásával. Már így is mindenre fel volt készülve, nem akarta tovább rontani a helyzetet. Gyuri, az aki a két pasi közül a munkatársa volt és részben a főnöke is, szoknyáját felhajtva a szabaddá vált ölére tette az egyik kezét és lassan simogatta a szeméremdombját, míg a másikkal a tangáját húzta félre, hogy láthassa a félig csupaszra borotvált nemiszervét. Kigúvadt szemmel bámulta a még meg-meg vonagló lány húsos és rózsaszín pináját. A félrehúzott tanga feszítése miatt a punci kissé kinyílt és kagylószerűen fodrozódó husik között kezdett megnyílni nedves csillogással a vagina.

A másik férfi ezalatt levetkőzött és bokszeralsóban feküdt a lány mellé… A felsőruházatát oldotta meg és gombolta ki. A keze lassan, de ellenkezést nem tűrően simogatni majd fogdosni kezdte a lány dús melleit.
A fehér melleken szinte ágaskodó nagydarab barnás bőrű mellbimbók kiszabadulása után a férfi ajkai közé vette őket és felváltva szopogatni, harapdálni kezdte őket. Marcsiból ekkor tört fel először sóhaj…

Gyuri is előrehajolt és a lány combjai közé fúrta a fejét. Marcsi nem tudta kellően összezárni a combjait ezért szinte akadály nélkül behatolhatott a nyelve a szeméremajakak közé és szemérmetlenül lefetyelni kezdte a fiatal lány ízeit, nedveit.

Marcsi most már felnyögött… Sokat gondolt arra, hogy egyszer két pasival lesz, és nem volt idegen előtte az a gondolat sem, hogy a kedvese és annak egyik barátja majd leteperik egy buli után, és közösen dugják meg. Az azonban, hogy most és itt, illetve így kerül sor erre, nem igazán tetszett neki. Az azonban, ahogy a két pasi lefogta a tárgyalás kellős közepén világossá tette számra, hogy nem véletlen volt a helyszínválasztás sem.
A főnöke horgásztanyája kiesett minden emberinek nevezhető. Itt bármi megeshet és az volt az érzése, hogy meg is fog esni.
Az már gyanús kellett volna, hogy legyen az idefelé vezető úton, hogy a két posi végig otromba szexuális töltetű vicceken szórakozott és amilyen hülye volt, néha még ő maga is átvette ezt az alpári stílust.

Az sem volt feltűnő, hogy Gyuri vendége néha ”véletlenül” mohó pillantásokat vetett rá és szinte felfalta a kicsinek nem nevezhető melleit a blúzán át a szemével. Egy alkalommal szintén ”véletlenül” a kezét Marcsi combjára tette, de a lány határozott mozdulattal elhárította a közeledést. Megszokta már, hogy szinte minden pasi próbálkozik nála és bizonyos esetekben még ez jól is esett neki.

Ezekre gondolt, amikor egy kis italozás és a tanya körül tett séta után Gyuri megmutatta neki az egyszerű, de kényelmes hálószobáját. Mind a két pasi bejött és kissé kapatosan dicsérték a lány alakját, amit az a helyszínnek tudott be. Megpróbálta őket kitessékelni, de akkor már késő volt. Szinte egyszerre nyúltak utána. Elkapták és az ágyra nyomták. Sikoltani próbált, de egy érdekes alakú műanyag lukacsos gömböt nyomtak a szájába, amin keresztül levegőt egyszerűen kapott, de megszólalni sem bírt, nemhogy kiáltani. A gömböt a füle alatt és felett átvetett vékony szíjakkal a fejéhez rögzítették.
A kezeit szinte azonnal kikötözték, bár erősen rúgkapált… A lábával ketten is nehezen bírtak, hiszen a sok erobiknak és úszásnak köszönhetően izmos és erős volt…
– Meg fognak erőszakolni – villant az agyába, amikor a férfiak a lábát próbálták az ágyra nyomni. Nagyokat rúgott és vergődött, de már késő volt. Gyuri vendége a másik lábára ült rá és a finom, de erős kötelet ráfűzték a másikra és úgy húzták az ágy végénél lévő faragáshoz.

A szabad lábával már szinte semmit sem tehetett, és akkor pillantotta meg Gyuri nadrágon keresztül is jól láthatóan nagy méretű és ágaskodó farkát. Tudta, hogy hibát követett el azzal, hogy elvállalta Judit betegsége miatt ezt a munkát, de úgy érezte, jót fog tenni az előmenetelének…

A két férfi lassan az egész testét csupasszá tette, ahogy a kötelektől lehetett és a másik lábát is kikötötték.

Gyuri is levetkőzött, de ő meztelenre. A közel 120 kilós férfi szőrös testének színétől jelentősen barnább hímtagja óriásinak tűnt. A lány le sem bírta venni róla a szemét és arra gondolt, hogy mi lesz ha ez a hatalmas fasz fog benne előrenyomulni.
Mindig érzékeny volt a behatolásra és azonnal elélvezett, ha egy farok kellően kitöltötte. A g pontja bő nedvű ejakulációja mindig elárulta a partnereinek, hogy ezt imádja a legjobban.

Sok férfi tudta mit jelent ez és azonnal hasra fordították, vagy a háta mögé álltak, hogy a farkukkal még jobban nyomhassák, dörzsölhessék a g pontot behatoláskor. Ilyenkor órákig is engedte volna, hogy azt tegyenek vele, amit akarnak. Átengedte magát és szemérmetlenül nyomakodott a férfiak farkára. Szerencsére erről a tulajdonságáról kevesen tudtak. A barátja is csak nemrégen jött rá mire képes ilyenkor….

Gyuri a szájához térdelt és azt mondta.
– Kicsim. Itt nem hallja senki sem, hogy te sikongatsz. Leveszem ezt a pecket, de meg kell ígérned, hogy mindenben a kedvükre teszel és akkor nem lesz baj…
A lány az orra előtt himbálódzó, ágaskodó nagy faszról le sem bírta venni a szemét. Azt szinte nem is halotta, amit a főnöke mondott. Érezte, hogy a lába közé ismét befurakodó vendég már nem a nyelvével ostromolja a lucskossá vált pináját. Felnyomta a derekát és szabad behatolást engedett odalent. A szájáról Gyuri levette a pecket és azonnal a helyére nyomta a faszát.
A lány ütemesen szopni kezdett és átvette az aktus ritmusát.

A szeretkezés közben a két férfi fokozatosan oldotta el a köteleket. A lány már az első pár percben átadta magát, de így élvezetesebb volt nekik. Szopatták, dugták, ahogy csak tudták…
Odakint besötétedett és a szobában is lassan félhomály lett. A két szőrös testű, idős, nagydarab férfi szinte játszott a 24 éves lánnyal.
Tapasztaltak voltak minden téren és tudták mit kapnak, ha odaadóak lesznek ezután. Finoman bántak a magát a helyzetnek megadó lánnyal, aki ezért már szinte hálás is volt.
Nem zavarta bármilyen buja dolgot is kezdtek el vele csinálni, csináltatni.

Gyuri élvezett el belé először. Az ágy előtt térdelő lányt az ágyra nyomta és a kipucsított fenekét tágította éppen. A hatalmas fasz nehezen, szinte milliméterről, milliméterre csúszott beljebb és a lány hörgött az új és kissé kényelmetlen érzéstől…
Egyszer csak akadály nélkül átnyomult az ánuszon a barna fasz hegye és lassan elmerült a lány testében.
Ekkor azonban már Gyuri sem bírta tovább és az addig átélt izgalmak, a lány gyönyörű testének látványától kellően jól felizgulva egy hatalmas adag spermát lövellt a lány fenekébe….
Imádta ezt, de most mindennél jobban tetszett neki.

Vendége az ágyon a lány feje előtt térdelve szopatta Marcsit, aki a seggében lüktető faszt által keltett érzéstől kissé elkábulva szopta odaadóan az elébe nyomott falloszt. A vendég egyenesen a torkára spriccelve élvezett el. A lány megpróbálta az első spriccnél elhúzni a fejét, de Gyuri hátulról a hajánál fogva nyomta vissza a vendégének farkára az ajkait.
Az összes spermát lenyelették vele. Öklendezett, mert annyit pumpált a férfi az ajkai közé, de nem tudott mást tenni. Levegő után kapkodva nyeldesett. A férfi elégedetten nézte az akciót, és a lány arcát simogatta közben.

Két napig kényeztették a lányt. A szobájából csak zuhanyozni engedték ki, ahová egyikük mindig utána ment és legtöbbször a fenekébe lőtt sperma jelezte, hogy ott sem hagyták békén.

Hazatérés után a lány szakított a kedvesével, aki nem nagyon értette a dolgot és összeköltözött Gyurival. Sokszor szolgálta ki a vendégeket a horgásztanyán, volt úgy hogy a Gyurin kívül nem egy, hanem két vendég is volt.
Minden alkalommal megerőszakoltatta magát – mert rájött, hogy ha ezt eljátsza még hevesebben esnek neki. Imádta az ilyen alkalmakat, mert hihetetlenül sokszor és sokféleképpen élveztették el.

Három év múlva Gyuri leköszönt a cég éléről, és élettársát neveztette ki vezetőnek. A horgásztanya attól kezdve üresen állt, nem úgy Marcsi belvárosi lakása, ahová általában kettesével hívta az üzletfeleket tárgyalni…

Az élet ajándékai

Aztán 1 év múlva Alexa egyetemista lett, elment az ország másik végébe. Mivel hétvégén nehéz volt találkozni sokáig nem láttam. Nagyon hiányzott Alexa, rájöttem, hogy szeretem. Nekem nem volt lányom, azt hiszem ez a szeretet inkább az apai szeretetre hasonlított. Bár elég sajátosan. Aztán egyre ritkábban jött haza a hétvégeken is. Ezért egyik alkalommal Alexa meghívott bennünket, hogy látogassuk meg az egyik hétvégén, legalább be tudja mutatni a barátait is.
Így egyik Pénteken felkerekedtünk, hosszú szervezésbe került, mire kitaláltuk, hogy mit mondjunk otthon. Zsuzsa könnyen megoldotta, mert Ö azt mondta, hogy Alexához megy. Alexa Apja nem is akart vele menni, mert már nagyon elhidegültek Zsuzsával, de Alexával sem volt valami jó kapcsolata. Én pedig egy „konferenciára” mentem. Kb. délután négykor értünk oda, felmentünk az albérletbe, ahol lakott, de még nem volt otthon, csak a lakótársa, Brigitta. Aranyos volt, beengedett bennünket, itallal kínált és mondta, hogy Alexa csak 5-kor érkezik, mert valami szemináriumi dolgozatot ír. Addig kellemesen elbeszélgettünk. Brigitta rövid, barna hajú lány volt, és szemmel láthatóan csinos. Nagyon közvetlen volt, azt mondta, olyan, mintha már ismerne bennünket, mert Alexa annyit mesélt rólunk. Hú-ha! Vajon miket. Remélem nem beszélt ki mindent?!
Aztán beviharzott Alexa. A nyakunkba ugrott, hogy már úgy hiányoztunk.
– Menjünk le a sarki étterembe enni valamit, biztos Ti is éhesek vagytok. – Javasolta. – Közben legalább tudunk beszélgetni.
Így lementünk négyen. Nagyon jól éreztük magunkat, Alexa láthatóan boldog volt. Úgy tűnt a suli is megy neki.
– Van egy meglepetésem számotokra. Este partit rendezünk a tiszteletetekre. Meghívtam néhány barátot, akik fontosak nekem. 8-ra jönnek, rendeltem kaját, a piát már megvettük.
Piát? Néztünk össze az Zsuzsával. De eszembe jutottak azok az idők, amikor én is egyetemista voltam. Hát ez így megy…
Nyolc körül elkezdtek szállingózni a vendégek. Aranyosak voltak, és irigylésre méltóan fiatalok és szépek. 2 fiú és 2 lány. Egy fiú és a két lány Alexa, a másik fiú Brigitta csoporttársa. Az ember ilyenkor jön rá, hogy, hogy elszaladnak az évek. Én is már 35 éves vagyok, pedig úgy tűnik, mintha most fejeztem volna be az egyetemet. Mindenki érdeklődött, hogy, hogy vagyunk, meséljünk magunkról, ami furcsa volt, mert hát nem az Apa vagyok, hanem a Szerető. De ezt már Ők is tudták Alexától, és természetesnek vették. Közben eszegettünk és iszogattunk. Kezdett mindenki feloldódni. Mindenki mesél magáról, és bennünket is kérdezgettek, amire próbáltunk kitérő válaszokat adni, de nem nagyon lehetet. Hazudozni sem volt kedvünk, így kitálaltuk a kapcsolatunkat. Aztán az egyik lány az kérdezte, hogy hogyan jöttünk össze? Erre már tényleg kitérő választ adtunk és eltereltük a szót, hogy inkább nyissunk ki még egy üveg pezsgőt. A hangulat kezdett magasra hágni. De csak nem tágítottak, és kérleltek, hogy meséljük el. Persze továbbra is ellenálltunk, de Alexa Így szólt:
– Na! Ne kéressétek magatokat, én már nagyvonalakban úgy is elmeséltem a történeteket.
Ezen meglepődtem, mert bár Alexának sok minden természetes, ami másnak nem az, de ez a mi belső titkunk.
– Ezért még számolunk. – mondtam, de mivel nem tudtam rá haragudni, nem hangzott valami fenyegetően.
– Akkor meg minek meséljük el még egyszer, ha már ismeritek? – próbálkoztam a többieknél.
– Hát azért, mert nagyon izgalmas és Alexa nem mesélt részleteket. – felelte az egyik lány.
Összenéztünk Zsuzsával. Végül is miért ne? A lényeget már úgy is tudják.
Letelepedtünk a szőnyegre a fiatalok körénk telepedtek, és belekezdtünk. Én kezdtem, aztán Zsuzsa is bekapcsolódott, így felváltva meséltünk. Az elején kerültük az intim részleteket, de annyi kérdés záporozott felénk, hogy láttam, jobb ha magamtól mondom. Nem volt nehéz észrevenni, hogy a fiatalok nagyon érdeklődve figyeltek és látszott rajtuk, hogy tetszik nekik a történetünk. Mi is belefeledkeztünk, és azt vettem észre, hogy merevedek, mert a történtek elmesélése nagyon felizgatott. Láttam Zsuzsán is, hogy kipirult, én meg nehezen tudtam elrejteni merevedésem. Próbáltam úgy ülni, hogy ne vegyék észre domborodó nadrágom. De láthatóan a gyerekeknek is izgalmas volt, mert kipirult arccal figyeltek, fészkelődtek és láttam, hogy az egyik fiúnak is merevedése van. Egyre jobban belemelegedtünk és az intim részleteket is elmeséltük, meg azt is, hogy hogyan éreztünk, hogy éltük meg mindezt. Amikor befejeztük, síri csend volt, mindenki emésztette a hallottakat. Zsuzsára néztem, aki csillogó szemekkel nézett engem, láttam, hogy begerjedt. Ekkor tudatosult bennem, hogy szeretem ezt a nőt. Sokáig csak a szexuális vágyaim kielégítésére használtam, haragudtam rá, amiért meglopott, de azt hiszem, tudat alatt már azóta szerettem, mikor megismertem. Odahúzódta hozzá és a fülébe súgtam:
– Szeretlek.
– Én is.
Lágyan megcsókoltam. A gyerekek elkezdtek tapsolni. Majd újra csend. Aztán megtört a csend.
– Ennyi? Én úgy tudom, más is történt ezen kívül. – mondta Brigitta.
A többiek meglepődtek, mert azt hitték ők is mindenről tudnak. De rájöttek, hogy Alexa többet elmesélt neki. Ezért kicsit játszották a sértődöttet. Aztán követelték, hogy azt is mondjuk el. Ekkor már Alexa is elvörösödött, de végül beadta a derekát és elkezdte mesélni, hogy hogyan csatlakozott hozzánk. Mi is elmondtuk a magunk részét. Ez még pikánsabbnak tűnt, a szexuális izgalom tapintható volt a társaságon.
Mikor befejeztük, Zsuzsa könnyes szemmel nézet a lányára, de az öröm könnyei voltak ezek. Alexa odaugrott hozzánk és mindkettőnket megcsókolt a szánkon, majd azon vettük észre magunkat, hogy hárman egyszerre csókolózunk a többiek előtt.
Mikor feleszméltünk, a többiek ott álltak körülöttünk és simogattak, szemükben elragadtatás csillogott. Aztán egyre közelebb bújtak hozzánk és szép lassan elkezdtek bennünket levetkőztetni. Zsongott a fejem, lassan összeállt a kép, hogy ez az egész előre ki volt tervelve. Alexa szervezte meg az egészet. Ezek szerint ezek nem először vannak együtt. Be nem bántam. Örülten felizgatott a légkör, a fiatalok, a gyönyörű, hamvas lányok, Alexa. Teljesen megadtam magam. Mikor mindenki pucér volt, szép lassan két csoport bontakozott ki. Zsuzsa körül ott volt a két srác, meg a szőke lány. Velem ott maradt a másik három lány és ahogy ott álltunk meztelenül, miközben még mindig Alexával csókolóztam, éreztem, hogy három gyönyörű test simul hozzám. Éreztem a melleiket, a mellbimbóikat, a bőrük lágy érintését. Aztán azt vettem észre, hogy az egyik lány, Brigitta a simogatja a farkam, majd bekapja és elkezdi szopni. Lassan lehúztak a földre, közben a Brigi nem engedett el, folyamatosan szopott. Én is simogattam a lányokat. Csodálatos testük volt. Alexa besegített a farkamon munkálkodó Briginek és együtt szoptak tovább egyik a makkomat, másik a heréimet nyalva, meg néha röviden csókolóztak. Félrenéztem, és láttam, hogy Zsuzsa sem unatkozik. A szőke lánnyal csókolózik, az egyik fiú a melleit szopja, gyúrja, a másik a pináját nyalja. De nem sokáig tudtam bámulni őket, mert a harmadik lány, a vörös felém állt és ráült a számra. Csodálatos puncija volt, de legjobban nagy formás feneke kápráztatott el. Nagy élvezettel nyaltam, amit hallhatóan Ó is élvezett. Annyira belejöttünk, hogy szinte nem kaptam levegőt. Néha kezemmel meg kellett emelni, hogy levegőt vegyek. De nem érdekelt arra gondoltam, hogy ez lenne csak a szép halál. Három fantasztikus fiatal csaj kényeztet. Legszívesebben belefulladtam volna a pinájába. De én sem bírtam tovább. A farkamon munkálkodó két lány elérte a célját és hatalmasat élvezve beborítottam Őket ondóval. Mind a kettőnek ment az arcára, szájába, de még a hajukra is. Miután megtisztogatták a farkam, egymással csókolózva osztották meg a zsákmányt. Lenyalták egymás arcáról is a spermámat. Farkam már megint tettre kész volt. Ekkor éreztem, hogy nyelvmunkám is meghozta az eredményét és rajtam guggoló vörös csoda is nagyot sikoltva elélvezett. Leszállt de mire felocsúdtam, Brigi beleült a farkamba, és elkezdett lovagolni. Alexa és a kis vörös egymással kezdtek el foglalkozni, és meg a szőke szépséggel. Csodálatos teste volt. Közben a melleit markolásztam, és csókolóztunk. Éreztem a sperma ízét a számban, a saját spermámét, de nem tartottam undorítónak, hanem inkább felizgatott. Diktáltam az ütemet Briginek. Szűk puncija fantasztikus élményt adott. Félrenéztem Zsuzsára és láttam, hogy 69-es pózban van a szőke lánnyal, miközben az egyik fiú hátulról bassza, a másik pedig eléállt és szopatta. A lány meg hol a faszt nyalta, hogy Zsuzsa csiklóját.
Totál begerjedtem, meg akartam baszni mindegyik lányt. Mivel többen voltak rájöttem, hogy spórolnom kell, mert hosszú még az éjszaka. Így, amikor Brigi elélvezett, lefordítottam magamról és odamentem Alexáékhoz,a kik szintén 69-ben voltak, úgy hogy a vörös volt felül, és szó nélkül bevágtam a vörösnek. Az nagyot sikoltott a kéjtől, amikor tekintélyes méretű farkammal behatoltam lucskos pinájába. Kerek feneke örömtáncot járt előttem. Nagy lendülettel keféltem, miközben Alexa nyalta a ki be mozgó rudamat. Most már éreztem, hogy rövidesen elélvezek, de nem bántam. Szinte egyszerre élvezünk a vörössel, ondóm mélyen belefröcsköltem a finom punciba. Aztán lassan még ki be húzogattam, majd farkam kicsusszant és Alexa rátapadt a vörös puncira és élvezettel szívta ki a gecimet. Ekkor a vörös még egyszer elélvezett. Közben Zsuzsáéknál is változott a kép, bár Zsuzsa még mindig térdelve, de a másik fiú dugta hátulról, és Brigi feküdt alatta és annak a pináját nyalta. A szőke lány pedig a másik fiút lovagolta éppen. Elterültem a földön, gyönyörködtem az orgiában. Aztán Zsuzsa, immáron ki tudja hányadszor elélvezett, majd rövidesen a srác is belespriccelt. Zsuzsa teljes extázisban volt. Azt mondta:
– Gyere drágám, adok neked valami finomat. – ezzel felém állt és ráült a számra.
Pinája teljesen ki volt nyílva a nagyon lucskos volt. Éreztem, ahogy a sperma folyik ki, de én élvezettel kiszívtam. Még soha nem éreztem más gecijét a számban, de felizgatott. Nagyon sok spermát és nedvet kiszívtam Zsuzsa csodás pinájából. Persze, mindkét srác beleengedte a magját – jöttem rá. Aztán Alexa is ott termett és beleült a közben újra kemény farkamba, miközben az Anyjával csókolózott. Majd Zsuzsa leszállt rólam és csatlakozott a vöröshöz. Alexa rám bukott, szenvedélyesen csókolóztunk. Nagyot élvezett, és pedig kivettem, hogy tartalékoljak. Odamentem a szőke lányhoz, aki még mindig ugyanazzal a fiúval volt, és a fiút szopta. Mögé mentem, újaimmal megsimogattam a pináját, ami neki is lucskos volt a gecitől. Lehajoltam és kinyaltam a pinájából a gecit, miközben ettől elélvezett. Aztán a srác is elélvezett, belelőtte a gecit a lány arcába, szájába. Odamentem hozzá és megcsókoltam gecis száját, arcáról lenyaltam az ondót, majd lefektettem és klasszikus stílusban elkezdtem dugni. Talán ő volt a legkisebb termetű lány, alacsony volt és vékony, de az alakja nagyon jó volt. Az arca pedig, mint egy porcelán babáé a kis szájával. Azon tűnődtem, hogy vajon egyáltalán be tudja kapni a makkom? A srácét be tudta, de az övé kisebb volt. A lány hamar elélvezett, és megint kivettem a farkam, mert spórolni akartam. Aztán feltérdeltettem a lányt és szájába adtam a farkam. Azért be tudta kapni, éppen csak a makkot. Közben láttam, hogy Zsuzsa vörössel szórakozik. A vörös különösen tetszett nekem. Kacér pillantása minden férfit meg tudna őrjíteni, méretes feneke pedig elbűvölt. A punciszőre is vörös volt, de fazonra nyírt. Zsuzsa hátán feküdt, a vörös pedig rajra és csókolóztak. A lábát szétvetette és Zsuzsa combja nekifeszült a vörös pinának. Nagyon megkívántam. A kislány jól szopott, de kivettem a farkam, majd hogy egy kicsit lenyugodjak szájon csókoltam. Aztán odamentem Zsuzsáékhoz, akik közben váltottak és 69-esben nyalták egymás pináját. Zsuzsa még mindig alul volt, a vörös pina pedig jó látható volt. Letérdeltem és újra beraktam a vörösnek. Zsuzsa örömmel fogadott és besegített a nyelvével a vörös csiklóját nyalva, miközben dugtam a pináját. Nem is kellet sok, elélvezett. Gyönyörködtem a lányban, feneke teljesen megigézett. Aztán az ánuszában gyönyörködtem, és elkezdtem hüvelyk újammal masszírozni. Erre összerándult, de nem mozdult. Tovább folytattam a körözést, újamat megnyálazva lassan belenyomtam. Nagyokat sóhajtott. Aztán kivettem a farkam, hagytam, hogy a Zsuzsa még a szájába vegye, hogy jó nyálas legyen, aztán odaillesztettem a bejárathoz. Lassan kezdtem benyomni. Éreztem, hogy egy kicsit görcsös, ezért mondtam neki, hogy lazítson. Aztán Finoman elkezdtem beledugni. Hallottam, hogy néha felszisszent de nem hátrált. Aztán amikor elértem a gátját, megálltam, had szokja a méretem, Zsuzsa elkezdte meging nyalni a csiklóját. Már biztos nagyon érzékeny lehetett, mert feljajdult, elrántotta a pináját, de egyben ráhúzta magát a faszomra. Majdnem teljesen benne voltam. E miatt még hangosabban feljajdult, de jajgatása hamar kéjes nyögésekké változott, ahogy elkezdtem kefélni a seggét. Erre szinte mindenki odafigyelt és érdeklődve nézték mi történik. Közben Zsuzsa újból a pináját nyalta és a vörös folyamatosan élvezett. Ez nekem is sok volt, immár nem tudtam visszatartani beleélveztem vörös seggbe. Mikor kivettem, Zsuzsa lecsapott a faszomra és tisztára nyalta, én pedig mélyen belenyaltam a vörös seggbe. Hatalmasat élveztünk mindannyian. Pihennem kellett. Ettem egy kicsit, és ittam, közben figyeltem mi történik. Alexa csúcsformában volt. Ondónyomok voltak rajta mindenhol. A két fiú is kitett magáért, rendesen lerendezték a csajokat. Aztán láttam, hogy a vörös elmegy WC-re. Már nekem is kellet, így utánamentem. Kinyitottam az ajtót és ott ült a vörös a WC kagylón. Szájába adtam a faszom, majd kivettem és elkezdtem pisilni. Lepisiltem az arcát, a mellét még a szájába is jutott és látszott rajta, hogy élvezi. Mikor befejeztem, mondtam neki, hogy gyere velem, felhúztam, átmentünk a fürdőszobába belefeküdtem a kádba. Tudta mit akarok. Felém állt és elkezdett pisilni. Lepisilte az arcom, a testem, a farkam. Gyönyörű volt, ahogy az arany sugár jön ki a vörös punciján. Aztán jól lemostuk egymást, csókolóztunk. Én újból merev voltam, de mondtam neki, hogy ne itt, menjünk be. Bent épp Zsuzsát rakta szendvicsbe a két srác. Hatalmasakat nyögött. A többiek csak nézték. Biztos ők is pihentek.
Bent a vörös elkezdett szopni, megint megkeményedtem. Erre odajött még két lány. Brigi és a „kislány”. Azt akarjuk, hogy a mi fenekünket is keféld meg. Lehet egy ilyen kérdésnek ellenállni? Fogtam Brigit, fenekét a számhoz emeltem és elkezdtem nyalni a pináját, majd az ánuszát. Már ettől majdnem elélvezett. Hanyat döntöttem, lábát tejlesen felhúztam a nyakáig, így teljesen kinyílt nemcsak a pinája, de a feneke is. Beledugtam a farkam a pinájába, hogy megnedvesítsem, aztán lassan elkezdtem behatolni a seggébe. Ö még szűkebb volt, mint a vörös. Az elején neki is fájt, de aztán olyanokat sikongatott, amikor elment, hogy le kellett csitítani. Kivettem a farkam, még messze voltam az élvezéstől, ami nem csoda, tekintve, hogy már hányszor elmentem. Elkezdtem foglalkozni a kislánnyal. Neki volt a legkisebb feneke. Bár puncija kitágult, féltem, hogy nem fogja bírni a feneke a nagy farkamat. Elkezdtem kinyalni, a fenekét olyan síkossá tenni, amilyennek csak lehet. Őt feltérdeltettem, és odahelyeztem a makkomat. Nagyon szűk volt. Kicsit erőltettem, de nem ment be. Mondtam a lányoknak, hogy hozzanak valami síkosítót. Hoztak is egy testápolót, amiből bőven nyomtunk a kis seggbe és a farkamra. Aztán újra kezdtem, így már sokkal jobban ment. Szép lassan benyomtam neki a farkam, magam is csodálkoztam, de tövig bement. Viszont olyan erővel szorította össze a farkam, hogy azt hittem, kilapítja. Aztán elkezdtem kefélni egyre gyorsabban, amire folyamatos sikoltozással felelt. Én is nagyon begerjedtem, és kiabáltam:
– Most jól seggbe kúrlak kis ribanc!
– Azt akartad, hogy seggbe legyél baszva?
– Most megkapod.
A kiscsaj folyamatosan élvezett. A többiek is szinte csak minket figyeltek. Aztán mikor éreztem, hogy elmegyek, kivettem és a szájába adtam a farkam. Most pedig ezt is bekapod teljesen. Mélyen lenyomtam a torkára kis farkamat, de a kiscsaj bírta. Pici szája teljesen kitárva, aztán belelőttem a magomat, amit mind le is nyelt. Persze már nem volt olyan sok. Teljesen kielégültnek éreztem magam. Alexa és Zsuzsa odajött hozzám:
– Na tetszik a parti? – Kérdezte Alexa.
– Fantasztikus. De már kimerültem.
– Pedig velünk keveset foglalkoztál.
Ezzel Alexa rábukott élettelen farkamra, Zsuzsával pedig csókolóztam. A többiekre már nem tudtam figyelni de mindenki el volt foglalva.
Aztán szép lassan csak ébredezett a szerszámom. Ekkor Zsuzsa azt mondta 3 faszt akarok magamban érezni. Én nem voltam elég kemény, így az egyik srác lefeküdt, Zsuzsa beleült a farkába, a másik pedig még keményre szopatta magát valamelyik lánnyal, aztán lassan bevette Zsuzsa fenekét. Egyszerre, ritmusosan kefélték, én a fejéhez álltam, és Zsuzsa elkezdett szopni. Nagyon belejött, teljes extázisba volt.
A két srác már elment, de Zsuzsa még mindig szívta a farkam, mert nem tudtam elmenni. Ekkor valaki elkezdte a fenekemet simogatni. Hátranéztem és a vörös bestia mosolygott rám.
– Majd én segítek. – mondta.
Újával az ánuszom körül matatott. Teljesen új volt ez az érzés. Aztán lassan egyik úját felnyomta a seggembe. Fantasztikus volt. Mozgatta, körözött az újával. Meg is lett a hatása, néhány pillanat múlva nagy adagot lőttem Zsuzsa szájába. Aztán a Vörös rátapadt Zsuzsa szájára és megosztoztak az ondómon. Ezután egymás karjaiba omlottunk és elnyomott bennünket az álom. Reggel arra ébredtem, hogy a vörös szopja faszomat, ami mereven ágaskodott. Már csak Zsuzsa, Brigi és Alexa voltunk ott, a többiek gondolom haza mentek. Hamarosan bele is spricceltem a szájába, Ő pedig ezután megcsókolt. Szinte minden gecit átadott. A farkam szinte fájt már. Lüktető érzést éreztem az alhasamban is.
Kiindultam a WC-re, de a vörös megelőzött. Megint a WC-n ült. Én szájába adtam a farkamat és belepisiltem. Szinte mindet megitta. Utána még szopta egy kicsit és a farkam megint merevedni kezdett. De már fájt közben. Aztán átmentünk a fürdőszobába, befeküdtem megint a kádba, a farkam felé guggolt és a vörös punci újra levizelt, de most kizárólag a farkamra és a heréimre ment. A meleg pisi hatására farkam még keményebb lett és elmúlt a fájdalom. Aztán beleült a farkamba. Forró pinája nagyon jó érzés volt. Így basztunk egy kicsit, de mivel a kádban elég kényelmetlen volt, felálltunk, előredöntöttem és lassan benyomtam a faszom a seggébe. Hatalmasat élvezett, befogtam a száját, hogy a többiek ne ébredjenek fel.. Aztán amikor én is elélveztem, válla fölött rám nézett és azt mondta:
– Nyald ki a seggemből a gecidet! – Megigéző volt a nézése. Abban a pillanatban nem volt olyan, amit ne tettem volna meg neki. Letérdeltem, széthúztam a nagy fenekét, és mélyen belenyaltam az ánuszába. Éreztem a gecim ízét, ahogy egyre mélyebben dugtam be a nyelvem. Szinte basztam a nyelvemmel a segge lyukát, kezemmel erősen a számra szorítva a fenekét. Közben másik kezemmel elkezdtem a pináját újazni. Aztán bedugtam még egy újam, majd még egyet, végül mind a négyet. Nagyon nedves volt az izgalomtól, kezem könnyen csúszott ki-be. Ekkor lassan próbáltam a hüvelyk újamat is belenyomni. Ez már nehezen ment, de óvatosan, lassan haladva sikerült. Amit a hüvelyk újam bent volt, pinája szinte magába szippantotta és kezem beszaladt úgy, hogy hüvelye a csuklómat szorította. Közben nyaltam a fenekét, Ő pedig egyre mélyebbeket sóhajtott. Egyre gyorsabban basztam kezemmel a pináját. Nem is kellet sok és hangosan nyögve elment. Izmos hüvelye úgy összeszorította a csuklóm, hogy már-már fájt. Fantasztikus élmény volt, ahogy ez a vörös bestia élvezett a kezemen.
Mikor lenyugodott, lassan kezem kicsusszant lucskos hüvelyéből, lemosakodtunk és visszafeküdtünk aludni. Dél körül ébredtünk fel, most már mindannyian. A kis vörös elbúcsúzott, mi pedig elmentünk a nap hátralevő részében bevásárolni.
Kaja közben beszélgettünk:
– Te aztán jól kitervelted ezt az egészet. – Mondtuk Alexának.
– Miért? Nem élveztétek? – Kérdezett vissza ravaszkás mosollyal. – Ti voltatok a sztárok. Mindenki odavolt értetek.
– Főleg a kis vörös hajú! – tette hozzá Zsuzsa némi iróniával a hangjában.
– Csak nem féltékeny vagy? Ha jól emlékszem, teljesen lenyűgözted a srácokat nem? – feleltem.
– Fantasztikus élmény volt. De ti mióta csináljátok ezt?
– Az úgy kezdődött, hogy Brigivel összejöttünk. – Ekkor a két lány egymásra mosolygott. – Aztán mivel a csoporttársaink mind a koleszban laknak, mindig nálunk találkoztunk ha beszélgetni akartunk, vagy filmet nézni, vagy bulizni. Egyik szülinapi buli alkalmával pornót néztünk. A többit pedig el tudjátok képzelni. Azóta rendszeresen szervezünk ilyen partikat, kb. hetente.
Ezután előadtuk az aggodalmunkat, hogy nehogy kiégjen ilyen fiatalon, ne égesse két végén a gyertyát. Persze megnyugtatott bennünket, hogy nyugi, nem viszi túlzásba. De aztán azt megnyugvásunk rögtön szertefoszlott, mert hozzátette:
– Ezt nem lehet túlzásba vinni.
Hát mit csináljunk? Mi neveltünk ilyennek. – olvastam Zsuzsa tekintetében.
Ezután az életem teljesen megváltozott. Zsuzsa elvált a férjétől, én a feleségemtől. Azonnal össze is költöztünk, elköltöztünk a szomszéd városba. Azóta is rendszeresen találkozunk Alexával és a barátaival. Leggyakrabban a nyaralónkba hívjuk meg őket. Hogy hogyan ütjük el az időt, azt el tudjátok képzelni…

A vörös istennő

Kora nyár volt. Rita épp hosszú, vörös haját szárította a délutáni napsütéstől ragyogó ablak mellett, készülődött, hiszen estére vendégeket várt. Fiatal, vonzó, vékony lány volt, akit magas termete mellett formás feneke és hosszú, szexi combjai jellemeztek. Egyedül melleinek méreteivel nem volt megelégedve, elég kicsinek találta őket. A férfiak viszont megőrültek testétől, akárhol járt az utcán, mindenhol megfordultak utána, ő pedig élvezte a helyzetet. Andrással egy helyen dolgoztak, és már az elején megkedvelték egymást, jókat beszélgettek mindenféle témáról, könnyen megtalálták egymással a közös hangot. A srác szintén fiatal volt, helyes gyerek, bejött Ritának. Beszélgetéseik alkalmával sokszor került szóba az erotika, de közelebb nem kerültek egymáshoz. Zoli pedig szintén ugyanazon a munkahelyen töltötte el a napi 8 óráját, neki sokat kellett a lánnyal együtt dolgoznia, fiatal, értelmes férfi volt, tetszett Ritának ő is, de a munkakapcsolaton ill. a kölcsönös szimpátián kívül semmi nem volt közöttük.
Eddig.

Rita ugyanis tovább szeretett volna lépni a fiúkkal, többre vágyott, mint szimpátia, ezért meghívta mindkettejüket egy közös iszogatásra a lakásába, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz. Szinte egyszerre érkeztek meg, a nő egy tapadós ujjatlan felsőben és egy terepszínű szoknyában, valamint egy combfixben és egy magas sarkúban nyitott ajtót. Szépen kisminkelte magát, szeme kihúzva, szája berúzsozva, férfiszemmel egy istennő benyomását keltette. Leültek, elkezdtek beszélgetni, szép lassan fogyott az ital és a rágcsálnivaló is. Halk zene szólt a háttérben, hogy megadja a hangulatot. Ahogy telt-múlt az idő, hárman egyre oldottabbak lettek, kezdtek eltűnni a gátlásaik. Szóba került természetesen a szex is, kinek mi a kedvenc póza, mik az álmai-vágyai. Rita aztán a nagy társalgás közepette érezte, hogy egy kéz érinti meg jobb térdét, majd szép lassan combját. Rámosolygott, majd hirtelen megfogta a srác fejét, magához húzta és forrón megcsókolta. Ajkuk hosszasan összetapadt, nyelvük vad csatát vívott egymással.

Mikor kettéváltak, mindketten tudták a folytatást. Zoli viszont nem akart belőle kimaradni, és most ő húzta magához a lányt, és vadul lesmárolta. András közben egyre feljebb haladt Rita szexi, hosszú combján, simogatta, izgatta a lányt, aki erre reagálva egyre tágabbra nyitotta lábait, hogy a kíváncsi kezek minél beljebb hatoljanak. Idővel a szoknyája egyre kisebb részt takart, és felfedte, ami addig alatta bujkált. Aznap este fekete tanga volt rajta, ami már enyhén átnedvesedett az erotikus beszélgetés, illetve az események hatására.

A másik fiú mindeközben már a sokadik csókcsatán volt túl a lánnyal, keze Rita hasát simogatta, feljebb húzta felsőjét, elővillantva melltartóját. Teljesen készen volt ettől a lány, végre teljesülni látszik, amit már régóta tervezett, ami eddig kimaradt az életéből. Megőrült a testét simogató, kényeztető érintésektől, hogy 2 férfi akarja őt. Becsukta a szemét, és átadta teljesen átadta magát a két fiúnak. Zoli ezalatt Rita melleit vette kezelésbe, ujjai körülfogták az egekig meredő bimbóit, és lassan morzsolgatták. A combján óvatosan haladt a bokája felé szexi fekete tangája, hogy megmutassa az alatta rejlő kéjbarlang bejáratát. András – akivel már beszéltek a testrész kinézetéről – meglátva a bugyi alatt leledző csupasz punciját, nem hitt a szemének. Nadrágjában farka teljesen merev volt, alig várta, hogy körülölelje ez a nedves, szűk lyuk. Rita szemébe nézett és azt mondta:
– Nagyon csinos vagy… – A lány erre elmosolyodott, majd érezte, hogy az ujjak a kisajkait simogatják, és egy-egy alkalommal rátérnek a csiklójára is. Azt hitte, ott helyben elélvez.

Kezeivel kicsatolta Zoli övét és levette róla a nadrágot és a boxert. A fiú is nagy izgalmi állapotban volt, hímtagja kész volt részt venni egy orbitális szexben. Rita elkezdte húzogatni a faszt, lassan fel-le, hogy lássa a srác makkját. Markolászta a golyóit is. A mérettel nem volt baj, pont megfelelt neki, alig várta, hogy érezhesse magában. Nyelvével körbenyalta a heréitől a makkjáig, Zoli ezalatt becsukott szemmel sóhajtozott, élvezte amit csinálnak vele. Aztán a lány ajkai fokozatosan fogják közre a péniszt, egyre beljebb hatolva a szájába. Ütemesen mozog rajta, bő nyállal szopja a hímtagot. Mindig is szeretett cumizni, imádta kényeztetni a férfiakat, szerette a fallosz ízét a szájában. Rita feje ritmusosan jár, mialatt András ujjait a nyelvére cserélte a lány puncijában. Nyalta a hüvelyének bejáratát, vissza-visszatért a csiklóra, néha körülzárta és szívogatta kicsit. Mmmm… – csak ennyi tudott mondani Rita, mert szája még mindig tele volt. András időközben levetkőzött és maga felé fordította a vörös istennőt. Hosszú farkát meglátva a lány rögtön a szájába vette, és tövig vezette a torkába. A srác felsóhajtott és mikor tekintetül találkozott, mosollyal hálálta meg tevékenységét. Zoli közben ujjazta a lány kopasz punciját, másik kezével pedig a csiklót masszírozta. Ritából csak folyt a nedvesség, isteni érzés volt szopni egy kőkemény faszt, mialatt a pináját kényeztetik.

Zoli nem bírta tovább, megfogta a lányt, és átvitte az ágyra, hanyatt döntötte, lábait szétnyitotta és farkát lassan a nyíláshoz helyezte. Makkjával masszírozta kicsit a csiklóját, majd elkezdte benyomni. A vörös hajú szépség felsóhajtott. A fasz egyre beljebb hatolt a hüvelyébe, és teljesen kitöltötte. Mikor teljesen bent volt, egy kéjes hang próbálta elhagyni Rita torkát, de András tovább folytatta a szopatását. Zoli a kezdeti finomkodás után elkezdte rendesen kúrni kolleganőjét. Félig kihúzta farkát, majd ismét tövig betolta. Rita azt kívánta, bárcsak soha nem lenne vége annak, amit a lába között érzett. Aztán helycsere következett, újabb péniszt készült befogadni a kéjbarlang. András fasza a lány nyálától nagyon könnyen behatolt a testébe, ahol ütemes mozdulatokkal tette a dolgát. Zoli farkát pedig mélyen a szájába tette Rita, gondosan lenyalogatta róla saját nedveit, és részesítette az orális gyönyörben.

Egy kis idő múlva András hanyatt feküdt, és magára húzta a lányt, akibe már minden gond nélkül belehatolt. Rita elkezdett lovagolni, közben pedig vadul falta András száját, aki válaszul melleit vette kezelésbe. Zoli sem akart kimaradni a mókából és a vörös lány formás fenekét simogatta. Rita sejtette mire megy ki a játék, így kicsit pucsított, hogy jobban hozzá tudjanak férni a kíváncsi kezek. A fiú széthúzta a fenekét, hogy jól látszódjon a segglyuka, majd síkosítót vett elő, és bekente mind a saját farkát, mind a hátsó bejáratot. Óvatosan bedugta az egyik ujját, és elkezdte ujjazni Rita popsiját. Ezt már nem bírta tovább, szörnyen odavolt az anális szexért, pár pillanat múlva összerándult és András farkát szorítva elélvezett. Orgazmusa teljesen átjárta testét, közben hosszan vonaglott. Hátsójában már 2 ujj járt ki-be, egyre jobban tágítva őt. Puncijában pedig a fasz folyamatosan mozgott, közel járt a beteljesüléshez. Aztán Zoli kihúzta ujjait és a síkosítóból kent a farkára, majd Rita segglyukához illesztette és lassan benyomta. A lány nem bírt magával, hangos sóhajok és sikolyokkal adta a srácok tudtára, hogy mennyire jó, amit tesznek vele.

A pénisz pár pillanat múlva teljesen eltűnt a fenekében, majd elkezdett egyre vadabb mozdulatokkal mozogni. A fiúk is nagyon élvezték a farkukon lévő nyílásokat, érezték, hogy közel a beteljesülés.
– „Basszatok szét, keféljetek meg!” – szólalt meg önkívületben Rita. Andrásra nézett: – „Kúrd szét a pinámat, nyomd be tövig! Ez az!”- szavai a teljes szexuális izgatottságtól voltak hangosak. Majd hátra fordult: – Töltsd ki, érezni akarom! – Zolinak címezve, akin már nagyon látszott, hogy nem bírja sokáig, begyorsított, és elkezdte vadul kúrni a vörös lány fenekét. Csak úgy csattogott, ahogy ágyéka Rita hátsójához ért, majd egyik pillanatban felsóhajtott és farkát egészen benyomva megállt. Teste megrándult és több adag, óriási mennyiségű spermát lövellt bele Rita popsijába.

A lány érezte, ahogy a forró nedű nagyon mélyen szétárad benne, kitöltve őt. Kéjes sóhajok közepette vett tudomást, hogy ismét megtörtént, amit nagyon szeretett, egy vad anális szex után belé élveztek. Zoli lassan kihúzta kimerült faszát a lányból, de András még nem végzett. Megfogta Rita derekát, és erősen mozgatta fel-re hosszú farkán. Nem kellett neki se már sok, pár perc kemény dugattyúzás után a punciját tövig magára húzva nem kis mennyiségű magját a nedves hüvelybe ürítette. A vörös lány élvezte, ahogy folyik benne a geci, lassan leszállt alkalmi partneréről és a hátára feküdt, lábait széttéve kente szét a magából kicsorgó nedveket.

A srácok elpilledve pihentek, kortyoltak egy kis üdítőt és Ritát is kínálták vele. Kellett is a felfrissülés, mert nagy igénybevételnek voltak mindhárman kitéve. A lány tovább masztizott az ágyon, ujjai csiklóján körkörös mozdulatokat írtak le, illetve nyílását izgatták. Aztán becsúszott egyik-másik ujja, ő pedig a magának okozott örömet sóhajokkal adta a fiúk tudtára. Egyik keze melleit markolászta, közrefogta égnek álló bimbóit, míg másik keze ki-be csúszkált kéjbarlangjában. Felizgult állapotában nem volt sok időre szüksége, az újabb orgazmushoz. Fejét hátrahajtotta, és a levegőt egyre hevesebben véve eljuttatta magát a csúcsra.

Mikor vége lett az élvezés okozta hullámoknak, még végigsimította tenyerével az öröm forrását. A két srác élvezte a műsort, a gyönyörű látványtól farkuk újra életre kelt, elkezdték verni maguknak, készültek az újabb bevetésre. András négykézlábra fordította a lányt, Zoli pedig a szájához illesztette a farkát. Rita szó nélkül bevette a méretes falloszt és szopni kezdte. A másik srác közben a hátsó bejáratot vette célba, de nem finomkodott, hanem erőszakosan nyomta befelé vastag hosszú farkát a formás popsiba.
„Gyere csak, nagyon szeretem, ha vadul dugnak hátulról” – gondolta Rita, és ismét bizsergető érzéssel töltötte el, hogy a fenekét kényeztetik. András megfogta a derekát és miután tövig eltűnt a farka a segglyukban, erőteljes lökésekkel kúrta a lány hátsóját. Ritának nagyon kellett koncentrálnia, hogy ne essen bántódása a másik srác farkának, mert a lökések tényleg nagymértékűek voltak. A szájmunkája viszont nem volt közömbös Zoli számára sem, ám ő máshogy képzelte a beteljesülést ebben a második menetben, úgyhogy élvezte az ajkak szorítását, de még tartotta magát. András viszont szétkefélte a farkán lévő nyílást, régi vágya volt már egy formás fenék bebarangolása, ki is használja ezt a csodálatos alkalmat.

Kis idő múlva lassított, mert érezte, ahogy előtör belőle az orgazmus, és még nem akarta, hogy vége legyen. Finom mozdulatokkal, de teljesen mélyre hatolva folytatta, hol kihúzva, hol tövig benyomva. Ez Ritát is kikészítette, egyik kezével a csiklójához nyúlt, míg szája Zoli farkát szopta rendületlenül. Az ütemes mozgás András számára meghozta az eredményt: teste megfeszült, és a lány formás fenekét kitöltve hatalmas lövésekkel beleélvezett. Hangos sóhajtozás közben pumpálta a vörös istennőbe nedvét. Annyira felizgatta az anális szex, hogy a szokásoshoz képest többszörös mennyiséget spriccelt Ritába. Ő pedig ismét átélhette az élményt, amit nemrég Zolival.
„Ez isteni volt” – mondta András, mikor Rita hátra fordult. Jutalomként egy forró csókot adott a fiúnak. „De én még nem végeztem veled” – szólt Zoli. Megfogta a lányt, a hátára fektette, széttette a lábát, és a puncijába hatolt. Miközben dugattyúzta, nyelvük vad csatát vívott egymással. Rita nyögdécselt, sóhajtozott és érezte, hogy fenekéből lassan csordogál kifelé a két adag sperma. Puncijában pedig gond nélkül csúszkált a fasz, kellően tág volt, valamint egyszer már teletöltötték a nap folyamán. Zolinak sem kellett több, begyorsított, majd a végén robbanásra kész hímtagjának egészét benyomva spriccelte tele magjával Rita pináját. Csak úgy ömlött a geci a lányba, szétáradt a forró nedű hüvelyében. Abban a pillanatban pedig ő is elélvezett, ahogy a lökések izgatták a csiklóját.

Mikor mindketten leálltak, testük visszatért a normál állapotba, a lány szintén egy forró csókkal honorálta az iménti élményt Zolinak is. Mindhárman kifáradtak, jól esett a pihenés, a srácok, közrefogva Ritát simogatták a hasát, vállait és combját. Nem sokkal utána a lány megszólalt:

„Megyek zuhanyozni, jöhettek ti is” – a mondatot kacér kis mosollyal fejezte be, a két fiú pedig szó nélkül bólintott neki. A fürdőszobába érve bementek hárman a zuhany alá, és elkezdték a lányt mosdatni. Rita háttal volt nekik, de jól esett a kényeztetés egy ilyen őrjítő szex után. Majd gondolt egyet és leguggolt. Ott volt két fasz között, ami két lyukát már teletöltötte. Fogta és mindkettőt kezébe véve verte a srácok farkát. Azok némán tűrték, hogy ismét kényeztetik őket. Egyiket a másik után vette a szájába, miközben a hátára folyamatosan folyt fentről a víz.
Kimerült volt, de imádta a faszt, még ilyen igénybevétel után is teljes odaadással és élvezettel cumizta őket. Pár perc múlva azonban Rita begyorsított és csodás szája intenzívebben mozgott a srácok hímtagjain. Zoli felnyögött, mert érezte közel a robbanás, a lány kinyitotta a száját, kinyújtotta a nyelvét és jobb kezével tovább dolgozott. Meg is lett az eredménye, a pénisz megfeszült és jó nagy adagot spriccelt a vörös istennő nyelvére, aki utána jól körbenyalogatta a makkot, nehogy kárba vesszen egyetlen csepp is. A sperma szép lassan folyt le a torkába, közben azonban a bal kezében lévő farok is a vége felé járt. András megfogta Rita fejét, tövig betette a szájába, és hangosan hörögve a lány torkába ürítette magját. A lány kinyújtotta a nyelvét a fiúknak, hogy lássák, lenyelte mindet. Majd felegyenesedett, megpuszilta mindkettőjük arcát, és sor kerülhetett a fürdésre.

Felöltöztek, és beszélgettek kis ideig az imént történtekről. Megegyeztek abban, hogy az ehhez hasonló együttléteket rendszeresen megejtik, de legközelebb bevesznek még egy lányt is Rita legnagyobb örömére.

A korai érkezés

Sziasztok, engedjétek meg, hogy egy nemrégiben átélt, igen extrém élményünket írjam le nektek.
Feleségemmel több mint 10 éve vagyunk együtt, csodás gyerekeink vannak és nagyon szépen élünk. Szexuális életünk csodás, 35+ évesek vagyunk, hetente 3-5 alkalommal vagyunk együtt és köszönhetően a home office adta lehetőségnek, ezek szinte mind nappali együttlétek, gyereketől távol, hiszen ők iskolában és oviban vannak. Ilyenkor aztán kiéljük magunkat rendesen. Hangosak vagyunk, pornót nézünk közben, játékszerek kerülnek elő, vadul esünk egymásnak, keményen csapkodom a fenekét, húzom a haját és időről-időre élvezzük az anális együttlétet is, ráadásul a feleségem, Barbi így is el tud élvezni, ami külön öröm mindkettőnknek.
Barbi egy 35 éves pici, vékony, csinos bombázó. Szép arc, fenékig érő haj és az a fenék, ahova a haj ér… nagy, kerek, bársonyos és nem túl feszes, szeretem, ha szépen hullámzik egy popsi, na az övé hullámzik is gyönyörűen, mikor hátulról csináljuk. Vékony dereka van, tenyérbe illő cicik és izgató combok, mondjuk ki őszintén, szerencsés egy figura vagyok.
Sokszor esett már szó köztünk beszélgetés szinten a hármasról, ilyen-olyan felállásban, de ez mindig csak beszélgetés tárgya marad. Mindkettőnket izgat a téma, de soha nem voltunk elég bátrak. Barbi legjobb barátnője Dorka rendszeresen élcelődik ezzel a témával és húzza az agyunkat. Mennek a kis incselkedések, ketten vannak otthon nálunk és írnak neem egy üzenetet, hogy már a fürdőben vannak mindketten, meg már így-úgy egymásnak estek…stb, de persze ezek csak viccelődések, de mint tudjuk, minden viccnek igaz a fele. Szóval, ha engem bárki megkérdezett volna, biztosra mertem volna mondani, hogy Dorka benne lett volna a buliban.
Dorka egyidős a feleségemmel, neki is vannak gyermekei, de a férjével elváltak, heti váltásban vigyáznak a gyerekekre. Dorka teljesen más fazon, mint Barbi, de ő is egy igazi milf. Kis fölösleg itt-ott, de nagy kerek feneke van, hatalmas cicik, szép arc, szőke haj… aki nem mozdulna rá, az tuti, hogy buzi. Sokszor elképzeltem, hogy egyszerre ketten kényeztetnek, de nem ábrándoztam túlzottan, a feleségem tuti nem ment volna bele soha.
Nyár eleje volt, kellemes, meleg szombati nap. A gyerekeket elvitték a nagyszülők, délelőtt pihentünk és szeretkeztünk egy jót, semmi extra, egy laza kis finom menet reggeli zuhany után. Délben ebédet rendeltünk, ebédeltünk, majd a kertben napoztunk és lazultunk Barbival, amikor megcsörrent a telefon. Dorka volt az. Azt kérdezte, hogy nem megyünk-e át hozzá este 8-9 körül, hogy iszogassunk és beszélgessünk, illetve a kulcsot is szeretné visszakérni a lakásához, ugyanis pár hete vigyáznunk kellett a kutyájára és ezért Barbinál volt a lakás pótkulcsa. Jól is jött az ötlet, volt kedvünk iszogatni, nem is lakunk messze, szóval sofőrszolgálattal pikk-pakk haza tudunk majd menni, ha elfáradt az italozós este. Meg is beszéltük, hogy 20:00 érkezünk.
Még csak 14:00 volt, ezért úgy döntöttünk, hogy mielőtt megyünk elugorhatnánk a közeli plázába vásárolgatni kicsit, mert kellett mindkettőnknek ez-az. Olyan hatékonyak voltunk, ami nálunk ritka, hogy 17:30-kor már végeztünk is. A pláza közel van Dorka lakásához, Barbi pedig úgy döntött, hogy már ne menjünk haza, gyerekkori barátok, Dorka nem fog megharagudni, ha előbb érkezünk, ha pedig nincs otthon, akkor meglepetés leszünk neki mire hazaér. Mit sem törődtem a dologgal, ő tudja, gondoltam. 18:00-kor már le is parkoltunk, bementünk a kapunk, liftet hívtunk, irány az 5. emelet. Haladunk a lakás felé, kezemben két szatyor italokkal és harapnivalóval. A folyosón már halljuk, hogy bömböl a zene, gondoltuk is, hogy Dorka szomszédai boldogok lehetnek. Barbi előveszi a kulcsot, nyitja az ajtót. Belépünk az előszobába, a saját gondolatainkat nem halljuk, úgy szól a zene a hálóból. Barbi a fülembe súgja, azaz kb. kiabálja a hangzavartól, hogy „Lepjük meg ezt a hülyét” és elindultunk a háló felé. Átfutott a fejemen, hogy mi van ha épp öltözik, vagy ne adja ég masztizik, de eszemben sem volt szólni erről, gondoltam végre meglesem meztelenül Dorka hatalmas cicijeit.
A háló ajtaja nyitva volt, ami fogadott minket az nem hétköznapi látvány, a legvadabb gondolatom is gyerekmese volt ehhez képest…
Hálószobához képest viszonylag nagy volt a szoba, a közepén egy hatalmas franciaágy, gondoltam is sokszor magamban, mikor Dorkánál voltunk, hogy ez nem lehet véletlen, egy szingli csajnál, de persze ő azt mondta, hogy szeret nagy helyen aludni.
Az ágyon Dorka négykézláb, előtte, alatta és mögötte pedig három 25 év körüli fekete srác. Nem hittünk a szemünknek, pornóban láttunk azelőtt hasonlót. Dorka szőke haja, világosbarna enyhén szolis teste és a három fekete srác olyan kontrasztot alkotott, hogy valami hihetetlen, arról pedig amivel ezek a gyerekek rendelkeztek, nem is tudok szebben fogalmazni, mint, hogy durva… 23-26 centi közötti vizesflakon méretű, fekete, erektől duzzadó óriás faszok nyársalták Dorkát minden irányból. Nem gondoltam volna, hogy ilyen bevállalós, sok lány még ujjazni sem engedi a popsiját, nem, hogy ilyen életveszélyes fegyvereket engedjen be oda, miközben még egy van a punciban és egyet épp teljes erőből próbál eltűntetni a szájában. Annyira bele voltak melegedve az eseményekbe, hogy észre sem vettek minket, mi pedig teljese megfagyva álltunk ott, nekem pedig pillanatok alatt olyan merevedésem lett, hogy titkolni sem lehetett volna abban a vékony nyári nadrágban.
Eltelt vagy 30 másodperc, mikor Dorka az ajtó felé nézett és meglátott minket. Először megriadt, kiugrott a három fekete fasz közül és ott állt előttünk meztelenül, kezeivel a melleit takarva, de, hogy minek, azt szerintem ő sem gondolta végig. A három srác meredező szerszámmal térdelt az ágyon és várták a fejleményeket.
Tudtuk, hogy Dorka még franciaországi utazásai során sok fekete sráccal ismerkedett meg és azt is tudtuk, hogy többel le is feküdt, de, hogy ezt itthon is folytatni tudta, arra nem gondoltunk.
Hebegni kezdett, azt hitte már 20:00, Barbi pedig kiszaladt a nappaliba, én meg elsétáltam utána, de azért végigmértem még egyszer óvatosan Dorka látványát. A nappaliban Barbi már a cipőjét vette és közben kacagva mondta nekem, hogy „öltözz kicsim, azt hiszem túl korán jöttünk”. Mire a cipőmért nyúltam volna, Dorka megérkezett egy törölközőbe csavarva és csak annyit tudott mondani, hogy sajnálom, nem gondoltam, hogy előbb jöttök. Barbi elnevette magát és azt mondta, „ne sajnáld, láttuk, hogy nagyon jól érzed magad, majd jövünk 8-ra, ha szeretnéd, de majd csörgünk előtte”. Dorkának azonban más volt a terve és így szólt: „Engem nagyon izgatna a dolog, ha végignéznétek amit ezek a srácok művelnek velem”
Barbi elpirult. Azt gondoltam elneveti magát, vagy csak legyint és elindulunk, de nem így történt. Felém fordult és így szólt: „Van kedved mozizni?”
Az állam a földön koppant, úgy leeset. Kurvára izgatott a helyzet és kérdés nélkül mondtam igent. Kérdeztük, hogy a srácokat nem zavarja-e, de Dorka mondta, hogy őket egy franciaországi swinger közösségből ismeri, ahol rendszeresen, hatalmas társaságokban szexelnek egymással és egymás előtt az emberek, szóval nem fogunk zavarni.
Ezzel a lendülettel ledobta magáról a törölközőt és a háló felé indult, félútról visszafordulva és az ujjaival hívogatóan intett felénk, hogy kövessük.
Ránéztem Barbira és kérdeztem, hogy biztosan nem zavarja, hogy a barátnőjét fogom így nézni és fel fogok izgulni rá. Azt válaszolta, hogy olyan rég beszélünk már a többes játékról, miért ne éljünk az alkalommal. El sem hittem, amit hallok, ettől mindig sokkal konzervatívabb volt ebben a témában. Elindultunk a háló felé és mikor odaértünk, Dorka a három srác előtt térdelt és azokat az óriási méretű faszokat szopta és verte felváltva.
Leültünk a szoba másik végében található fotelbe, ketten elfértünk benne és elkezdtük élvezni a látványt. Dorka csak úgy habzsolta a három faszt, látszott rajta, hogy azon túl, hogy nagyon élvezi, még extra fűtést adott neki a közönség gondolata is. Olyan merevedésem volt, hogy majd eltört a farkam a nadrágba zárva, ezért egy bátor gondolattól vezérelve kiszabadítottam onnan, amit Barbi nem is hagyott figyelmen kívül, egyből elkezdte lassan verni. Dorka végigmérte a látványt, láttam, hogy a farkamat alaposan megnézte, majd hátat fordítva nekünk négykézláb ereszkedett, arcát és melleit az ágyra helyezve hátranyúlt és két kézzel széthúzta azokat a nagy, izgató farpofáit, btekintést engedve a puncijához és ánuszához. Sokáig nem nézhettem a látványt, mert az egyik srác odatérdelt és felnyársalta Dorka punciját és nem túl vadul, de ütemes tempóban kezdte kefélni. Ekkorra már nem bírtam magammal, Barbi szoknyáját felhúztam, tangáját félre toltam és finoman simogattam a csiklóját, amit ő nagy nyögésekkel igazolt vissza. A másik két srác közül az egyik átlépett Dorka plafon felé néző fenekén, előrehajolt, megtámaszkodott egyik kezével Dorka feje mellett az ágyon, másik kezével pedig a Dorka fenekéhez igazította a farkát. Ez a srác volt a legjobban elengedve, bitos volt vagy 26 centi a farka és olyan vastag is volt, hogy alig érte át Dorka keze, amikor még szájjal kényeztette. Ezt a hatalmas szerszámot odaigazította a még szabad nyíláshoz és lassan, de határozottan tövig hatolt Dorka fenekében, aki ettől azonnal sikítva élvezett el, a mögötte térdelő srác zacskóján és combján csak úgy csorgott a nedv, ami Dorka orgazmusát követően tört elő.
Egy pillanatra megálltak, majd folytatták a Dorka kivégzését és egyre vadabb tempóban kefélték. Kb 2 percig ment így a játszma, amikor a harmadik, addig csak a farkát verő srác is kérni akart a jóból, ezért hátára feküdt, majd intett Dorkának, hogy üljön rá, aki szó nélkül tette is a dolgát, de nem kapott egy perc pihenőt sem, a hatalmas farkú srác követte és újból, ebben az új pózban is felnyársalta hátulról. A harmadik srác elé állt és Dorka élvezettel verte és szopta a farkát, miközben a másik kettő egyre vadabb tempóban döngette. Nem kellett sok, max 2 perc és jött a következő orgazmus. Dorka előre borult, rá az alatta lévő szeretőjére, majd franciául karattyolt valamit és leszállt róluk. Ránk nézett és mondta, hogy „Innom kell valamit, meghalok, teljesen kivégez ez a három bika” és ezzel kiszaladt a konyhába. Ott ültünk a fotelben, Barbi kezében a farkam, az én ezem Barbi lábai között és velünk szemben az ágyon a három srác, álló faszukat lassan húzogatva és felénk nézve. Életemben nem éreztem ilyet, egy izgalommal, felizgulással és kellemetlen félelemmel vegyített érzés kapott el. Egyik felem behúzta volna közéjük Barbit, hogy négyen egyszerre keféljük meg, a másik felem futásnak eredt volna, hogy elvigyem onnan Barbit. Maradtunk.
Dokra visszatért és így szólt: „De unalmasak vagytok, azt hittem már rég keféltek, mire visszajövök”
Nem tudom miért, de így szóltam: „Én nem kötöztem ide Barbit a székhz”
Barbi rám nézett és azt kérdezte: „Hagynád, hogy ezek hárman kezelésbe vegyenek?”
Mire én: „Eddig ilyenre nem gondoltam, de egyszer élünk, ha nekem is szabad a játék, akkor neked is szabad”
Barbi felállt, rám nevetett és annyit mondott: „Akkor játszadozzunk” és ezzel a lendülettel az ágy szélére ült és elkezdte verni a hozzá közelebb térdelő srác faszát.
Az én farkam 18 centi, ehhez képest a 21 körüli nem volt olyan szembetűnő, de ekkor a másik oldalról Barbi mellé térdelt a szörnyeteg. Na a 18 és a kb 26 között már szemmel látható volt az eltérés, ahogy Barbi marka körülfonta és verni kezdte. Kicsit fura érzés volt, de nem lankadtam, sőt, egyre jobban lüktetett a farkam.
Gondoltam magamban, azt mondta, hogy mehet a játék, ezért Dorka elé álltam, aki az ágy szélén ülve kérdés nélkül megnyalta a farkam, aztán bekapta és miután jól benyálazta, kicsit feljebb helyezkedett, a melleit összenyomta két kézzel, közéjük köpött, felnézett rám és azt mondta, hogy „Tudom, hogy erre vágysz”, majd elkezdte a nagy cicijeivel verni a farkam.
Azt gondoltam menten elélvezek, de ez a gondolat gyorsan valósággá is vált. 2 napja nem szexeltünk Barbival és már nagyon fel voltam izgulva, így kb 5 percnyi szopás és cicivel verés után hatalmas adagot engedtem Dorka melleire, miközben Barbi már felváltva szopta a három sácot.
Dorka kisétált a fürdőbe, hogy lemossa magát, én pedig ott álltam és az eseményeket szemléltem. Nem volt még velem ilyen, de konkrétan nem lankadtam az orgazmus után, hanem tovább lüktetett és állt keményen a farkam. Oda is álltam Barbi elé, így már 4 faszt vert és szopott felváltva. Gondoltam ne csak nekem legyen jó, ezért lábait széthúztam és ujjazni kezdtem. Csak úgy ömlött a nedvesség belőle, baromira fel volt izgulva. Dorka ekkor visszajött és így súgott a fülembe hoztam gumit, gondolom anélkül nem engednéd nekik, hogy Barbihoz érjenek. Ezzel a lendülettel Barbi mellé dobott az ágyra vagy 20db óvszert.
A srácok szép sorban fel is vettek egyet én pedig jeleztem Barbinak, hogy minden rendben, mehet tovább a játék. Az egyik srác hanyat feküdt, Barbi lassan beleereszkedett, miközben a másik kettőt szopta. Dorka odahajolt Barbi popsijához és elkezdte nyalogatni ánuszát, majd először egy, aztán két ujjal kényeztetni. Nem bírtam magammal, amúgy is rég csináltuk popsiba, szóval odaléptem, és lassan elkezdtem betenni a farkamat Barbi fenekébe. Megállt, megfeszült, sziszegett kicsit, ahogy mindig, de kb 1 perc alatt lassan tövig jutottam benne. Fokozatosan emeltük a tempót, az alatta fekvő fekete srác szépen érezte a ritmust, én pedig reagáltam arra, így nagyjából 2 perc alatt már teljes sebességen voltunk, csak úgy csattogott az én kis bombázóm. Eközben Dorka sem finomkodott, hason feküdt, rajta szintén hason a hatalmas farkú srác, aki teljes erőből döngette Dorka punciját, miközben a szájához tartott faszt szopta.
2-3 perc telhetett el, mikor Barbi sikítva, egész testében megfeszülve élvezett egy hatalmasat. Teljesen lenyomta magát az alatta fekvő srácra, aki mozdulni sem bírt, de én nem kíméltem, teljes erőből keféltem tovább a fenekét, iszonyatosan szexi volt. Lelassítottam, majd kihúztam a farkam, Barbi pedig ájulás közeli állapotban feküdt oldalra. Dorkát akartam, nem is akárhogy, a nagy kerek fenekét akartam megdugni. Oda is mentem, a srác, aki a punciját dolgozta keményen, készségesen odaengedett. Dorka továbbra is hason feküdt, fölé helyezkedtem, farkammal megsimogattam popsiját és lassan tövig belé hatoltam. Éreztem, hogy jóval könnyebben csusszantam be, mint a feleségemnél, de ez nem is csoda, amikor megérkeztünk, akkor az a 26-os szörnyeteg épp a fenekét döngette, szóval elő volt már készülve, de így is jó szűk volt és szépet Dorka jókorát szisszent, mikor behatoltam. Nem finomkodtam, nagyon meg akartam baszni. Teljes erőből és a lehető leggyorsabb tempóban döngettem a seggét, ő pedig csak sikítozott. Hajába markoltam, fejét hátra húztam, teste teljesen megfeszült a hátra feszített pózban, de nem sokáig tudott sikítani, mert az egyik fekete srác odatérdelt elé és gyakorlatilag a torkáig nyomta a farkát. Barbi magáhoztért az orgazmusból, persze segítséget kapott ehhez, hiszen az egyik srác fonoman a szájára helyezte a farkát ahogy hanyat feküd, a másik pedig ujjazni kezdte.
Hamar erőre kapott, az egyik srác a fotelbe ült, ő pedig szemből az ölébe, ült és már lovagolt is rajta. Hát nem tette zsebre, ami most következett. A legnagyobb farokkal rendelkző srác mögé lépett, oda igazította a farkát a popsijához, amit én már alaposan előkészítettem, de erre nem lehetett felkészíteni. Azt az alkar méretű faszt kérdés nélkül tövig tolta a fenekébe a srác. Barbi velsikított, megfeszült, de az alatta lévő srác az így keletkezett helyet kihasználva őrölt tempót diktálva nagyon iszonyatos erőből elkezdte kefélni a punciját, aminek gondolom meglett a hatása, jött az élvezet és elengedett a teste, szóval a másik srácnak esélye nyílt fokozni a tempót Barbi fenekén. Miközben Dorka fenekét dolgoztam elemi erővel, tökéletesen, szemből láttam, miközben a feleségemben csak úgy jár a két hatalmas fasz, ő pedig orgazmus közeli állapotban sikítozik. Pár perc telt el és hatalmasat élvezett, de éreztem, hogy nekem sem kell már sok. Barbi a földre térdelt, a két srác, akivel kefélt, szinte azonnal elé állt, párat húztak a farkukon és hatalmas adag gecivel terítették be Barbi cicijét, mellkasát, nyakát és száját, ő pedig szopni kezdte a lüktető faszokat.
A látványtól megvadulva ha lehet még vadabb tempóra váltottam, amitől Dorka anális orgazmusra jutott, megfeszülve sikított én pedig ettől begerjedve óriásit élveztem a fenekében és miután elmentem, még löktem vagy 8-at 10-et, miközben a harmadik srác is odalépett Barbihoz, a szájába adta a farkát és pár másodpercnyi kényeztetés után hatalmasat élvezett Barbi szájába.
Mindannyian elernyedve feküdtünk az ágyon, miközben Dorka és a srácok röviden, nevetgélve beszéltek valamit franciául. Barbi megkérdezte, hogy mit nevetnek, mire Dorka csak annyit mondott, hogy azon nevetnek, hogy a terv az volt, hogy négyen kefélnek egy nagyot, de így hatosban ez életük egyik legvadabb baszása lett.
A srácok sorban zuhanyozni mentek, felöltöztek, nekünk intettek, Dorkának csókkal köszöntek, majd kimentek a lakásból. Dorka mondta, hogy este egy céges megbeszélése van a srácoknak, aztán reggel korán utaznak haza. Mi zuhanyozni mentünk, majd meztelenül dőltünk le egymás mellé az ágyra és azon elmélkedtünk csendben, amit átéltünk.
Barbi rám nézett és szégyenlősen kérdezte: „Biztos nem baj, hogy ebbe belementünk?”
Mire én: „Életem egyik legbetegebb, legvadabb, de legizgatóbb élménye volt. Nem haragszom, sőt kifejzetten örülök, hogy együtt éltünk át ilyen élményt”
Megcsókoltuk egymást, majd nagyobb csók következett, majd pedig a kezem ösztönösen elindult Barbi testén. Ekkor lépett be az ajtón Dorka, aki a fürdőből érkezett egy törölközőbe csavarva. „Bocsi fiatalo, zavarok?”, mire Barbi csak intett neki, hogy jöjjön közelebb.
Nem gondoltam volna, hogy tudok ilyet ilyen rövid időn belül, de újra kemény lettem és a két bombázó egy érzéki, hosszú és őrjítően szexi kényeztetésben részesített, aminek a végén ismét Dorka cicijei között élveztem el, miközben Barbi szopta és nyalogatta a farkam végét… eszméletlen volt.
Ezt követően valóban iszogatni és beszélgetni kezdtünk, hajnalig ittunk és beszélgettünk. Sofőrszolgálatra nem volt szükség, ott is aludtunk és reggel még egy fergeteges hármasban részesítettük egymást. Azt hiszem, hogy leszünk még látogatóban Dorkánál.

A római kiküldetés ára

Egy nap a férjem azzal állított haza a munkahelyéről, hogy a cég, ahol dolgozik, hamarosan képviseletet nyit Rómában és egy munkatársat várhatóan több évre kiküldenek oda beindítani a dolgokat. Persze, mondanom sem kell, hogy mindkettőnk fantáziáját megmozgatta a dolog, sokat beszélgettünk, ábrándoztunk a római életről, hiszen mindketten imádtuk Olaszországot és lényegében véve mindent, ami olasz: az olasz tájakat, a tengert, a kultúrát, a gasztronómiát. Fiatal korunkban néhány napot töltöttünk Rómában és valósággal elvarázsolt: úgy jöttem haza, hogy tudtam: egyszer még vissza kell oda mennem és a néhány napos, rohanós városlátogatásnál mélyebben, alaposabban bele kell merülnöm a római életbe. Gyerekeink már dolgoztak, saját lábra álltak, külön éltek tőlünk, úgyhogy ilyen jellegű, családi nehézségeket sem okozott volna a „római vakáció”. Én 45 éves voltam akkor, a férjem pedig 48.

Szinte minden nap szóba került a kiküldetés ügye. Egyre jobban beleéltem magam, elkezdtem olasz filmeket nézni, olasz zenét hallgatni, sőt vettem egy könyvet Rómáról és esténként lelkesen olvasgattam. Amikor délután, munka után otthon találkoztunk, mindig az volt az első kérdésem hozzá, hogy van-e valami fejlemény a római kiküldetés ügyében. A válasz azonban rendre az volt, hogy még nem döntött a vezetőség a kiküldendő munkatárs személyéről. A férjem egyszer meg is jegyezte mosolyogva, hogy már-már betegévé válok ennek a római dolognak. Be kellett látnom: tulajdonképpen igaza volt.

Aztán, egy idő után, magam sem értem, hogy mi módon, de elkezdett motoszkálni bennem egy kósza gondolat, nevezetesen hogy nem kellene egyedül a férjemre bízni ezt a dolgot. Talán én is tudnék tenni valamit az ügy érdekében. S hogy mit? Természetesen azt, amit csak egy nő tud megtenni, ha egy férfit rá akar venni valamire: áruba bocsátani, falfelalfkíalfnáalflni a nőiességét, s ha kell, akkor akár a testét is. Többször elszégyelltem magam, hogy ilyen gondolatok járnak a fejemben, de aztán megláttam magam, ahogy a Colosseum melletti téren spagettit eszem, vagy az Angyalok hídján sétálunk a férjemmel olasz fagylaltot nyalva, s ilyenkor arra gondoltam, hogy ezért egy kis flört igazán nem lenne nagy ár. De még egy dugás sem. Aztán szép lassan elhatározássá érlelődött bennem a gondolat.

A férjem főnöke egy István keresztnevű, ötven körüli üzletember volt. Személyesen még nem ismertem, de a férjem sokat mesélt róla. Tudtam, hogy kemény, határozott, férfias cégvezető és a férjem elmondásából tudtam azt is, hogy imádja a nőket. Vagyis amolyan igazi alfahím. Persze, általában nála jóval fiatalabb titkárnő-cicákkal voltak afférjai, de azért bíztam magamban, mert a férfiak csinos, izgalmas, jó nőnek tartottak: formás lábaim, feszes seggem és kifejezetten nagy, kemény melleim voltak. A bőröm fiatalosan rugalmas volt még, s az arcomat sem öregbítették ráncok. Nagy, barna szemeimmel nagyon csábítóan tudtam nézni a pasikra. Általában mindenki azt mondta rólam, hogy tíz-tizenöt évet simán letagadhatnék, s a férfiak, akik ismertek, szinte mind szívesen lefeküdtek volna velem.

Egy nap, mintegy mellékesen, megemlítettem a férjemnek, hogy hívja el egyszer vacsorára a főnökét, hiszen egész biztosan nem ártana a „római dolognak”, ha kicsiit barátkoznánk és közelebbi kapcsolatba kerülnénk vele. A férjemnek tetszett az ötlet, így aztán meg is valósítottuk a dolgot.

Előzetesen mindent jó alaposan kigondoltam és gondosan felkészültem a vacsorára. Előtte elmentem szoláriumba, fodrászhoz és kozmetikushoz is. Egy rövid, mélyen kivágott, könnyű kis nyári ruhát vettem fel melltartó nélkül, mely csak félig takarta el barnára süttetett combjaimat. Ebben és egy magassarkú szandálban fogadtam a vendéget, aki ahogy megérkezett, rögtön legeltetni kezdte rajtam a szemét. Már a látogatás legelején örömmel konstatálhattam, hogy elértem a kívánt hatást. Tényleg igazi baszógépnek tűnt, amúgy pedig kifejezetten sármos, jóképű férfi volt. Szinte le sem vette rólam a tekintetét, s egyáltalán nem palástolta a testem iránti érdeklődését. Én pedig mindent megtettem a hatás fokozása érdekében: csábítóan a szemébe néztem, kedvesen mosolyogtam rá, s egész este úgy hajlongtam és úgy helyezkedtem el, hogy minél többet láthasson belőlem. Kellemes, meleg nyári este volt, ezért a teraszon vacsoráztunk. Onnan, ahol István ült, be lehetett látni a konyhába. Amikor a húst kivettem a sütőből, gondosan úgy hajoltam le, hogy a ruhám felcsússzon annyira, hogy a bugyim is láthatóvá váljon. S ezt persze többször is megismételtem. Amikor pedig kivittem az ételt és rátettem az asztalra, úgy hajoltam István felé, hogy teljes rálátása legyen melleimre. Kifejezetten élveztem ezt a játékot.

Vacsora közben persze a római kiküldetésre tereltük a szót és elmondtuk Istvánnak, hogy nagyon szeretnénk, hogy ha a férjem kapná meg a kiküldetést. Ekkor én ránéztem Istvánra és – mintha csak tréfálkoznék – csábító mosollyal azt mondtam neki, hogy én ezt annyira szeretném, hogy ezért szinte mindenre hajlandó lennék. István ekkor – mintha véletlenül tenné – leejtette az egyik evőeszközét. Amikor lehajolt érte, hogy felvegye az asztal alól, szétnyitottam terpeszbe a lábaimat. Ezzel a kis közjátékkal – férjem tudta nélkül – egyértelművé tettük egymás számára, hogy az előbbi mondatomat nem puszta tréfának, hanem mindketten valódi ajánlatnak tekintjük…

Aztán, amikor István megkérdezte, hogy merre találja a mosdót, természetesen azonnal felajánlottam, hogy megmutatom. A mosdóba érve nem sokat teketóriázott: magához húzott és vadul megcsókolt, közben két kézzel belemarkolt a seggembe. „Őrületesen kívánlak!” – suttogta. „Én is.” – feleltem és tovább csókolóztunk. Éreztem, hogy teljesen merev a szerszámja. Odanyúltam és simogatni kezdtem a nadrágján keresztül. „Ne így – mondta – meg akarlak dugni!” „Annak ára van!” – feleltem és a nadrágjába benyúlva verni kezdtem a farkát, míg ő megállás nélkül markolászta a fenekemet és a ruhámat felül leengedve a szájába vette a mellemet. „Megfizetem az árát.” – mondta „Róma, ugye?”. „Igen.” – feleltem és míg az egyik kezemmel megállás nélkül vertem a farkát, a másikkal a szájába nyomtam a mellemet. Nem kellett sok neki, hogy kézimunkám hatására elélvezzen. „Egy kis előlegnek jó volt, ugye? Egyébként jó nagy farkad van. Kedvemre való.” – mondtam mosolyogva. „Igen, nagyon jó volt. Szuper nő vagy!” – felelte. Mielőtt visszamentem volna a teraszra a férjemhez, megadtam neki a számomat.

Aznap este nagyon boldogan, elégedetten feküdtem le. Azt mondtam a férjemnek, hogy most már biztos vagyok abban, hogy ő fogja megkapni a római kiküldetést. Csodálkozva nézett rám: „Szerintem is jól sikerült ez az este, de hogyhogy ilyen biztos vagy te ebben?” „Női megérzés” – feleltem mosolyogva. „Úgy vettem észre, hogy nagyon tetszettél Istvánnak.” – mondta a férjem. „Gondolod?” – kérdeztem vissza, majd unott közönyös hangon hozzátettem: „Nekem nem tűnt fel, hogy különösebben tetszenék neki.”

Mondanom sem kell, hogy nem kellett sokáig várnom István hívására. Erre már másnap délelőtt sor került. Azt javasolta, hogy a cég erdei vendégházában „kössük meg a mi kis üzletünket”. Pontosan emlékszem, hogy ezeket a szavakat használta. Elfogadtam a javaslatát és megbeszéltük az időpontot.

Az „üzletkötés” napját megelőző napon még elmentem szoliba, fodrászhoz, kozmetikushoz. Miután a férjem elindult a munkahelyére, elkészítettem magam: szolid smink, elegáns konty, csábító rózsaszínű csipkés fehérnemű, kivágott, lenge blúz és a férjem kedvenc, térd fölé érő szűk, téglaszínű szoknyája, mely nagyon feszült a fenekemen. Amikor ebben voltam, mindig megkívánt. De persze nem csak ő… Belebújtam a szexi, magassarkú szandimba és hívtam egy taxit. Először a saját kocsimmal akartam menni, de aztán arra gondoltam, hogy talán nem esne majd rosszul egy kis aalflkalfohalfol, hogy teljesen feloldódjak, így aztán végül a taxi mellett döntöttem.

Bevallom: a torkomban dobogott a szívem, amikor bekopogtam a kis erdei víkendház ajtaján. Voltak kalandjaim a férjem mellett, igazából mindig is eléggé „megértem a pénzem”, szerettem flörtölni, kacérkodni a férfiakkal, néhánnyal dugtam is, de olyat, hogy valamiért cserébe kefélek, még soha nem csináltam. Kénytelen voltam bevallani magamnak, hogy lényegében véve kurvaként jöttem ide és kénytelen leszek elviselni azt is, ha ribancként bánnak velem.

István mosolyogva nyitott ajtót, kezében egy nagy virágcsokorral. Sziával köszöntünk egymásnak, majd az arcára akartam puszit adni, de ő egyből szájon csókolt, a nyelvét benyomta a számba és már a seggemen volt a keze.

Aztán, amikor beléptem az ajtón, kis híján meghűlt az ereimben a vér. Sok mindenre számítottam, de erre nem. A nagy méretű nappali szoba egyik foteljében ugyanis egy körülbelül 30-35 éves jóképű fiatalember ült, aki, ahogy beléptem, egyből felállt és elém sietett.

– Ő Dani – mondta István. Az igazgatóság tagja.
– Azt hittem, ketten leszünk. – fordultam István felé némi szemrehányással a hangomban.
– Azzal nem sokra mentél volna, szépségem. – felelte István. A háromtagú igazgatóságban ugyanis két szavazat kell a többséghez. És én nem biztos, hogy meg tudtam volna győzni Danit, hogy a férjedet támogassa. Majd mosolyogva hozzátette: szerintem ugyanakkor neked ez egész biztosan sikerülni fog.
– István említette, hogy nagyon csinos, izgalmas nő vagy, de arra nem számítottam, hogy ennyire szexi vagy. – bókolt Dani, majd bemutatkozott.
– Köszönöm. – feleltem és Danival is megpusziltuk egymást.
– Ha jól láttam, te is taxival jöttél, ugye? – kérdezte István.
– Igen. – feleltem.
– Akkor, javaslom, kezdjük a beszélgetésünket egy könnyű kis palfezalfsgalfővalfel!

István elment palfezalfsgalfőkalfet tölteni, mi pedig Danival leültünk egy kanapéra. A torkomban vert a szívem. Szóval, gangbang lesz. Lesz itt minden: dugás, szopás. – gondoltam. Erre nem számítottam. Biztos, jó alaposan meg fognak baszni. Még soha életemben nem voltam egyszerre több férfival, de már sokszor fantáziáltam róla. Láttam, hogy Dani is nagyon zavarban van. Szerencsére egy-két perc múlva visszajött István a palfezalfsgalfőkalfkel.

– Hát akkor, koccintsunk a megismerkedésünkre és a mi kis üzletünkre! – mondta.

Felálltunk, koccintottunk, kiittuk a palfezalfsgalfőnalfket és visszaültünk a helyünkre.

– Szóval, Anita, Péter vadítóan szexi kis felesége nagyon szeretné, ha a férjeura kapná a római kiküldetést. – mondta István Daninak, majd leült mellém, a másik oldalamra. S most azért jött ide találkozni velünk, hogy meggyőzzön minket, hogy Pétert válasszunk. Azt mondta nekem, hogy ő ezért mindenre hajlandó lenn.
– Vagy úgy. – válaszolt Dani mosolyogva, mint ha nem tudta volna, hogy miért vagyunk itt. Hát, akkor hallgatunk, alig várjuk a meggyőzést. Szerintem, jó esélyeid vannak – tette hozzá.
– Hát, nem is tudom, mit mondjak. Igen, nagyon szeretnék Rómába költözni. És igen, ezért nagyon sok mindenre hajlandó is lennék. Ezért vagyok itt.
– Pontosan mi mindenre lennél hajlandó? – kérdezte István mosolyogva.
– Például erre. – feleltem, s mindkettejük kezét a combomra tettem és pedig belemarkoltam a nadrágjukba.
– Ha nem tévedek, ezzel arra utalsz, hogy megkefélhetünk. – mondta István cinikusan.
– Igen, arra. – válaszoltam.
– Hallod, Dani. Azt mondja Anita, hogy megbaszhatjuk. Ez az ajánlata. Hát, szerintem nem rossz ajánlat. Szerinted? – kérdezte István Danitól.
– Szerintem sem. – felelte Dani.

Mindketten elkezdték a combomat simogatni és markolászni.

– Kaphatnék még egy pohár palfezalfsgalfőt? – kérdeztem, mert szerettem volna még jobban feloldódni, mielőtt nekiállunk kefélni.
Persze, – felelte István és elment palfezalfsgalfőt hozni nekem.

Mire visszaért, már csókolóztunk Danival.

– Úgy látom, elkezdted a meggyőzést. – nevetett István. Leült mellém, s mindketten a lábaimat simogatták a térdemtől egészen a bugyiig. Miután kiittam a poharamat, István is odahúzott magához és felváltva csókolóztam velük. „Fantasztikus tested van.” – suttogta Dani, s gombolni kezdte a blúzomat. „S micsoda csodás, kemény milf-mellek.” – folytatta.

Dani kigombolta és levette a blúzomat, miközben Istvánnal csókolóztam és mindketten a combomat markolászták. Persze azonnal lekerült padlóra a melltartóm is, és mint az éhes farkaskölykök, mindketten rávetették magukat a melleimre. Egyikük az egyik, a másikuk a másik mellemet kezdte el nyalogatni, harapdálni, szívogatni, miközben a kezeikkel hol a melleimet markolászták, hol a combjaimat simogatták. Én hátradőlve élveztem a melleim kényeztetését. Most először éltem át, hogy mindkét mellemet egyszerre kényeztetik szájjal és ez valami fantasztikus érzés volt. Kezdtem ealfszalfméalflealftlenül felizgulni és ennek egyre hangosabb lihegéssel tanújelét is adtam, ami pedig csak még jobban felizgatta a két pasit, mert egyre vadabbul szopták, harapdálták és nyalták a mellbimbóimat. Közben a farkukat kezdtem el simogatni a nadrágjukon keresztül és éreztem, hogy már jó kemények. Hallottam, ahogy István azt mondja Daninak, hogy jó baszható mellei vannak és hogy meg is fogja baszni őket.

A szoknyámat felhúzták a derekamra és mindketten simogatni, dörzsölgetni kezdték a puncimat a bugyimon keresztül, miközben megállás nélkül csókolgatták és nyalogatták a melleimet és a nyakamat. Elmondhatatlanul izgató érzés volt. Terpeszbe tettem a lábaimat és a kezüket a puncimhoz szorítottam. Éreztem, hogy egy kéz lasssan benyúl a bugyimba és a csiklómat kezdi dörzsölgetni. Ettől felsikoltottam és megremegett a testem. A kéz a bugyimban tovább „dolgozott” a puncimnál, miközben szinte szétszedték a melleimet a szájukkal.

– Alig várom, hogy megbasszalak! Azóta várom, hogy először megláttalak abban a szexi kis ruciban. – suttogta István a fülembe. Ugye, te is várod?
– Igen, nagyon várom – feleltem.
– Ugye, tudod, hogy te most egy ribanc vagy?
– Igen, tudom. Ribanc vagyok, a ti ribancotok – feleltem elhaló hangon.
– És jó ribancnak lenni?
– Igen, nagyon jó.
– Akarod, hogy úgy bánjunk veled, mint egy ribanccal?
– Igen, bánjatok úgy velem! – suttogtam.

Ekkor egy ujj becsuszott a pinámba és ujjazni kezdett. Hátradőltem, terpeszbe tett lábakkal és átadtam magam az ujjazás élvezetének. Dani finom, ügyes mozdulatokkal járta be ujjával az egész barlangot, miközben mindketten a melleimet markolászták és hol csókolóztak velem, hol pedig a nyakamat és a vállamat csókolgatták. Ekkor hirtelen eszembe jutott, hogy a „játékszabályokat még nem is tisztáztam le velük.

– Hozd ide a táskámat. – súgtam Istvánnak
– Miért?
– Benne van a gumi. Belém csak gumival jöhettek. És a popsim tabu. Rendben?
– Persze. – felelték mindketten, majd István hozzátette:
– De szopnod azt kell. És azt gumi nélkül.
– Ok. A szopás az rendben. – feleltem.

István odahozta a táskámat, kivettem belőle a gumit és letettem a kanapéra. Dani ekkor leggugolt a lábam közé és végignyalta, végigcsókolta a combjaim belső részét a térdemtől egészen a már nedves pinámig. Ezt többször is megtette s ezzel úgy felizgatott, hogy a testem ütemesen vonaglani kezdett. Odaszorítottam a fejét a puncimhoz, s ő rögtön tudta, hogy mit akarok: félrehúzta a bugyimat és nyalni kezdett. Hallottam, hogy azt mondja: „Isteni finom, illatos pinád van! Lucskosra fogom nyalni!!”. Többször végignyalta a puncimat alulról felfelé, mint egy kutya, majd bedugta a nyelvét a pinámba és a csiklómat izgatta vele. Ezt többször megismételte. Közben lassan becsúsztatta az ujját is és egyszerre nyalt és ujjazott. Ettől ő is és én is egyre jobban felizgultunk. Behunyt szemekkel, remegő testtel és hangos, kéjes nyögésekkel élveztem a pinám és a melleim egyszerre történő kényeztetését. „Még! Még! Igen! Csináld még! Nagyon jó!” – lihegtem Dani fejét a pinámhoz szorítva.

Egyszer csak azt éreztem, hogy valami a számhoz ér. Kinyitottam a szemem és láttam, hogy István feltérdelt mellém a kanapéra és a számhoz tolja a farkát. Azonnal bekaptam és szopni kezdtem. Nagy farka volt és már kőkemény. Két kezével megfogta a fejemet és gyengéden húzogatni kezdte a farkán.

– Azaz. – mondta, Szopjál, ribanc! Most jól megbaszom a szádat!

Láthatóan izgatta, hogy csúnyán beszél velem. Őszintén szólva, egy kicsit engem is izgatott vele. Tetszett ez a ribancként kezelés, izgatott, hogy használják a testem. Még soha nem bántak úgy velem, mint egy ribanccal. István vadul, keményen baszta a számat, miközben Dani megállás nélkül ujjazta és lefetyelte a nedűt a már jó nedves kelyhemből. Már nagyon közel jártam ahhoz, hogy elélvezzek, de persze azt szerettem volna, hogy ez úgy történik meg, hogy egy jó nagy kemény fasz van a pinámban. Ezért feltérdeltem és kipucsítottam a seggem Dani felé, ezzel jelezve, hogy készen állok arra, hogy megdugjon.

Dani persze rögtön „vette a lapot”. Felhúzott egy gumit a szerszámjára, letolta a bugyimat, néhányszor hátulról is végignyalt, a farkát párszor hozzáverte a seggemhez, majd szép lassan végre betolta a dákóját a már éhes pinámba. Nagyon nagy farka volt, úgy éreztem, hogy szinte teljesen megtölti vele a lyukamat. Hangosan felsikoltottam, amikor belém hatolt. S miközben előbb lassan, finoman, majd egyre gyorsabban, keményebben baszott, István megállás nélkül huzigálta a fejemet a szerszámán. Dani erősen megfogta két kezével a derekamat és keményen döfködött hátulról. Néha rácsapott egyet a seggemre, néha pedig előrenyúlt és a mellemet markolászta. Volt, hogy kivette a faszát a pinámból, alaposan végignyalt néhányszor, majd keményen újra visszanyomta.

Mind a hárman totál fel voltunk már izgulva és éreztem, hogy egyikünknek sem kell sok, hogy elélvezzen. István farka egyre keményebb, egyre nagyobb lett és egyre vadabban, egyre gyorsabban tolta be a számba. Tudtam, hogy mindjárt elélvez. El akartam venni a fejemet, de nem engedte, erősen szorította a faszához. Hirtelen egész testében megremegett és felnyögött. Megpróbáltam kiszabadítani a fejemet kezei szorításából, de nem volt rá semmi esélyem: fejemet két kézzel fogva szorosan a kemény hímtagjára húzva tartotta. Egyszer csak sós ízű lével lett tele a szám. Rádöbbentem, hogy belém élvezett. Még soha, senki nem élvezett a számba, először éreztem meg életemben a sperma ízét. Öklendezni kezdtem és ki akartam köpni, de nem tudtam, mert István nem vette ki a farkát a számból:

– Nyeld le! Nyeld le a gecimet, te ribanc! Nyeld le szépen!

Nem tudtam mit tenni, hogy meg ne fulladjak, kénytelen voltam lenyelni István gecijét. Eközben Dani a derekamra felhúzott szoknyámba, mint egy kantárba kapaszkodva keményen és szünet nélkül baszott hátulról. Nagyon dühös lettem Istvánra a számba élvezés miatt. Megkértem, hogy hozzon valamit inni, hogy elvegye a geci ízét a számban. Hamarosan egy pohár jeges kólával jött vissza és miközben Dani megállás nélkül tömött hátulról, István segítségével kiittam a hideg üdítőt.

A kedvenc pózom mindig is a lovagló póz volt, mert imádom, ha dugás közben a melleimet is kényeztetik. Megkértem ezért Danit, hogy hadd üljek bele a farkába. Így is tettünk: Dani leült a kanapéra, én pedig vele szemben beleültem a dákójába és belekapaszkodtam a kanapé hátuljába. Dani két kézzel megmarkolta a seggemet és nyalogatni, harapdálni kezdte a melleimet. Időnként megcsókolt és vadul csókolózni kezdtünk.

– Jó? – kérdezte. Élvezed?
– Igen. – feleltem. Nagyon. Csináld még, nemsokára jövök.
– Én már egyre nehezebben tudom csak visszatartani magam. – felelte Dani.
– Csak még egy kicsit bírd ki! – kértem.

Ráhajoltam Danira és nekinyomtam a melleimet a fejének. Dani harapdálni kezdte a cickóimat, amit azonnal megadta nekem a kegyelemdöfést. Hangosan nyögtem és egyre erőteljesebb csípőmozgásokkal, egyre vadabb mozdulatokkal lovagoltam a farkán, miközben Dani a fogaival cincálta a mellbimbómat.

– Úristen! Jövök! Jövök! Még! Még! Igen! Igen! Ez az! – sikítottam, majd egész testemben megremegve, hangos sikoltások kíséretében elélveztem Dani faszán.
– Én is jövök! – kiáltotta Dani. Lökött még néhány jó erőset, majd éreztem, hogy a farka megduzzad, hagosan felnyög, s engem szorosan magához szorítva több döféssel telespricceli a gumit a pinámban.

– A számba élvezés nagyon szemét dolog volt! – mondtam dühösen Istvánnak, miközben leszálltam Daniról és felhúztam a bugyimat. Erről nem volt szó! Bunkó, perverz állat vagy! Jó érzés volt, hogy malfegalfalalfázalftál azzal, hogy lenyeletted velem a gecidet?

István válasz helyett, vagyis inkább válasz gyanánt vigyorogva énekelni kezdett: „Azzurro, magyarul azt jelenti, mindig kék fenn az ég.” Dani meg jót röhögött ezen.

– Cinikus bunkó! Perverz állat! – feleltem neki, majd megkértem, hogy mutassa meg a fürdőszobát.

Elmentem a fürdőbe, s amikor megláttam magam a tükörben, alaposan ledöbbentem: úgy néztem ki, mint egy tájkép csata után. A hajam kibomlott, a rúzsom és a sminkem elkenődött, a nyakam pedig piros volt a csókolgatásoktól és a szívogatásoktól. Gyorsan lezuhanyoztam és rendbe szedtem magam, majd felvettem a ruhámat.

Amikor visszamentem, a fiúkat már a teraszon találtam. Alsónadrágban ültek és jókedvűen, nagyokat nevetve iszogattak. Amikor megláttak, István azt mondta:

– Azt a mindenit, így kiengedett hajjal még dögösebb vagy, szépségem! De miért öltöztél fel?
– Gondoltam, megyek. Végeztünk, nem? Megkötöttük a megállapodást, ha nem tévedek? Remélem, álljátok a szavatokat!
– Engem speciel meggyőzött arról, hogy a férje a legjobb jelölt. – mondta mosolyogva Dani. És téged? – fordult István felé.
– Hát, engem még nem teljesen. – felelte István a legnagyobb megdöbbenésemre, kajánul egyenesen a szemembe nézve.
– Neeeem? – kérdeztem tágra nyílt szemekkel? Megbasztatok, vagy nem? Még soha senki nem kúrt így szájba! Még bele is élveztél! – feleltem dühösen. Mi kell még?
– Például az, hogy megbasszalak, szépségem. Egy szopással nem úszod meg! – felelte István.
– Igaz is, engem pedig nem szoptál le. – tette hozzá Dani.

Nagyon dühös lettem, hirtelen azt sem tudtam, hogy mit mondjak. István felállt, odajött hozzám, átkarolt és azt mondta:

– Nyugodj meg. Lesz még egy menet, ennyi az egész. Még egyszer megdöngetünk. Szeretnélek én is megbaszni. Lazulj el, gyere igyál te is egy kis martinit. Napozzál egy kicsit, élvezd a madárcsicsergést, a jó levegőt, a napfényt. – mondta István és levette a blúzomat és a szoknyámat és gyengéden rácsapott egyet a seggemre. Mi addig elmegyünk lezuhanyozni.

Mit tudtam tenni, bugyiban, melltartóban és a magassarkú szandálban elfeküdtem a napozóágyon és a jeges martinit kortyolgatva, behunyt szemekkel élveztem a nap sugarait az arcomon. „Szóval még egy menet.” – gondoltam. Végül is nem baj, én is élveztem. Most biztos Dani fog majd szopatni és István fog megbaszni.

Már-már kielégülten elbóbiskoltam a simogató napfényben, amikor egyszer csak azt éreztem, hogy cirógatják a testem. A vállamat, a karomat és a combjaimat egyaránt simogatta egy-egy kéz. Ujjak siklottak lágyan, érzékien a testemen, végig a nyakamon, a vállamon, a karomon, a combomon. Hirtelen libabőrös lettem. Fantasztikus érzés volt, ahogy a szabadban, a napfényben egyszerre négy kéz simogatja mindenütt a testem. Aztán azt éreztem, hogy megcsókolják a nyakamat és a combom belső részét, majd mindenütt csókolgatnak és simogatnak. Egy nyelv érzékien végigjárta a combomat többször, oda-vissza, közben egy száj a nyakamat, a vállamat és a karomat csókolgatta, majd szájon csókolt. Érzékien csókolózni kezdtem Danival, miközben a kezeivel megállás nélkül cirógatta a karomat és a vállamat. Eközben István alul kényeztetett, gyengéden széttárta a lábamat, s miután többször végignyalta és végigcsókolta a combomat, a puncimat kezdte el nyalogatni a bugyimon keresztül. Megremegett a testem a kéjtől és ütemesen mozogni kezdtem. Dani levette rólam a melltartót és én gyengéden a melleimre irányítottam a fejét. Finoman, érzékien nyalogatni kezdte a mellemet, végignyalta lentről felfelé, majd a mellbimbómat nyalta körbe. Istenien csinálta. Ezután bekapta a mellbimbómat és szopni kezdte, közben a másik kezével a hasamat és a másik mellemet simogatta. Időnként abbahagyta és csókolózott velem. Eközben István félrehúzta a bugyimat és belenyalt a puncimba. Még soha nem éreztem ehhez hasonló érzést: egy pasi a pinámat nyalta, egy másik pedig a mellemet kényeztette, s mindketten fantasztikus gyengédséggel és érzékiséggel csinálták. Már sokszor fantáziáltam erről maszturbálás közben, de még soha nem éltem át. Meg kellett, hogy állapítsam, hogy a valóságban sokkal jobb annál, mint ahogy elképzeltem. Eközben egyik kezemmel Dani fejét szorítottam a mellemre, a másikkal pedig István fejét a pinámra. István finoman széthúzta a barlang nyílását és egyre vadabbul lefetyelte belőle a nedűt. Dani pedig össze-vissza nyalta-falta, csócsálta a mellemet. Én pedig ütemesen vonaglottam a napozóágyon és élveztem a kényeztetést.

Azután Dani felállt mellém úgy, hogy farka a fejem mellé került. Persze tudtam, hogy mit akar. Odafordultam, letoltam az alsónadrágját, a még puha, löttyedt farkát bevettem a számba és finoman szopni kezdtem. Miközben szoptam, Dani gyengéden simogatta az arcomat és a hajamat. Időnként lenyúlt, és megmarkolta a mellemet is.

Egyszer csak malfegalfcsalföralfrent a telefonom. Azonnal eszembe jutott, hogy valószínűleg a férjem lesz az, ezért muszáj felvennem. Megkértem Danit, hogy hozza ide nekem. Valóban a férjem volt, s miközben a főnöke éppen teljes beadással nyalta a pinámat, s egy másik munkatársa pedig a farkával az arcomat és a melleimet simogatta, beszélgetni kezdtünk. Megkérdezte, hogy hol vagyok, mert nem talált otthon. Azt mondtam neki, hogy vásárolni mentem. Elmondta, hogy a cégnél senki nem tudja, hogy hol van István, mert nem szólt senkinek arról, hogy ma nem megy be. Mindenki őt keresi. „Furcsa.- mondta – nem szokott ilyet csinálni.” Alig bírtam ki, hogy el ne röhögjem magam. Amúgy is nagyon nehezemre esett közönyös hangon beszélni vele, miközben éppen a pinámat nyalták. „Ha tudnád, hogy hol van és mit csinál!”- gondoltam magamban, majd cinikusan azt feleltem, hogy „lehet, hogy éppen kefél valahol”. „Hát az lehet.” – felelte. „Nagy kujon, az biztos.” Megkérdeztem tőle, hogy nincs-e még döntés a római kiküldetés ügyében. Azt felelte, hogy nincs, de valamiért úgy érzi, hogy jók az esélyei. „Most valahogy én is így érzem.” – feleltem egyik kezemmel István fejét a pinámhoz szorítva, a másikkal pedig Dani izmos combját cirógatva és majdnem elnevettem magam.

Amikor befejeztük a beszélgetést, elmondtam Istvánnak, hogy a cégnél mindenki őt keresi és senki sem tudja, hogy hol van. Ezen mindhárman jót nevettünk, majd István javaslatára bementünk az egyik hálószobába, hogy ott folytassuk, amit a teraszon elkezdtünk. Azt mondta, hogy szívesen megbaszna itt a teraszon a napfényben, de azt lehet, hogy mások is hallanák. Láttam, hogy István felhozza magával a gumikat is.

A szobában, ahova bementünk, nagy franciaágy volt és az egész falambériával volt borítva. Nagyon kellemes, barátságos szoba volt, mintha csak baszásra tervezték volna. Valószínűleg arra is használták. Ahogy beléptünk, István azonnal, szinte durván hanyatt döntött az ágyra és ott folytatta, ahol a teraszon abbahagyta, vagyis a bugyimat félrehúzva nyalni kezdte a már alaposan levedző pinámat. Dani pedig odatérdelt a fejem mellé és a számba tette a farkát. Szopni kezdtem, finoman, lágyan, közben a combját simogattam és alulról felnyúlva megmarkoltam az izmos fenekét. Időnként bekaptam a golyóit is. Orális kényeztetésemnek köszönhetően Dani farka lassan megnőtt és megmerevedett a számban. Kifejezetten élveztem, ahogy Dani faszát bevetésre késszé varázsolom magamnak orális kényeztetésemmel.

István betolta az egyik ujját a pinámba és ujjazni kezdte. Finom, körkörös mozdulatokkal tágította a puncimat, közben pedig nyelvével a csiklómat izgatta. Dani ekkor kivette a szerszámát a számból, fölém térdelt és betette a melleim közé. Két kezével belekapaszkodott az ágy háttámlájába, én pedig rászorítottam a melleimet Dani farkára, aki járatni kezdte azt a melleim között. Mellbe baszott. Hallottam, hogy azt mondja Istvánnak: „Ezért jók a nagy, kemény milf-csöcsök! Jól meg lehet baszni őket! A fiatal csajok erre nem jók.”

– Baszd jól mellbe! – felelte neki István.

Egy idő után István odajött és megkért, hogy húzzak fel egy gumit a farkára, majd megkért, hogy „pucsítsam ki neki azt a gyönyörű seggemet.”. Megfordultam, s hátulról falfelalfkíalfnáalfltam magam Istvánnak. Dani ekkor hanyatt feküdt, én pedig ráfeküdve a melleimet a farkára szorítottam. Őszintén szólva, már alig vártam, hogy István felnyársaljon a dákójával, de előbb még hátulról folytatta a nyalást, a fejét a farpofáim közé fúrva vadul nyalta a pinámat és a seggemet is. Mind a két lyukamnak alaposan kijutott a kényeztetésből. Míg nyalás közben a pinámat ujjazta, egy ujjával a popsimat is ingerelte. Isteni érzés volt, azt hittem, megőrülök. Dani összeszorította a melleimet a farka körül, én pedig ütemesen mozogni kezdtem rajta.

Aztán végre éreztem, hogy István lassan belém tolja a faszát és baszni kezd hátulról. Ahogy belém jött, hangosan felnyögtem. „Végre! Igen! Igen! Ez az! Dugjál meg!” – lihegtem önkéntelenül. Hatalmas szerszáma volt, még nagyobb, mint Daninak. Úgy éreztem, hogy teljesen megtölti vele a pinámat. Istvánt felgerjesztette az önkéntelen kérésem:

– Jó, ahogy baszlak? – kérdezte. Élvezed, ugye?
– Igen, nagyon. Basszál meg jó keményen!
– Keményen akarod? – kérdezte István.
– Igen, jó keményen! – feleltem.

Ekkor Dani elém térdelt és újra szopatni kezdett. Én pedig a seggemet az ágy előtt álló és engem hátulról baszó István felé pucsítva szoptam Danit.

István valóban keményen baszott hátulról. A két kezével a szandálom sarkába kapaszkodva teljes erővel döfködött, hallottam a zacskójának a csattanásait, ahogy minden lökésnél nekiütközik a seggemnek. Időnként rácsapott a fenekemre, máskor pedig a fejemet rányomta Dani farkára. Dani is egyre hevesebb lett, a hajamat a kezére csavarva mozgatta a fejemet kőkemény szerszámján. Leült az ágyra, nekitámaszkodott a párnának és úgy szopatta magát velem. Közben azzal izgatták magukat és egymást, hogy trágár, disznó szavakat mondtak:

– Szopasd le jól a kis ribancot! Baszd meg jól a száját! – mondta István Daninak.
– Te pedig pumpáld tele a pináját! – felelte Dani.
– Azt csinálom. Szétbaszom a lucskos pináját!

Én már szinte nem is tudtam magamról. Megszűnt a külvilág, nem törődtem semmivel, csak behunyt szemekkel szoptam és baszattam magam. A nekem még soha nem mondott perverz, durva szavak engem is izgattak és kifejezetten élveztem, hogy ribancként bánnak velem. Ebben még soha nem volt részem és soha nem gondoltam volna, hogy ennyire izgató ribancként odaadni, baszatni magam. Hogy fokozzam egy kicsit a hangulatot, én is beszálltam a játékba:

– Az az, basszál meg! Basszál meg jó alaposan, te perverz állat! Baszd szét a pinámat! – lihegtem.
– Micsoda kis baszni való perverz ribanc vagy te! – felelte István. Ne félj, megkapod, ami jár neked – felelte és két kezével a seggemet fogva durva mozdulatokkal járatta a faszát a pinámban.
– Remélem is! Bassz meg jó keményen, mint egy ribancot!
– Azt akarod? Tényleg azt akarod?
– Igen, azt akarom! Basszál!

Sikerült jó alaposan felhergelnem Istvánt, mert megállás nélkül baszott hátulról kemény, durva döfésekkel, közben vadul csapkodta a seggemet.

– Így jó?
– Igen, nagyon jó! Még! Csináld még! Ne hagyd abba! – lihegtem.

Kis idő után Dani megkért, hogy üljek bele a farkába. Meg is tettem, lassan beleereszkedtem Dani felálló dákójába és lovagolni kezdtem rajta. István ekkor odaállt mellém, levette a gumit és szopatni kezdte magát velem. A rá jellemző vad, durva módon megfogta a hajamat és úgy huzigálta a fejemet a faszán. Közben pedig megállás nélkül mondta a magáét:

– Ez az, szopjál, ribanc! Szopd le keményen a faszomat! Most megbaszom a szádat is, ahogy a pinádat is megbasztam!

Egy darabig szopatta magát, majd rádöntött Danira úgy, hogy a felsőtestemmel egészen ráfeküdtem. Mögém ment és nyalogatni kezdte a popsim a nyílásnál. Ekkor még nem sejtettem, hogy mire készül. Aztán egyszer csak valami hideg anyagot éreztem a lyukamnál, s éreztem, ahogy István szétkeni. Ekkor döbbentem rá, hogy miben mesterkedik:

– Nem! Azt nem! Nem akarom, érted? A seggemet ne! – kiáltottam. Megpróbáltam kiszabadítani magam, de Dani, miközben alulról döfködött, szorosan magához szorított és István is erősen fogta a derekamat, így semmi esélyem nem volt.
– Ne! Kérlek, ne! Oda ne! – sikítottam.
– Nyugi, hidd el, jó lesz! – súgta Dani a fülembe és megcsókolt. Engedd el magad! Nem fog fájni, élvezni fogod.

Ekkor István farka lassan becsúszott a végbélnyílásomba. Hangosan felsikoltottam. „Úristen! Ez fáj! Nem bírom!” – üvöltöttem. Dani simogatott és csókolgatott, kedvesen próbált megnyugtatni. István pedig a fenekemre támaszkodva finoman tövig nyomta a szerszámát a seggembe, majd ki-be húzogatva elkezdte dugni. Életemben először basztak seggbe, ráadásul egyből szendvicsben. Két fasz járt bennem egyszerre. Nem ismert, különös érzés volt: két férfi között feküdtem, akik négy kézzel fogták erősen a testem és dugták egyszerre mindkét lyukamat. Használtak. Használták a testem. És ez kifejezetten izgatott. Egy idő után már nem fájt, ahogy István a seggemet baszta, sőt élvezni kezdtem a dolgot. Hevesen csókolózni kezdtem Danival, miközben mindhárman egy ütemre mozogtunk. Fantasztikus, új élmény volt ez nekem, szinte önkívületi állapota kerültem, megszűnt körülöttem minden, nem éreztem semmi mást, csak a két faszt, ahogy a testemben mozog. Igazából erről is sokat fantáziáltam már, de nem gondoltam volna, hogy ilyen jó, ennyire kéjes és élvezetes dolog tölteléknek lenni egy szendvicsben. Minden egyes döfésnél hangosan felnyögtem és ez szemmel láthatóan nagyon izgatta a két pasit.

– Azaz, sikíts csak! – mondta István. Imádom, hogy ilyen hangos vagy!
– Milyen a segge? – kérdezte Dani Istvántól.
– Isteni. – felelte István.
– Hadd basszam majd én is seggbe! – kérte Dani.
– Rendben. – válaszolta István. Majd cserélünk.

Egy idő után István kivette a faszát a seggemből és felhúzatott velem egy másik gumit. Ezután hanyatt feküdt az ágyra, én ráültem a farkára és teljesen előredőltem. Dani mögém ment, szétkent egy kis síkosítót a seggemen, majd lassan, finoman betolta a szerszámát. Már egyáltalán nem fájt, ahogy belém hatolt. István szorosan átölelt és újra ütemesen mozogni kezdtünk. Vadul csókolózni kezdtem Istvánnal és teljesen átadtam magam az élvezetnek, amit a pinám és a seggem egyszerre történő baszása okozott.

Hamarosan éreztem, hogy el fogok menni.

– Igen! Igen! Még! Még! El fogok élvezni! Mindjárt elélvezek! – sikítottam.
– Én is jövök! – felelte István.
– Még! Még! Igen! Igen! Még! Még! Most! – üvöltöttem, majd vad rángások közepette, hangos sikoltozásokkal elélveztem.

István döfött még néhány keményet alulról, aztán nagyon szorosan magához ölelt és telespriccelte a gumit a pinámban.

Leszálltam István farkáról és szinte elalélva, pihegve hanyatt feküdtem az ágyon. Ekkor azt éreztem, hogy Dani a számhoz nyomja a dákóját.

– Kapd be! – mondta. A szádban akarok elélvezni!

Én akkor nagyjából már azt sem tudtam, hogy hol vagyok, ki vagyok és mit csinálok. Csak azt éreztem, hogy Dani megfogja a fejemet, ráhúzza párszor a farkára, majd pedig megtelik a szám a már ismert sós ízű folyadékkal. Azonnal lenyeltem.

Amikor néhány perc múlva kipihegtük magunkat a nagy menet után és felkászálódtunk az ágyról, teljesen spontán módon lekevertem Istvánnak egy pofont.

– Ezt a seggbe baszásért! – mondtam.
– Vigyázz, mert nagyon izgató vagy, amikor dühöngsz! – felelte nevetve István. Ha így folytatod, lesz egy harmadik menet is. Sajnálom, kedvesen, de nekünk ez jelenti a baszást. Nálunk lyuk nem maradhat szárazon. Elvégre, nem vagyunk már tinik. Hozzád is sokkal jobban illik ez a fajta szex. Te kurva jó nő vagy, téged agyba-főbe kell baszni. Isteni voltál, talán még soha nem basztam ilyen jót. Majd hozzátette:
Egyébként vedd úgy, hogy a római dolog el van intézve. Most már engem is meggyőztél. – mondta és vigyorogva kezet csókolt.

Hívtunk egy taxit és visszamentünk a városba. Sajgó fenékkel és égő puncival ültem be a hátsó ülésre. A két baszógép hátra ült mellém és – a visszapillantó tükörben kíváncsiskodó taxisofőr legnagyobb élvezetére – még a taxiban is a combjaimat fogdosták. Amikor elbúcsúztunk egymástól, István kaján vigyorgással azt mondta:

– Ja, és még valami: a római kiküldetést évente meg kell hosszabbítani. S persze mi döntünk a hosszabbításról is.

Másnap a férjem boldogan jött haza:

– Ma este ünnepelünk! Megyünk Rómába! – mondta és megölelt.

Este, az ágyban, miután megbaszott, megkérdezte:

– Ugye, te valahogy érezted, hogy én kapom a kiküldetést?
– Igen, éreztem. – feleltem.
– Az a bizonyos női megérzés, ugye,!
– Igen. A női megérzés. – hagytam rá, s közben arra gondoltam, hogy kedvesem, ha rajtad múlt volna, a büdös életben nem költözhetünk Rómába. De azért persze hagytam, hogy a saját sikerének tekintse a dolgot.

Összesen hét csodálatos évet töltöttünk Rómában. Ez egyben azt is jelenti, hogy még hatszor zengett a kis erdei vendégház a hangos sikoltozásaimtól, miközben duplán felnyársalva töltelék voltam egy szendvicsben…

Afrikai pár

Tavaly a feleségemmel Rékával elhatároztuk, hogy hosszú idő után lazítunk, és a félretett pénzből elmegyünk valahova messzebb nyaralni. Europán kívülre, a karibi Szent Márton (vagy Saint-Martin) szigetére esett a választás, amiről nagyon jókat hallottunk korábban barátoktól, illetve a Neten.
Egyből magával ragadt minket az egész hely varázsa, a napsütés és a barátságos emberek, a pezsgés, és persze a tenger.
Most nem ezeket kezdem el részletezni (bár ezt is tudnám hosszasan). Amiről most írni szeretnék, az a szállodában történt velünk.
Minden nap a szálloda önkiszolgáló kis éttermi részén reggeliztünk, ahol már az első nap barátságosan köszönt nekünk egy fekete férfi, és az ő szintén fekete felesége. Másnap is itt kezdtünk, hogy legyen energiánk a városnézésre, és ismét belépett a pár, de most egyenesen az asztalunkhoz sétáltak, és barátságosan megkérdezték angolul, hogy csatlakozhatnak-e hozzánk. Bár meg kell vallanom, hogy nagyon nehezen ismerkedünk idegenekkel, valahogy éreztük rajtuk, hogy kedves emberek, így – mivel amúgy is túl udvariasak tudunk néha lenni – odaengedtük őket. Angolul beszélgettünk, amit egyikünk sem beszélt tökéletesen, de azért jól megértettük egymást. Nagyon jó hangulatban telt el ez a reggeli, ahogyan a másnapi is ugyanígy…
A férfi egy erős testfelépítésű, de nem túl nagy termetű, rövid hajú ember volt, hozzám hasonlóan. A felesége pedig egy átlagos testalkatú, bár szép kerek, „hagymafenekű”, és a feleségemhez hasonlóan elég bögyös lány volt, hosszú, hullámos fekete hajjal és elég igéző macska szemekkel. Már elsőre megtudtuk, hogy a lányt Kalishának, míg férjét Kamaunak hívják és Dél-Afrikából jöttek ide kikapcsolódni.
Az ezt követő napon is mellénk huppant le ez az afrikai pár a reggelinél. Ezt akkor már szinte vártuk is: jó társaság voltak. Majd este, miután visszatértünk a feleségemmel este a városnézés után, kiszúrtam őket egy asztalnál az éttermi részen. Bár feleségem nem igazán szerette volna, mégis odavittem az asztalukhoz, és kérdeztem, hogy velük tarthatunk-e a vacsorához. Ők szívélyesen beleegyeztek.
A vacsora után is maradtunk, és iszogattunk kicsit a bárban, és úgy tűnt nem csak az én párom csípett be elég hamar az italozástól, hanem Kalisha is.
Megkérdezték, hogy nem innánk-e még egy utolsót az Ő lakosztályukon egy különleges fehér rumból, amit egy itteni ismerősüktől kaptak. Miután azt is elmondták, hogy egy négyszemélyes nagy jakuzzi is van a lakosztályukon. Csodálkoztam, mert a feleségem egyből igent mondott. Lehet ez utóbbi miatt is.
Visszaugrottunk a szobánkba átöltözni fürdőruhába, majd beléptünk hozzájuk.
Természetesen, nem csak a rum, hanem finom koktél is várt még minket, amit már a jakuzziban kortyolgattunk. A két nő már finoman szólva is be volt csípve, de mi férfiak is eléggé el voltunk már lazulva.
Egyre oldottabb témák jöttek fel, mígnem már nyíltan arról beszéltünk, hogy mindkettőnk asszonya szépen meg van áldva a melleket tekintve. Erre a párom is felélénkült, majd szinte féltékenyen faggatott arról, hogy mégis mennyire tetszenek Kalisha mellei. A kis enyhe civakodásunkon jót nevettek Ők is, de utána már mi is. Egy kis hatásszünet után képes voltam, és megkérdeztem Kamaut, milyennek találja a párom kebleit. Ő a kérdést kihasználva alaposan szemügyre vette Rékát. Ekkor éreztem elsőre igazán, hogy nagyon izgat ez a helyzet. Kifejtette, hogy igazán olyan tenyérbe valóak, és biztos jó lehet, amikor fölöttem lengenek. Ekkor a párja nézett szúrósan Őrá.
A párom csak nevetgélt, és talán tetszhetett is neki, hogy a melleiről beszélünk. Majd ismét odavetettem hülyéskedve egy még meredekebb kérdést Kamaunak: ha szinglik lennétek, akkor megfognád ezeket a ciciket?
Továbbra is szúrósan nézte a felesége, de bevallotta, hogy abban az esetben minden bizonnyal szívesen.
– Bár akkor már másban is benne lennék… -tette hozzá.
Erre Kalisha szegezte nekem a kérdést, hogy én mit kezdenék Ővele, amire hasonlóan reagáltam férfitársammal. A lányok egy darabig még puffogtak aranyosan, de aztán Kalisha által előkerült egy újabb koktélos tálca.

Majd az italtól is, és a melegtől is kipirult párom vetette oda, a legnagyobb meglepetésemre, hogy ne csak a mellekről beszéljünk, meg róluk, mert ez így nem fair. Legyen szó a farkakról is! Hatalmas nevetés lett, majd mindkét hölgy harsogva biztatott bennünket, hogy csak egy pillanatra kapjuk elő, és cukkoltak minket, hogy úgysem meri egyikünk sem. Kamau már majdnem megtette volna, mire én kijelentettem, hogy addig nem fogjuk, amíg nem villantanak előtte Ők is valamit.
Kalisha bevállalósan kikapcsolta a fürdőruha melltartóját, de még összefogta a kezeivel, és kérdően a feleségemre nézett. Meglepetésemre Ő is így csinált némi hezitálás és további kipirulás után. Majd Kamauval szinte cinkosan egymás gondolatát látva, hangosan visszaszámoltunk angolul. Volt egy kis hatásszünet, de előbb Kalisha, majd a párom is ledobta a fürdőruha felsőt.
Hirtelen nem is tudtam hova kapjam a fejem: a gyönyörű és hatalmas fekete melleket nézzem-e vagy a pillanatot, ahogy egy eddig idegen afrikai férfi szemügyre veszi a párom kebleit.
Pár másodperc után vissza is akarták volna venni a felsőt, de mi eldobáltuk onnan a sarokba, mondván csak akkor folytatjuk a játékot, ha nem veszik vissza és nem is takargatják a kezükkel. Ennek végül eleget is tettek. Ekkor kimásztunk a kádból, és megálltunk a lányokkal szemben. Láttam, hogy nem csak az én farkam, hanem az övé is megkeményedett a fürdőnadrág alatt.
Most a lányok számoltak vissza 3-tól harsányan.
Letoltuk a nadrágokat lassan, ekkor harsány, lányos ováció hallatszott, mi pedig ott álltunk a meredő farkunkkal. A lányok jól megnéztek minket, majd visszaengedtek magukhoz a vízbe, de Ők is csak úgy, ha így maradunk az este további felében.
Odabújtam a feleségemhez, és odasúgtam neki, hogy el sem hiszem miben vagyunk benne ezen a nyaraláson, miközben láttam rajta, hogy megrészegedve néz rám. Majd szinte értetlenkedve kérdezte: ránk fér egy kis vadulás. Nem?!
Egy kósza ötlettől vezérelve a habok alatt elkezdtem simogatni a combját, majd eltévedt a kezem ODA is. Annyira azért átlátszottak a habok, hogy társaságunk is lássa, és utána ők is így tegyenek.
Kalisha ekkor a párja farkát kezdte el simogatni, miközben ránk nézett vadmacskaként. Réka is így tett velem, miközben őket mustrálta.
A lányok egyre felszabadultan csinálták, ami simogatásból már inkább húzogatásba ment át. Nem álltak le, és már szó szerint verték a farkunk a víz alatt.
Kalisha egyre gátlástalanabb lett, és megkérdezett minket, hogy szeretnénk-e látni ahogy leszopja a farkát Kamaunak, itt a szemünk láttára.(!) Én azonnal igent mondtam. Nem vártam meg a feleségem válaszát, de Ő sem ellenkezett már.
Kamau felállt a jakuzziban, Kalisha pedig kiült a szélére teljesen. Igen tekintélyes nagyságú szerszáma volt, és eléggé erezett, így mereven. Varázslatos volt ezt látni, néztük egy darabig, de hamar késztetést éreztem: én is felálltam és szinte erőszakosan odanyomtam a farkam a párom szájához.
– Itt?! -tétovázott egy kicsit.
– Csak nem akarod, hogy kimaradjunk és nyuszi párnak tartsanak?! – kérdeztem.
Még hezitált kicsit, majd lassan elkezdte szopni a farkam.
Noha istenien szopott, és mindent bele is adott, hogy megmutassa, én mégis végig Kalishát és a fekete fasz helyébe képzeltem az enyém. Ahogy elnéztem Kamau tekintetét, ő ugyanezt gondolhatta Rékával kapcsolatban.
Összenéztünk Kamauval és magamra alig ismerve megkérdeztem: van kedved megfogni a nejem melleit?
A feleségem is lefagyott, egy pillanatra:
– Hát… végül is… nincs ebben még semmi durva… -mondta Réka szaggatottan, és a kezével melleit összefogva odalépett a fekete férfi elé.
Kamau komor tekintettel mindkét kezével megmarkolta a kebleket. Alig ocsúdtam fel, a felesége előttem állt, én pedig ugyanígy tettem.
Gyönyörű kerek mellei voltak, olyan igazi „csöcsök”. De épp csak, hogy elkezdtem taperolni és a hátát, fenekét is felfedezni, éreztem, ahogy a keze a combom tövét simogatja. Egyik, majd másik oldalt, néha a herékhez érve. A farkam már izzott szinte, és csak arra vártam, hogy a formás kis fekete keze megmarkolja. Lassan oda is nyúlt, és átkulcsolta az ujjaival a farkam, majd szintén fokozatosan, lassan elkezdte húzogatni.
A feleségemre néztem, és láttam rajta, hogy a féltékenység és az izgalom vegyülete ül ki az arcára, a szeme izzott. Csak annyi mondtam neki magyarul, szinte parancsolva: te is!
Bár élveztem, ahogy Kalisha kézimunkázik rajtam, egy pillanatra se vettem le a feleségemről a szemem. Réka keze elindult, és elsőnek félve ért hozzá egy ujjal az óriási fekete fasz hegyéhez. Majd két ujjával a makkon, és a makk hátsó részén játszott el, amitől Kamau felszisszent élvezetében. Aztán határozottan átkulcsolta Kamau farkát a kezével. Épp, hogy csak összeértek az ujjai. A hideg futott a hátamon, kavarogtak a gondolatok.
– Már nincs visszaút! -jelentettem ki magamban. Lesz, ami lesz hagynunk kell, hogy az ösztön vezessen mindkettőnket.
Egy darabig így álltunk, majd Kamauval leültünk a jakuzzi szélére, a két lány pedig elénk ült féloldalasan a vízben. Réka mindkettőnk farkát verte, miközben szenvedélyes csók csattant el közöttünk.
– Nem folytatjuk odabent? -kérdeztem. Már én akartam kezdeményezni. Valahogy fel sem merült bennem, hogy a feleségem el akarna menni innen, csak azt nem tudhattam még, mi lesz a határ. Így, mivel mindenki benne volt, így kiszálltunk a jakuzziból.
Egy hatalmas, széles és borzasztóan kényelmes ágy volt a lakosztályukon, fényes bézsszínű takaróval. Kamau levetette magát, majd odaszólt a feleségemnek, határozottan: folytasd!
Ez nagyon felizgatott, főleg mivel Réka azonnal engedelmeskedett a parancsnak.
Én most nem követtem a példát: lefektetem Kalishát az ágyra és határozottan lehúztam a fürdőruha alsó részét róla. Bár megfordult a fejemben, hogy most a férje leállít, és bevág nekem egyet, de nem így lett… elém tárult a felesége gyönyörű puncija. A feleségemre nem is figyelve elkezdtem vadul nyalni, miközben a kezemmel a csiklóval játszadoztam.
Egy kis idő múlva a férje odaállt az ágy mellé, és megállt a feleségem feje előtt a hatalmas, most talán még jobban meredező farkával. Réka még mindig piros volt az italozástól, de most még jobban elvörösödött izgalmában. Kérdően nézett rám, de én csak bólintottam…
Így megmarkolta Kamau heréit, majd a nyelve hegyével elkezdte nyalogatni a duzzadó makkot. A szemembe nézett mélyen miközben a fasz oldalát nyalogatta. Majd rám nézett kacéran egyet, és szembefordult a farokkal. Megmarkolta a szárát, és bekapva a makkot, ütemesen szopni kezdte. Így kényeztette egy jó darabig, én pedig majd elélveztem a látványtól…
Ezután azonban a felesége elhúzta Kamaut, és az ágy másik oldalához vezette, magára rántotta, és egy pillanat alatt szenvedélyes baszásba kezdtek. Követtük a példájukat mi is, és az ágy másik oldalán huppantunk le. Bár tudtam, hogy pár másodperce szopott le egy másik faszt, mégis késztetést éreztem, és azonnal lesmároltam, noha így ő is érezhette az idegen puncit a számon.
Milyen előttem mást szopni?! -kérdeztem átlátszóan megjátszva, hogy ingerült vagyok.
– Nagyon finom farka van! -válaszolt a szemembe nézve.
– Kalishának pedig nagyon finom puncija! -mondtam bele az arcába, miközben vadul kúrni kezdtem.
Kalisháék ugyanígy tettek, és hallottam, ahogy felőlem kérdezi Kamau. Így szexeltünk mind a négyen végig misszionárius pózban egymás mellett, amíg el nem élveztek a lányok.
Teljes testéből remegett a nejem, majd miután kifújta magát, odasúgta nekem: te is leszopathatod, de csak ha Kamau kinyalhat engem! Erre nem is válaszoltam csak odaléptem a fekete lányhoz, aki még az orgazmustól szuszogott, és szó szerint kértem, hogy szopjon le engem is!
Közben láttam, ahogy a feleségem elfekszik, és a fekete fej a lábai közé hajol. Lefeküdtem a feleségem mellé. Kalisha odamászott a lábaimhoz, és odacsúszott a farkamhoz. Csókolgatni kezdte a makkomat, majd a farkam teljes hosszában nyalogatni kezdte. Láttam, ahogy a nejem, felnéz és látni akarja, ahogy a fekete kezek, és ajkak játszanak velem. Felnyögött, bár nem tudom, hogy a látványtól, ahogy szopni kezdtek, vagy attól, ahogy egy jó pontot talált a punciján Kamau.
Egymás kezét fogtuk Rékával, amíg a másik pár kényeztetett minket, majd felé fordultam:
– Nem tehetek róla, de meg akarom baszni a fekete lányt! Kérlek nagyon, engedd meg, tudod, hogy csak téged szeretlek, és… te is dönthetsz szabadon. -mondtam.
– Én is AZT akarom! -válaszolta.
– Magamban akarom érezni ezt a vastag fekete faszt! -tette hozzá.
Valami hasonló játszódhatott le közöttük is az anyanyelvükön. A feleségem mellé feküdt Kalisha, és határozottan magára húzott. Szintén odahúzta Kamaut Réka.
Megálltam egy kicsit. Látni akartam a pillanatot, ahogy ez a hatalmas afrikai pénisz behatol a feleségembe. Réka félve tette Kamau hasára a kezét, sokszor még az én farkam is túl nagynak bizonyul, ha még nincs kellően kitágulva, de láttam, ahogy legalább a fele már ki-be mozog benne. Megőrültem a tudattól, és egy pillanatra rossz is volt látni, felkavaró, ahogy ez a fekete ember itt baszta mellettem az édes kis feleségem.
Elkezdtem baszni Kalisha punciját, és egyre vadabbul csináltam. Azt hittem nem rúghatok labdába a férje után, de érzékien nyögdécselt alattam, és karmolászta a hátamat.
Nem telt bele túl sok idő, és hallottam a feleségemen, hogy megint közel a csúcshoz, de éreztem, hogy Kalisha is közel jár hozzá. Gyorsítottunk.
Egyszer csak átkarolta a nyakam és erősen magára húzott, miközben folytattam.
Hatalmas sikításban tört ki, valószínűleg át is hallatszott máshova is. Még szuszogott Kalisha alattam, amikor a feleségem is óriásit élvezett. Soha nem gondoltam volna, hogy még tetszeni is fog egy ilyen helyzet.
Miután felocsúdtak a lányok, egymáshoz közel letérdeltettük őket, majd odaléptünk egymás asszonyához. Nekem Kalisha, Kamaunak Réka verte keményen a farkát az arca felett. Láttam ahogy Kamau megfogja a feleségem fejét két oldalt, szájához tartja a farkát, majd miután Réka engedelmeskedett Neki, szabályosan baszni kezdte a száját. Irtó dühös lettem. Nekem ezt soha nem engedte még, mondván „Ő nem egy szopós kurva…”. Most pedig elsőre megengedi egy másik férfinak. Ezért Én is ezt csináltam Kalishával.
Majd a lányok felváltva verték és szopták a farkunk. Túl sokáig már egyikünk sem bírhatta egy ilyen vad szex után, de elsőnek Kamau durrant el és én kiélvezhettem a látványt, ahogy a feleségem arcát a hatalmas fekete faszból kilövellő sperma borítja be, amiből még a mellekre is jutott bőven.
Kalisha is érezte, hogy jön kivette szájából és arca fölé tartotta. Én is szétrobbantam. Folyt le gyönyörű bársonyos bőrén a spermám, és végigfolyt egész testén.
Szinte leírhatatlan volt ahogy a feleségem rám nézett. Arcát beborította az idegen sperma, lógott az álláról, és mellei is ki lettek dekorálva. Mindannyian megtöröltük magunkat, majd elhevertünk az ágyon.
Visszamentünk a lakosztályunkra később, és másnap reggel a szégyen és bűntudat kíséretével ébredtünk. Megbeszéltük a dolgokat, és noha kijelentettük, hogy első és utolsó alkalom volt az életben, már másnap este megismételtük Velük, és immár teljesen józanon.

Szex a szakadék szélén

Előrebocsátom, hogy nem vagyok egy nőfaló szexbolond, ahogy azt rólam egyesek terjesztették. Ez egyáltalán nem igaz. Akik így állítottak be, azok csak hasonszőrűek lehettek, mint a kurva és öreg szomszédasszonyom, aki már három férjet fogyasztott el 40 évesen, de még mindig minibbnél-minibb szoknyában riogatja a tisztességes férfi népet.

Persze hívogatott, hogy állítsam be a Tv készülékét (lehet mást is), mert nem megy rajta semmilyen program, – naná ha direkt eltekergette- de hiába alkalmazott még egyéb trükköket is, akkor se volt rá gusztusom. Na erre jön a bosszú és fűnek fának meséli – még ki sem megy a lakásából az ajtón ennek a nőfalónak a csaj, a másikat már engedi be az ablakon! Hogyan állhatnak szóba vele a nők??

Persze nem vagyok ártatlan, mint minden egészséges férfi imádom a jó pinát. Szeretem megnézni a csinos, jól öltözött, büszke járású és tartású nőket, akik a féktelen sárló kancákra emlékeztetnek. Szeretem ha van tűz a szemükben és megérzik, ha egy igazi kan jár a közelükben, fejüket felvetik és arcukról sugárzik a nemi vágy. Na ilyen mellett nem lehet elmenni csak úgy lehorgasztott fővel. Szenvedett is e miatt feleségem Emőke eleget. Habár, csak csak ő tehet róla, hogy így belelovalta magát az ügybe:

– Na mi van már ezt is megakarod baszni?

– Szívem, hát azt sem tudom kicsoda ez! – szóltam.

– Na azt hiszed nem látom mennyire nézed, meg ő is téged?

Egy idő után már nem is tiltakoztam.

– Igen – hagytam rá, – szeretném őt máris megdugni, és minden nőt aki ezt elvárja tőlem.

Na erre aztán elhallgatott. Pár hónap házasság után már tudta, melyik az a típus aki engem lázba hoz, olyannyira, hogy ha közelített felénk egy ilyen nő, már nem a nőt, hanem engem figyelt, mit fogok csinálni. Akkor volt a legdühösebb amikor én merev arccal mentem el a nő mellett és az mégis rám mosolygott.

– Már megint nem bírsz magaddal! – jött a szemrehányás.

– Één, mit csináltam? Hisz meg sem moccanok, nem csukhatom be a szememet is, mert neki megyek a villanykarónak!

– Na csak csúfolódj! Majd meglátod mi lesz ennek a vége, hogy állandóan provokálsz!

Hm, na gondoltam itt mindegy mit csinálok, akkor már jobb ha eleresztem magam. Különben is….tudtam én kit vettem el..!

Teltek az évek és történt, hogy mindketten beutalót kaptunk egy fürdőbe, persze a feleségem intézte, hát gondolhatod, kedves olvasó, hogy ugyanabban a terminusban. Na sebaj, kibírom én azt a három hetet ott vele, szerencsére nem közösek a kezelések, fürdőzések a nőkkel, hát lesz szabad, magányos időm is az elmélkedésre. Ám mit ad isten?! Alig hogy helyet foglalunk a nagy vesztibulban az első masszázsra, persze ő a jobboldali széksorban én meg vele szemben a baloldalin ( mondanom se kell, hogy még az időpontokat is egyeztette, nehogy már elkallódjak), amikor leül mellé egy bomba nő. Beismerem, a szemeim egy szekundumra kiguvadtak – tehát adás volt, de vétel is ám, mert a nő rám kacsintott – aztán hirtelen kinéztem az ablakon. „Ugyan már Feri, csak nem gondolod, hogy egy ilyen szexbomba kikezd veled, meg itt az asszonyod, hisz levegőt sem vehetsz nélküle, biztos csak rosszul látsz.” Így morfondíroztam, amikor beszólítottak.

Még egy tekintet a feleségemre, figyel mint a kánya, de nem lehetett nem észre venni ahogy dögös vörös arcán átsuhant egy felém küldött mosoly. „Huha”, odaléptem Emőkéhez, és úgy, hogy a nő is hallja mondom neki:

– Szívem aztán majd megvárlak a szobában, – miközben sikerült nőm figyelmét kijátszva, az észveszejtő dögösre kacsintanom. Az értette a csíziót, mert csak csücsörített egyet édes, málna ajkaival és mosolygott felém. Hm. Okos. Aztán mentem a dolgomra.

Na nem tudom mi, hogyan játszódott le női oldalon a masszázs közben, de emberek, nem hiszitek el : – a dögös vörös (akiről kiderült, hogy Mónika a tisztes neve) fölcsípte a feleségem!

Mélyen meghajlok

Azóta a nők konspirációs tehetsége mellett és is csak rájuk bízom magam, ha egy kis félrelépésről van szó, mert férfiember ezt úgy, ahogy ők, meg nem szervezheti! Tehát feljött a szobára a feleségem azzal, hogy:

– Képzeld, micsoda fantasztikus nővel kötöttem barátságot!

„Hú mi fog ebből kisülni??”

– Kivel? – kérdeztem nyávogó és kétkedő hangon.

– Hát nem emlékszel, ki ült ott mellettem a váróban? Az a vörös nő!

– Ja? Áá, – nyöszörögtem, mert elment a hangom az izgalomtól. Jó is, hogy így történt, mert félő, elárultam volna magamat a roppant lelkesedésemmel. – Ja, na és? – mondtam, most már uralkodva az érzéseimen, – mit akar?

– Mit, mit semmit. Elmesélt mindent hogy folynak itt az ügyek, mert ők már végeznek, pár nap és mennek haza.

– Hu! – zuhantam magamba. Hát korán örültem, szinte már már az őrületig fokozva magamban a nemi vágyat a dögös vörös után.

– Azt mondja a Mónika…

– Ki?

– Hát a nő!

– Aha!

– Este lesz valami buli, elmehetnénk velük. Mert aztán már lassan elutaznak, amúgy a szomszéd városban laknak tudod, csak 55 km tőlünk.

„Ajha!”

– Olyan jól megértettük egymást – mondja Emőke, – hogy mindjárt igent mondtam, ugye elmegyünk, kérdezte simulékonyan.

– Na, nem is tudom, – játszottam a rideg pasit.

– De mucurka, olyan kedvem volna!

– Na jó akkor a te kedvedért.

Nyakamba ugrott megcsókolt.

– Na akkor este, most pedig menjünk a következő procedúrára.

Útközben azon gondolkodtam, ezt vajon hogyan érte el nála a Mónika?

Eljött az este a nők persze kicsinosítva, na azért az enyém se volt eldobni való, karcsú, nagy mellű, szép dióbarna nagy szemekkel, na de Mónika! Nemcsak a szépsége, hanem az a vad szexuális kisugárzása és illata! Én úgy éreztem betölti a a báltermet. Ám itt szembesülnöm kellett egy újabb förtelmes akadállyal. Egy olyan gorilla lépdelt az oldalán mint a ház és villogó szemei, melyek körbepásztázták a termet, mintegy keresve az ellenséget, megállapodtak rajtam.

– Ádám vagyok – mondta hozzám lépve, miután a nők csókkal köszöntötték egymást. Kezet fogtunk. Aztán kölcsönösen feleségeinket bemutatva, azokat is megcsókoltuk. Mónikának olyan illata volt, mintha egy feromon csapda állna mellettem. Szédítő! Na aztán helyfoglalás, rendelés és tánc. Roptuk mindegyik a párjával, de egyszer csak Mónika azt mondja a gorillájának:

– Miért nem kéred fel már az Emőkét, miért vagy oly bamba?

Az már ugrott is. Mi ott maradtunk ülve. Ő rám nézett, talán intett a szemével talán nem, de már kértem is fel a táncra. Magamhoz vontam, de ő távolságot tartott és igyekezett minél messzebb kerülni a parketten a férjétől. Ő irányított ebben. „Hm”. Talán mindenben. Aztán suttogni kezdett a fülembe. Udvarolt. Na megőrülök, ezt én fordítva szeretem, de most már mindegy.

Kezem kemény fenekére csúszott le, erre a pináját neki feszítette ágaskodó farkamnak, ami a nő közelségétől már bekeményedett. Csendes ah, volt a válasza.

– Nem lehet rossz!- suttogta a fülembe.

Megcsókoltam a nyakát, kihúzta magát az ölelésből, na éppen időben, mert vége lett a zenének és a párjaink is ott termettek mellettünk. Azt mondja nekem a gorilla:

– Gyere kimegyünk egy kicsit.

Nem nagy kedvvel, de mentem. A vizeldébe. Mielőtt odaértünk volna, hirtelen hatalmas testével a falhoz szorított, mintha szűk lenne a folyosó.

– Már most figyelmeztetlek. Eszedbe ne jusson megkörnyékezni a feleségemet, mert megöllek!

– Hülye vagy? – mondtam felháborodva és nagy dühöt színlelve, – Nem látod milyen jó nő a feleségem? Minek nekem a másé! – De azt mondom neked se ajánlom az enyémet, – mondtam szigorúan.

– Abban nyugodt lehetsz, – dünnyögte, aztán ment tovább. Én utána, és vissza a terembe. Az asszonyok jókat kacarásztak, jól mulattak közben. Na mondom, mibe kerültem én, minek ez nekem, lesz ebből valami? Valami? Inkább semmi se legyen, mint egy nagy cirkusz. Nem szeretem az ilyet. Ám pesszimizmusom alaptalannak bizonyult. Feleségem nem tudom mitől, de hirtelen elájult.

Ekkor derült ki, hogy a gorilla egy orvos. Rögtön hozzáugrott, a megfelelő pózba helyezte, hideg víz, borogatás és Emőke már éledezett is.

– A mi szobánk itt van a szomszédban vigyük oda, – mondta hevesen Mónika. – Ott Ádám rendbe hozza!

Úgy is volt, vérnyomásmérés, „Hát igen ez a padlón van még most is” – mondta Ádám.

– Szívem ápold őt, mi a Ferivel lemegyünk elintézni a számlákat, mert ebből már további buli úgysem lesz ma.

– Ok. – volt a válasz.

Megyünk a folyosón ketten, hát már megint csak a nő illatának és látványának bódulatába estem, ő ezt talán megérezte, mert rám nézett, cinkos mosolyt dobott felém, aztán hirtelen kinyitott egy ajtót és berántott. „Nocsak mi ez?” A tiszta ágynemű illatát éreztem a sötétben, aztán ahogy szemem megszokta a gyér fényt hát látom, hogy ez biz az ágyneműk raktárhelyisége. Elkaptam Mónikát ő nem ellenkezett, sőt egyből a lábam közé nyúlt. Na a farkamnak nem kellett sok, már ágaskodott is a keze alatt. Szájon csókoltam a dögös vöröst, aki bő nyállal viszonozta, mélyen bedugva nyelvét a számba, mint egy kiéhezett szuka.

Benyúltam a pinájához, félrehúzva a tanga zsinórját, ujjazni kezdtem, de ő már vette is elő a faszom, majd letérdelt és szopni kezdte. „Hú”, de milyen profin, na ez így nem lesz jó mert rögtön elélvezek, gondoltam. Ám ekkor a nő felállt és a fülembe súgta, „dugjál meg hátulról!”

Erre megfordult, tangáját zsebre téve, és lehajolt. Már ott is voltam mögötte. Ahogy megérezte a nyomuló faszt, hátranyúlt és már igazította is a kéjnedvet bőven csorgató picsájába. Hát nem bírtam sokáig, két három löket és már tömtem is gecivel, de bőven.

– Na jó, – mondta nem túl lelkesen, mikor kicsusszant a faszom ernyedten belőle, – most menjünk mert nincs több időnk.

Még láttam amint zsebkendőjével kitörli gecis picsáját, felrántja a tangát és már mentünk is. Elrendeztük a számlákat és vissza a szobájukba. Na volt mit tennem, hogy leplezzem felindultságomat, de a nőn nem látszott semmi izgalom. Mintha mi sem történt volna. Emőke már jól érezte magát, hát elköszöntünk, azzal, hogy Ádám lelkére kötötte, reggel menjen mindjárt az orvosához.

– Szívem, valahogy nagyon ki vagy pirulva, meg olyan zavartnak látszol, – mondta az úton a nejem.

– Na csodálkozol? Hát majd az eszemet vesztettem, hogy mi történik veled. Ja?

– Hát nem tudom, – ez még soha nem fordult elő nálam.

Másnap aztán a kezelő orvosa persze átírta a procedúráit, valamit törölt, újat írt, így hát felborult a menetrend és már javarészt egyedül mentem a kúrákra. Aznap az utolsó, úgy fél öt tájt, egy pezsgős uszoda, hát jön Ádám.

– Te is ide jössz? – kérdem.

– Persze.

– Ok.

Aztán, ahogy abszolváltuk a kúrát azt mondja nekem a behemót:

– Nincs kedved egy kis snapszra? Valahogy nem jó a gyomrom, – és nevetett.

– Értem én, – mondom neki, – dehogynem, csak rácsörgök Emőkére, hogy ne várjon, ne idegeskedjen.

– Jó – mondta. Így hát belöktünk pár felest, svungban volt a gyerek, de amin csodálkoztam: nem nagyon bírta. A nyelve megeredt és bizony már gurgulázott, mikor Mónikáról kezdett beszélni. Barátom én tudom, hogy szép a feleségem és mindenki megakarja baszni.

– Ugyan már! – szóltam közbe.

– Csitt! – cuppantott a pálinkával a kezében. – Ám azt mondom neked, megjárja aki kikezd vele.

– Tudom, már mondtad, azzal kezdted az ismeretségünket. Elvigyorodott, képe már vörös volt, szemei összeszűkültek.

– Hahaha, – tört ki belőle a nevetés, miközben nyálával összefröcskölte az abroszt. – Gyere közelebb haverom. Nem arról van szó! Ez egy domina!

– Ja? Hát minden nő valahol az!

– Na ez a szexben is az! – bökte ki és csuklani kezdett.

– Na ez bebaszott! – gondoltam. Még közelebb húzott.

– Ez akkor élvez el igazán, ha lovagolhat rajtam meztelenül, kantárt tesz a szájamba ostorral kerget majd levizel. Csak azután jöhet a szex, de akkor élvez mint az állat. Ja. Meg a többi, ha tudnád! Kerüld az ilyen nőket barátom, messziről, mert ez olyan mint a húsevő virág. Bekap, megesz, bumm!

Na erre a haver kiterült az asztal alatt. Szent ég, gyorsan felsegítettem.

– Na gyere, – mondtam és eltámogattam a szobájáig. Ott hagytam. Nem akartam, hogy Mónika meglásson, netán azt gondolja én itattam le.

Feleségem már aludt amikor felértem a szobába, így hát lefeküdtem, de nem tudtam elaludni, mert csak Mónika járt az eszembe. Hát vad nő az igaz, de domina? Ez az amit viselkedése sehogy sem árult el. Ám de az, hogy a méretes faszom, ami – ahogy éreztem – kitöltötte hüvelyét és mégsem nyüszített tőle, sőt, mintha benne se lett volna, az nekem is furcsa volt. Hát a rejtély biztos abban van amit Ádám mesélt – gondoltam. Na ez is milyen véletlen, hogy megtudtam. Ezzel viszont a véletlenek játéka még nem ért véget.

Már arra gondoltam, ha Ádámék holnap után mennek haza, itt már nem lesz köztünk semmi. Meg aztán minek is? Én is lovagoltatni fogom magamon a nőt? Hol? Hogyan? Ugyan már! Ennek nincs értelme! Elején még arról ábrándoztam, hogy majd felkeresem, tán többször is, ha már közel laknak, de aztán ezt a gondolatot elvetettem, minek az ilyen nő nekem! Na meg ez a problémás férje, habár amint látom a csaj erősen kézben tartja, sőt!

Mondom a véletlenek nem értek véget ebben a történetben! Úgy alakult, hogy a feleségemet a kezelőorvosa ma a városi kórházba utalta egy kivizsgálásra és mit tesz isten, ahogy ezt a reggeli után meséljük új barátainknak, Mónika felkiált:

– Jé! Hát az Ádámnak is pont oda kell mennie, egy barátjához! Ugye elviszed az Emőkét?

– Hát persze, – volt a válasz.

– Ok. – mondtam, – Csak vigyázz magadra szívem!

Így hát elmentek! Nekem a torkomban dobogott a szívem. Itt van előttem egy egész nap (Ádám doki elmondta, hogy az a kivizsgálás Emőkénél egész napos, de neki is annyi programja van, hogy majd vissza is hozza őt valamikor este), ezzel a szexmániás nővel, akinek nem tudok ellenállni, mert már most, ahogy az autó eltűnt a szemünk elől, úgy nézett rám, hogy a farkam nemhogy ágaskodni kezdett, de már éreztem a viszkózus kéjlevemet ahogy megindul. A csaj meg felvetette a fejét, rám mosolygott, hozzáléptem.

– Drága sok procedúrád van ma? – kérdeztem és éreztem, hogy a hangom kicsit berezeg az izgalomtól!

– Amennyit akarok, – mondta hanyagul és kirívóan.

– Nekem csak egy, aztán mehetnénk….- Belém fojtotta a szót.

– Minek mennél el rá! Mienk a nap!

– Csak az igazolás… – hebegtem. Közbeszólt:

– Add ide, majd én mindjárt elintézem, gyere velem.

Mentünk a paraffinos részleghez, belibbent az ajtón.

– Szia Katika, légyszi’ ide egy pecsétet és lesz egy kis szabadod!

– Ok. – mondta az és rám kacsintott. „Hu”, majdnem belepirultam, mintha én lettem volna a nő. Persze ezek a recepciósok mindent tudnak a fürdői szerelmekről, szexcsatákról, sokszor még ösztönzik is, mondván: – csak lazuljatok úgy istenigazában, minden téren, lelkileg is.

Ahogy kimentünk, mondom Mónikának:

– Meghívlak egy kis italra a kerti vendéglőbe.

– Jó. – volt a válasz.

Iszogattunk, incselkedtünk egymással, aztán már annyira beindultunk, hogy nem bírtuk ki érintés nélkül, hát mondom akkor inkább menjünk fel a szobába. Igen ám, de melyikünkébe? És ha mégis megjönnek idő előtt a párjaink? Na itt a Mónika megint csúcs volt, annyira, hogy megint szégyelltem magam, mint férfi, mert újfent ő hozta a megoldást.

– Figyeld! Az egyik barátnőm reggel ment el, igaz, hogy leadta a kulcsot, de neki holnapig jár a szoba. Megmondom a recepción, hogy ott maradt valami holmim és elkérem a kulcsot.

Persze itt megint az ismeretség volt a főúr, mert kérdés nélkül megkapta.

– Várjál, viszek egy pezsgőt, meg valami nassolni valót, – mondtam és már vásároltam is a szemközti, büfében. Ahogy beléptünk a szobába, az ágynemű már lehúzva, de ott volt az új, Mónika egy perc alatt felhúzta. Én addig kiöntöttem a pezsgőt.

– Egészségünkre! – mondtam izgatottan.

– Prosit, drága! – válaszolt.

Na most halottam először az izgalmas remegést a nő hangjában. Leültünk a kanapéra, megfogtam a kezét és csókolóztunk. Hirtelen abbahagyta, és mindkét kezemet fogva a szemembe nézett és megkérdezte:

– Szereted az extrém szexet?

– Mire gondolsz?

– Hát szexjátékokra. Vibris, pisis, lovaglós stb.

Na helyben vagyunk gondoltam. Még jó, hogy már tudtam erről az oldaláról, hát nem lepődtem meg.

– Te drága, – mondtam neki, én ilyeneket nem próbáltam, mert nem volt kivel, de azt hiszem egyszer mindenki agyában megfordul a „milyen lehet, kipróbálnám“ vágya, így nyitott vagyok mindenre veled, csak ne okozz fájdalmat.

– Jó. – mondta. – Akkor hagyd magad vezetni (Na eddig se volt nagyon másképpen). Mit szólnál, ha most csinálnék neked egy magán sztriptízt?

– Ah, jó.

Aztán elkezdte. Na ezt látni kell! Ahogy vonaglott a padlón, különböző akrobatikus pózokban szabadulva meg ruháitól.

– Egy gyönyör vagy – mondtam és magam se tudom hogyan történt, egyszer csak ott fetrengtem vele, vetkőzve én is, ölelkezve, csókolgatva nem nagy, de kemény melleit, simogatva vékony derekát, érezve mint megy át a széles csípőbe, finom hosszú combokba. Én már meztelen voltam, a farkam állt mint a beton, rajta meg egy szál tanga. Amikor felállt, odament a táskájához és kezdett kipakolni.

Szemeim kiguvadtak amikor felcsatolt egy ágaskodó műpéniszt.

– Gyere Szivi gyipacózni, most én leszek a cowboy.

Később tudtam meg, hogy ez olyan szerszám, hogy a másik vége a pinájába hatol, mint a fasz. Kézbe vett egy kis ostort, meglegyintett aztán elindultunk, én ugye négykézláb, hátamon a nő, körbe a szobában. Közben csapdosott és biztatott:

– Gyí pacó, gyí pacó!

Hátamat verdeste a műfasz és éreztem, amint pinájának kéjleve már a hátamon csorog, aztán láttam, hogy pisi is volt. Lehugyozott a kurvája, de akkor ott ez nagyon jól esett, mert teljesen el voltam bódulva az illatától és tényleg bármit megtettem volna neki a hagymázas szexéhségemben. Aztán leszállt és felszólított:

– Most gyere kurva, szopd ki a faszomat! Négykézláb mint a kiskutya! Te kibaszott kurva!

Szoptam a műfaszt ami síkos volt és eper ízű. Közben érdekes módon majdnem elsült a faszom, magam sem értettem ezt az érzést.

– Na gyere te kurva, most megbaszlak mondta, – megfordított és hátulról kezdte az ánuszomba toszni lassan a műfaszt. Nem volt nagy a dákó, de eltartott egy ideig, amíg behatolt. Aztán lassan finoman elkezdte járatni és baszott! Engem, a picsa! Ami meglepő volt, hogy élveztem, mert egy ponton annyira izgató volt, hogy nem bírtam már a kéjt és elsült a faszom.

Amikor ezt kiérezte, gyorsan odapenderült, elkapta a faszomat és arcára irányítva kente rajta a gecimet, ujjaival a szájába tömködte, majd bevette a faszt és szopta. Azt hittem elsül az agyam is. Már abbamaradt a gecim spriccelése, de most újra lövellt a torkába. A pina, mármint a csaj meg nyelte. Aztán megtörölte száját mint valami vámpír, magához húzott:

– Ez finom volt Szivi – mondta és csókolózni kezdtünk, úgy ahogy még a gecim ott kóválygott az arcán. Aztán levette a műfaszt.

– Gyere igyunk egy kis pezsgőt – mondta. Leültünk az ágyra iszogattunk, nassoltunk. Közben nézegettem, csodáltam kisportolt testét, simogattam selymes bőrét, csókjaimmal halmoztam el, ahogy hempergettem az ágyon. Aztán lehúztam a pisis tangát, megnyalogattam, számba fogtam mint a tigris az áldozatot és morogtam a nő felé. Az felkacagott, tetszett neki a játék.

– Gyere nyald ki a seggem, – szólított fel.

Na én a pinára gondoltam, de hisz ez is ott van egy centire, hát miért is ne nyalnám ki ennek a bomba nőnek még a valagát is. (Ahogy ezt az utcán kiabálják a csúfolódó cigánylányok: „Nyald ki a valagam!” Pfujj! Akkor.) Most meg:

– Gyere kedves imádom!

Pucsított, én meg a seggébe dugtam a fejem és már nyaltam is az ánuszát körbe, körbe, na ne, ő meg élvezett! Ettől a nyalástól. Hm. Aztán megfordult és már nyomta is a fejem a picsájába, ami fazonírozott volt, középen a káprázatos vörös sörénnyel. Nyaltam, lefetyeltem a pinalevet mint az állat. Megint elélvezett és csak úgy dőlt belőle a kéjlé.

– Idd ki a pina kelyhet! Idd ki!- nyöszörögte, miközben sorozatosan élvezett. Na erre már az én faszkóm is ágasodni kezdett.

– Hadd basszalak meg mondtam neki.

– Basszál drága, basszál, – suttogta és magához húzott, úgy misszionárius pózban, de közben egy kispárnát gyúrt a dereka alá és pináját megemelve támadta a a faszomat. Na annak se kellett sok, már fel is nyársalta a szaftos picsát.

Tosztam ahogy bírtam és nyögött a dögös vörös mint a nőstény szuka. Sokáig bírtam már, aztán hallom hogy kezd visongani, na mondom „Feri, most, most lődd tele a picsáját gecivel”, és már ment is az ondó a kurva barlangjának mélyébe. Üvöltöttünk, mind a ketten. Na, ha valaki ment a folyosón akkor biztos hallotta. Ekkor erre nem gondoltam, hanem érdekes módon a nő gorillájára, Ádámra gondoltam. „Baszom a nődet te fasz! Ha tudnád, hogy szétkúrtam a picsáját, addig amíg te a nejemet kísérgeted. Na nagyra lehetsz vele.” De ez csak átsuhant az agyamon, mert máris Mónika állt fölém szétterpesztett lábakkal, nagy húsos vörös picsája szétnyílt a kéjtől és szemezett velem.

– Most lepisillek te fasz, mert megbasztál. Megbasztál egy férjezett nőt te vadállat. Nem félsz, hogy a férjem szétrúgja azt a kibaszott valagadat?

Elképedtem. Mi ez megőrült? Csak nem azzal fogja fogadni azt a faszt, hogy a Feri megbaszott, drágám, csapd agyon! A marha kurvája! Mónika látva a riadt pofámat, elkacagta magát.

– Na látom beszartál, te nagy kan! Akkor most idd meg a hugyomat és békén hagylak.

– Megiszom, de akkor te is az enyémet, – mondtam bekeményítve, mert már észhez tértem az első sokkból. – A hülye gorilládtól meg nem félek, mert szétbaszom én a valagát, mint még soha senki!

Egy mosoly suhant át a nő arcán – ekkor még nem tudtam mire gondolt, ez csak hónapok után derült ki.

– Na jó. – volt a válasz és már pisilt is, rá a fejemre. Leereszkedett a számhoz a picsájával, én meg lefetyeltem. Nem volt rossz. Inkább édeskés volt és jóformán nem volt semmi pisi szaga. Aztán két ujjával összecsípte a külső duzzadt szeméremajkait és még az utolsó cseppet is az arcomra rázogatta.

– Jó volt Szívem? – kérdezte gunyorosan.

– Jó, mondtam. Most meg gyere te, – és leültettem a hugyos ágyneműre. Odébb húzódott és eltátotta száját. Bele irányítottam a fütyit és már ment is. Nyelte a kurvája, na ez nem először csinálja gondoltam. De így a fair. Befejeztem és ő szájon csókolt. Mosolygott. Drága nagyon szuper volt veled és nem szeretnélek elveszíteni. Bennem vegyes érzések voltak. Akartam is ezt a nőt, meg nem is. Viszolyogtam egy kicsit. Még mindig nem tudtam kik is ezek. Valami szexmániákusok, vagy mi?

– Jó. – mondtam – Majd meglátjuk, hogy alakul a jövő, de most menjünk, mert már későn van. Mi lesz az összebaszott ágyneművel?

– Ne törődj vele! Meg van az fizetve!

– Ja? Akkor jó, – gondoltam hisz nem én intéztem a szobát, minek aggódom. Elköszöntünk egymástól és mentünk a szobáinkra.

A nejem még nem volt ott. Lefeküdtem és elaludtam. Mikor felébredtem, Emőke ott volt az ágyán, olvasott valamit az éjjeli lámpánál és szipogott. Felültem. Rám nézett.

– Mi van drágám? – kérdeztem.

– Ide jössz mellém? – szipogta. Mellé ültem, megfogta a kezem. – Nagyon fogsz rám haragudni, – szólt nyávogó hangon és elkezdett sírni.

– Na mondd el mi az, mi bánt.

– Tudod az Ádám, – de nem mondta tovább, mert felzokogott.

– Mit csinált neked az az állat?

– Nem ő, én, vagyis ő meg én. – nyöszörgött. – Hát tudod az úgy volt, hogy meg….izé… – rám nézett a könnyes szemeivel szájára tette a kezét és nézett.

– Meg izé?.. mit?, – kérdeztem.

– Hát tudod, meg….

– Na ne nyögj már drága, mi van veled? Meg izélt vagy mi?

– Aha!

– Miii??? Megbaszott?

– Igen!

– Na ne! Tényleg basztál vele?

– Tudtam, hogy nem lehetek őszinte hozzád. – mondta a feleségem és párnába temetve az arcát hangosan sírt.

– Én megölöm azt az állatot! – kiáltottam fel.

– Neeee! – szinte sikoltotta. – Nem ő tehet róla, hanem én!

Na ezzel megállt bennem az ütő. Ezzel nem tudtam hirtelen mit kezdeni. Mibe csöppentem én bele. Várjunk csak, felcsípi a vörös dögös a feleségem, hogy baszhasson velem, aztán buzdítja a férjét, hogy istápolja a nejemet, hogy legyen módja megbaszni az asszonyomat. Mi ez a színjáték? És még valami. Hét éve vagyunk házasok, ez alatt sok minden történt. Már amikor elvettem Emőkét tudtam, hogy egy nagy faszimádó, sokszor nappal sem hordott bugyit, éjjel meg pláne, hogy minél könnyebben beakaszthassak neki ha kedve volt, márpedig az mindig volt. Mondták is a haverok, na lesz ezzel bajod, mert jó nagy kurva volt eddig is.

– Na nem volt az. – védtem meg. Az, hogy egy nő szereti a szexet az nem hátrány, ha jól van tartva fasszal nem lehet baj, csak nem szabad elhanyagolni. Tartotta is magát és ha tetszettek is neki a férfiak azzal leplezte, hogy igyekezett kimért és elutasító lenni. Persze voltak esetei, amikről eddig se beszélt, csak láttam a nyomokat. Geci folt az autó ülésen, mialatt én szolgálati úton voltam, behorpadt motorház fedél, amikor én elmentem nyaralni egyedül, mondták kijárt a Dunára fürödni. Mondtam is neki akkor:

– Na az autón kellett basznotok? Nem volt jó a homokos strand?

– Á miket beszélsz? – tagadott mindent. Na én nem forszíroztam tovább a többi hasonló esetet se, mert nekem is megvoltak akkor a saját kurváim, hát mondom egál ha igaz, ha meg nem igaz az amit gondolok, akkor még jobb. Szóval, visszatérve a mába, eddig semmit se ismert be, akkor most meg mi van? Na ezt ki kell derítenem. Karjaimba vettem, megcsókoltam és megsimogattam.

– Szívem én nem fogok rád haragudni, ha…

– Megbocsátasz? – csillant fel a szeme örömtől sugárzóan.

– Na ne, várjál! Mondom nem fogok haragudni, ha töviről hegyire elmeséled mi is történt.

– Na jó. – mondta kissé hezitálva. – Az úgy volt, hogy mikor befejezték nálam a kivizsgálást az orvos felhívta az Ádámot, hogy jöhet értem. Nem tudott mindjárt, de megkérte a barátját, hadd menjek be addig a vendégszobába. Úgy is lett, ám én a fáradtságtól ott elkókadtam és elaludtam a kanapén. Arra ébredtem, hogy valami ambrózia illat leng körbe és enyhe szellő simogat, ami kéjjel töltött el. Mikor kinyitottam a szemem Ádám ült ott mellettem. Kedvesen szólogatott és megsimította a kezem. Én nem tudom mi volt velem, de rögtön megkívántam. Éreztem amint a mellbimbóim bekeményednek és a pinám bizseregni kezd. Megfogtam a kezét és a combjaim közé raktam, szinte akaratlanul. Ő rám nézett és láttam, hogy tudja a dolgát. Elővette a farkát és felkínálta szopásra.

– Miii?- kérdeztem megrökönyödve. Te kiszoptad az Ádám faszát?

– Á nem. – mondta a nejem – csak egy kicsit. A pinám kívánta nagyon, hát beraktam magamnak, nem ő tehet róla, mondtam neked. Elhallgatott. De én sem! – mondta tovább a történetet. – Nem tudtam ellenállni, kívántam egyet baszni, kívántam egy férfit, kellett a fasz.

– Kurva! Egy ribanc.- sóhajtottam fel hörgő hangon.

– Tudtam. – sikoltott a nőm – tudtam, hogy ilyen leszel, lekurvázol, ha őszinte vagyok. És te? De te? Te ne játszd az ártatlant, – folytatta. – Azt hiszed nem tudtam a kurváidról? Csak nem akartam veszekedést, azért nem mondtam. – ment át így támadásba a nejem.

Miközben mesélt, rólam a nőügyeimről, én meg elképzeltem mint csúszik be Ádám fasza a feleségem picsájába.

– Beléd engedte az összes gecijét? – kiáltottam hirtelen fel?! – Na mi ez a némaság ? Igen, vagy nem?

Bólogatott és kérlelőn nézett rám, hogy már ne bántsam. Most én is elnémultam, mert a képet láttam magam előtt, ahogy az alkalmi haver, akinek ugye én is megbasztam a feleségét, kúrja a hites feleségem. Ekkor érdekes érzés suhant át rajtam. Nem a féltékenység vett erőt rajtam, hanem az erotika. Úgy éreztem, hogy a gondolatra, hogy idegen bassza a feleségem, ágaskodni kezd a faszom és nem hogy haragudnék rá, hanem valamilyen ismeretlen vágytól hajtva én is megakarom toszni. Elkezdtem simogatni, Emőke viszonozta.

Na most nem írom le micsoda hatalmas szexcsatát rendeztünk ott le. Én éreztem rajta az idegen férfi általi felajzottságot és úgy beleadott mindent a csókba, a franciázásba, magába a nemi aktusba, mintha két férfival kefélne egyszerre. „Húha, ilyen még nem volt”- gondoltam. Hát ez nem is rossz felpezsdítése a sztereotip házas életnek, csak nehogy nagyon rászokjon az asszony.

Baszás után lezuhanyoztunk és elővettük a konyakot, elkezdtünk iszogatni és őszintén megtárgyalni a dolgot. Arra jöttünk rá közösen, hogy alkalmi partnereink bizonyára valami feromon csapdát állítottak nekünk, amibe mindketten beleestünk, de ez nem volt csalódás számunkra. Már többször is beszélgettünk róla, hogy menjünk el egy swinger klubba, csak nem került rá sor. Most itt a lehetőség, mármint a gruppenszexre. Megegyeztünk Emőkével, hogy ha összejön nem leszünk ellene. Ezzel lepihentünk és elszunnyadtunk.

Másnap reggel Mónika és Ádám kopogtak az ajtón, jöttek elköszönni. Kicseréltük a telefonszámainkat azzal, hogy majd hívjuk egymást és rendezünk valami közös bulit. Addig is puszi, puszi, kacsintás keresztbe és mentek. Kikísértük őket és integettünk míg az autójuk el nem tűnt. Ekkor összenéztünk a nejemmel, elkacagtuk magunkat, megöleltük, megcsókoltuk egymást, és én úgy éreztem még jobban szeretem őt mint eddig és fordítva. A tűz a szemében is ezt láttatta velem – az ő részéről. Na menjünk reggelizni, aztán procedúrák, hadd teljen a nap. Lesz min ábrándozni, filózni közben mindkettőnknek.

Aztán majd meglátjuk mit hoz a jövő, de az már egy másik történet.

Lányommal Kenyában

Kettesben a kislányommal elutaztunk télen Kenyába, melegre és napsütésre vágytunk. Sem a férjem, sem a szeretőm nem tudott velünk jönni, mert sok munkájuk volt. Két hétre fizettem be egy utazási irodánál, teljes ellátásra egy 5 csillagos szuper szállodába, közvetlenül az óceán partjára.
Hideg februári napon repültünk el a meleg nyárba. Jó hosszú volt a repülőút, és amikor megérkeztünk ránk szakadt a trópusi forróság. Légkondis busszal vittek minket a várostól elég messzire lévő szállásunkra.
Fantasztikus luxus fogadott minket. Szuper, tengerre néző, légkondis szobát kaptunk, két hatalmas ággyal. A tengerparton kókuszpálmák alatt lehetett heverészni a napozóágyakon. A homok fantasztikusan fehér volt, a tenger azúrkék és meleg.
Két napig csak napoztunk, hogy szép barnák legyünk. Viszont a harmadik nap már odafigyeltünk a pasikra is, akik természetesen állandóan körülöttünk voltak. Persze nem volt csoda, hogy bámultak, mert csak mi ketten voltunk férfiak nélkül. Ráadásul a parton mindketten tanga bugyis fürdőruhát hordtunk, sőt a napozáshoz a melltartót is levettük, úgyhogy ezzel egy kis feltűnést is keltettünk.
Karcsú, kislányos testű nő vagyok, 40 éves, de harmincnak sem nézek ki. Csinos testem van, közepes kerek mellekkel, kerek fenékkel, karcsú derékkal, hosszú combokkal, feszes sima bőrrel. Imádom a férfiakat, imádok dugni, akár többel is egyszerre. A kislányom ugyanolyan, mint én vagyok, csak fiatalabb kiadásban. Neki is szőke haja van és borotvált puncija. Különben meg mindenben engem utánoz, főleg azóta, hogy többször is keféltünk együtt a barátommal és a kislányom fiújával négyesben.
Sokan azt hiszik, hogy a nővére vagyok, annyira hasonlítunk egymásra.
A kislányom, Dóri 17 éves, de már megőrül a férfiakért. Pár hónapja vesztette el a szüzességét, és az óta naponta többször is baszik. Amióta a barátjával és az én barátommal egyszerre kúrt, nem lehet vele bírni. Állandóan nedves a pinája.
Volt egy néger fiú, Obu, szép magas intelligens srác, aki a szálloda egyik vezetője lehetett. Őt teljesen elbűvölte a kislányom. Állandóan körülötte legyeskedett és leste, miben lehetne a segítségünkre.
Italokat hozott nekünk a partra és állandóan Dórival beszélgetett angolul. Nem sokat értettem belőle, de láttam, hogy nagyon beindult a kislányomra. Dóri is rágerjedt a fiúra. Állandóan ezt hallottam tőle:
– Szerinted mekkora farka lehet a srácnak? Azt hallottam, a négereké hatalmas.
– Ne találgass, nézd meg. Biztos megmutatja neked a srác, ha szépen kéred. – ajánlottam.
Nem mondom, nekem is tetszett a fiú, bár még sosem volt dolgom négerrel, én is kipróbálnám.
Nekem egy nagyon jóképű, fiatal magyar pasi, akit Péternek hívtak, udvarolgatott, még az sem zavarta, hogy a felesége ott van.
Igaz, a csinos nő is, egy néger pincérrel incselkedett gátlástalanul.
Feküdtünk a tengerparton a kislányommal, és kibeszéltünk mindenkit, főleg a pasikat. Már nagyon jól esett volna egy kiadós dugás. Éreztem, hogy nem bírom sokáig.
Esténként, vacsora után, a bárban a medence mellett, gyűlt össze a csapat és hangulatos világítás mellett hideg italokat ittunk, miközben egy zenekar forró zenét játszott. Vérpezsdítően meleg éjszaka volt. Az ital kellemesen a fejembe szállt.
Táncolni kezdtünk. Mindenki a táncparkettre ment. Dóri Obuval, a néger sráccal táncolt. Én Péterrel simultam össze. Testünk egymásnak préselődött, ahogy a zene ütemére ringatóztunk a tömegben. Éreztem egyre keményedő farkát a puncimnál. A fülembe suttogta:
– Nagyon tetszel nekem, és nagyon csodás tested van.
Keze lecsúszott a popsimra és azt simogatta tánc közben. Rajtam egy vékony fehér top, fekete miniszoknya és fekete tanga bugyi volt. Az izzadságtól a felsőm teljesen rám tapadt. Mellbimbóim meredeztek.
Szinte teljesen meztelen voltam. Amikor belecsókolt a nyakamba, a vágy elöntötte a testemet. Lenyúltam és nadrágon keresztül megmarkoltam a faszát. Felnyögött és maga után húzott. Kimentünk a tengerpartra. Csak a hold és a millió csillag világított. Egy, a partra húzott bárkánál megálltunk és átöleltük egymást. Vadul csókolózni kezdtünk, miközben egymást vetkőztettük. Pillanatok alatt meztelenül simultunk egymáshoz. Péter nekidöntött a bárkának és elém térdelve belenyalt a pinámba. Kéjesen raktam szét a lábaimat, utat engedve nyelvének.
Kezeivel belemarkolt a fenekembe, nyelve a csiklómon táncolt. Nem bírtam tovább.
– Most azonnal keféljél meg! – kértem.
Felállt, majd belépett a combjaim közé és keményen álló farka becsúszott az alaposan nedves puncimba. Nem volt nagy farka, de kellemesen vastag. Csodásan dörzsölte a hüvelyemet miközben baszott. A melleimet szívta, harapdálta keményen, keze a popsimat markolászta. Ki voltam éhezve, úgyhogy nagyon gyorsan elélveztem. Lábaim remegtek, amikor a csúcsra jutottam. Lihegve megpihentem, majd letérdeltem.
Az arcom előtt keményen állt Péter farka. Bekaptam és szopni kezdtem. Nyelvemmel a makkot nyalogattam, ujjaimmal a heréket és fasz törzsét simogattam. Péter megfogta a fejemet és szájba kúrt. Néha a torkomig csúszott le a farka. Ő sem bírta sokáig, farka rángatózni kezdett, majd hatalmas adag gecit spriccelt a számba. Ami nem fért bele az lecsorgott a mellemre. Addig szoptam, míg az utolsó csepp ki nem jött. Félrefordultam és az egészet kiköptem. Ezen Péter jót nevetett. Aztán begyalogoltunk a tengerbe és megfürödtünk.
Fantasztikusan meleg volt a víz, jólesett felhevült testemnek. Lemostam magamról a sok gecit.
Amikor kifelé mentünk, láttuk a holdfényben, hogy az egyik pálmafa alatt egy párocska dug. Gondoltuk, meglessük őket. Óvatosan közelebb mentünk és megláttuk Péter feleségét a néger pincérrel. Mind a ketten meztelenek voltak. A csaj a pálmafába kapaszkodott, kidugta a fenekét és a pasi éppen hátulról kefélte.
Látható volt, hogy a hatalmas fekete fasz keményen bassza a fehér pinát.
Ránéztem Péterre, de ő csak mosolygott és azt mondta:
– Nyitott házasságban élünk, nem zavar, sőt élvezem a látványt.
Közben a felesége hangosan elélvezett és aléltan rogyott le a homokra. A fasz hangos cuppanással jött ki a puncijából. A néger pasi lehúzta a kotont a faszáról és a nő szájába nyomta. Megfogta a fejét és szabályosan szájba kúrta. A nő nyögve szopott, majd megmarkolta a pasi herezacskóját és masszírozni kezdte. Ettől aztán beindult az élvezés, hatalmas sugárban spriccelt a geci a csaj szájába, arcára, hajára, nagy melleire.
Láttam, hogy Péter farka áll, mint a zászlórúd. Jól felizgult a látottakra. Mit mondjak, én is.
– Menjünk vissza a bárkához. – mondtam Péternek.
Amikor odaértünk, behajoltam és széthúztam a pinámat. A srác mögém lépett és már nyomult is hátulról a kőkemény farka. A lökéstől ráborultam a bárkára és átadtam magamat a dugás élvezetének. Így hátulról mélyen a puncimba hatolt a keményen álló fasz. Amikor az ujjával a popsimba hatolt és azt izgatta, hangosan nyögve elélveztem. Lábaim remegtek, de azt mondtam:
– Ha akarod, megkefélheted, a fenekemet csak tágíts még egy kicsit.
Benyalt, majd először két ujjal, aztán hárommal ujjazta a popsi lyukamat és már éreztem is a nyílásnál a kőkemény faszát. Lazítottam az izmomat és néhány lökés után tövig a fenekemben volt. Péter izgatottan nyomta belém, miközben a csípőmbe kapaszkodott. Feszített és kéjesen izgatott, ahogy járatta bennem a faszát. Néha összeszorítottam a popsimat, gyorsítva a kielégülést. Nemsokára meg is lett az eredménye, mert Péter hangosan nyögve telespriccelte a fenekemet a gecijével. Addig járatta bennem a farkát, míg le nem lankadt.
Ahogy kivette, éreztem, hogy a geci szivárog a popsimból. Beszaladtam a tengerbe mosakodni.
Felvettük a ruháinkat és visszamentünk a bárba. Már kevesen voltak és teljesen részegek. Mi is ittunk egy hideg koktélt. Körülnéztem, de a kislányomat nem láttam sehol. Fáradt voltam, elbúcsúztam Pétertől és a szobámba mentem. Dóri persze sehol. Már félálomban voltam, amikor megjött. Mielőtt elaludt, csak ennyit mondott:
– Teljesen szétbaszott a néger srác.
Másnap, aztán mikor a tengerparton napoztunk, Dóri elmesélte az éjszakai kalandját.
– Tánc közben annyira felizgultunk, hogy egy kis házban kötöttünk ki, ahol aztán a srác minden pózban megkúrt. Teljesen oda voltam, hogy mekkora farka van Obunak, és hogy tud nyalni és dugni.
Éppen ezt ecsetelte, amikor a srác megjelent és két jeges koktélt hozott nekünk. Nem volt szolgálatban, úgyhogy csak fürdőnadrág volt rajta. Önkéntelenül is a faszát néztem, amely jól kirajzolódott, amikor mellénk guggolt. Tényleg tekintélyes mérete volt, még így nyugalmi állapotában is.
„Milyen lehet egy néger fasszal kefélni? Ki kéne próbálni. ” – mondtam magamban.
Iszogattuk az italt és figyeltem a fiatalokat. Mivel keveset értek angolul, amikor Obu elment, megkérdeztem a lányomat:
– Miről volt szó?
– Délutánra randevút beszéltem meg a sráccal. Természetesen a szobánkba hívtam.
Dóri persze azt szerette volna, ha én elmegyek valamerre, hogy ne zavarjam őket. De engem izgatott a néger fiú és ezt mondtam:
– Szórakozzunk vele mind a ketten.
Vitatkoztunk egy kicsit, de végül is Dóri beleegyezett.
– Rendben, csináljuk hármasban.
Ebéd után a szobánkba mentünk és lezuhanyoztunk.
A mini bárból hideg italokat ittunk, és meztelenül feküdtünk az ágyon, amikor Obu megérkezett.
Belépett, és látszott rajta a meglepődés, hogy engem is ott talált. Nagyot nézett, amikor meztelenül melléléptünk és két oldalról megcsókoltuk. Ekkor esett le nála a tantusz. Mindkettőnket átölelt és visszacsókolt. Jó vastag ajkai voltak és nyelvével mélyen belecsókolt a számba, miközben a melleinket markolászta. Ezek után levetkőztettük. Amikor a nadrágját letoltam, előkerült a hatalmas fekete farka.
Volt vagy 25 – 26 centi. Csak pornófilmeken láttam eddig ekkorát. Átvillant rajtam, hogy a kislányom ezzel baszott tegnap. Kezembe vettem, egy kicsivel vastagabb volt, mint a barátomé, na de a hossza! Mikor hátrahúztam a bőrt, előbukkant a makkja. Izgató látvány volt. Az ágyhoz mentünk, és a fiút magunk közé ültettük. Dóri egyből rábukott a faszra és szopni kezdte. Én egy kicsit csókolóztam a fiúval, majd a melleimet a szájába raktam. Mohón tapadt a bimbóimra, szívta, nyalta, harapdálta. Teljesen felizgultam, és lebuktam a kislányom mellé.
Most már felváltva szoptuk – nyaltuk a hatalmas faszt. Alig fért a számba. Nyelvemmel a makkot izgattam, Dóri meg a törzsét kényeztette szájával. Obu belemarkolt a hajunkba és fejünket a farkához szorítva adta át magát a szopatás élvezetének.
Ezt csináltuk egy darabig, majd a fiú felállt és minket egymás mellé négykézláb állított az ágyon. Egy darabig a fenekünket simogatta, benyúlva a lyukunkba, majd felváltva nyalni kezdte a pinánkat. Nemcsak a farka, de a nyelve is nagy volt. Mélyen behatolt puncimba.
Eszméletlenül jól csinálta.
Aztán amikor már mind a ketten ziháltunk a kéjtől, mögénk térdelt, faszára húzott egy kotont és felváltva kúrt minket. Életemben nem volt bennem ekkora fasz. Úgy éreztem, szétreped a pinám a nyomás alatt, de nagyon élveztem. Néhány perc múlva kivette belőlem, és a kislányomba nyomta. Dóri hangosan nyögött, amikor tövig belemerült a hatalmas fasz. Oldra feküdtem mellettük és néztem, ahogy a srác izmos fekete teste ráborul a kislányomra, miközben a farka, mint a dugattyú ki – be jár a kis fehér puncijába.
Dóri nemsokára hangosan nyögve elélvezett és aléltan omlott hasra az ágyon. A srác kihúzta belőle a farkát és beült a fotelba, majd hívott engem. Odamentem hozzá, szemből az ölébe ültem és magamba igazítottam a faszt. Már a makkja is feszítette a pinámat, hát, még amikor a fenekemet hintáztatva, egyre jobban belém csusszant. A fiú, mohó vastag ajkaival a mellbimbóimat szívta, nyalta, harapdálta, miközben két kezével a csípőmbe kapaszkodva szinte ráhúzott a farkára. Szétfeszítette a puncimat, és egyre beljebb csúszott.
Amikor már tövig bennem volt, úgy éreztem, mint akit karóba húztak. Eszméletlenül jó volt. Pinám megkezdte az útját fel – le a faszon, mely csodásan dörzsölte a hüvelyemet. Közben egy ujjal behatolt a fenekembe is. Élveztem, de nagyon. Zsinórban vagy háromszor élveztem el. Aléltan hanyatlottam a fiúra, de nem engedtem ki a farkát magamból.
Egyszer csak látom, hogy Dóri fényképez minket.
– Egy kis ajándék. – mosolygott rám. – Te is csinálj majd rólunk. Meg akarom mutatni a barátnőimnek, had irigykedjenek.
Leszálltam a faszról, mely hangos cuppanással jött ki a puncimból. Lábaim remegtek az előbbi orgazmusoktól. Dóri a kezembe nyomta a fényképezőgépet és azonnal elfoglalta az előbbi helyemet szétrakott lábakkal Obu ölében. Magába igazította a faszt, hintáztatni kezdte a popsiját és hatalmas fasz pillanatok alatt tövig a pinájába csúszott. A kislányom jobban bírta, mint én. A néger srác belemarkolt Dóri feszes gömbölyű fenekébe, szájával a mellbimbókra tapadt és tempós lökésekkel dugta a kislányomat, aki folyamatosan élvezett.
Csináltam róluk egy pár fényképet távolabbról, majd egy párat közelről, ahogy a fekete fasz behatol a fehér kis punciba. Izgató látvány volt. Bár a pinám sajgott az előbbi keféléstől, de már megint éreztem a bizsergést a lábam között.
Egyszer csak Dóri leszállt a fiúról és eléje térdelt. Obu lehúzta a kotont, a kislányom meg bekapta a farkát.
– Most fotózz, anya! – lihegte teli szájjal.
Én meg szófogadóan fényképeztem őket. Dóri szopott és két kézzel verte a jó nyálas faszt. Aztán az meg pár perc múlva rángatózni kezdett és a srác a gecijét a kislányom szájába spriccelte.
Az első adagot még le tudta nyelni, de a többi az arcára és a hajára spriccelt, és lecsorgott a mellére. Az utolsó cseppeket is kiszívta, majd mosolyogva szétkente magán a gecit.
Mind a hárman az ágyra feküdtünk. Obu középre, mi két oldalról melléje, és az izmos testét simogattuk. A fiú a kislányommal beszélgetett, aki lefordította nekem, hogy miről is van szó.
– Azt mondta, hogy szuper csajok vagyunk, nagyon szépek és hogy olyanok vagyunk, mintha testvérek lennénk. Tetszik neki a borotvált puncink és a kerek popsink. Azt kérdezi, hogy ha szervez egy bulit holnap estére, elmennénk – e?
– Milyen buli lesz? Kik lesznek ott, és hol lesz? Kérdezd meg tőle. – válaszoltam.
Dóri fordított.
– Azt mondja, hogy az elnöki lakosztályban lenne, csak fehér vendég csajok és csak néger fiúk a szálloda vezetéséből. Azt mondja csupa fiatal srác. Egy jó buli a mi szórakoztatásunkra. Anya, szerintem menjünk el! Képzeld, milyen szuper lenne!
– Felőlem, mehet a dolog, tetszik az ötlet, hogy néger fiúkkal szórakozzunk. – egyeztem bele.
A kislányom megbeszélte a sráccal, hogy megszervezi a bulit, és holnap napközben megkeres minket, hogy mikor és hol találkozunk.
Ezután Obu megcsókolt minket és eltűnt. Dórival újból lezuhanyoztunk és a délutánt a tengerparton napozással és fürdéssel töltöttük.

—————-

Másnap délelőtt busszal egy városnézésen voltunk. Megnéztük az óvárost, a múzeumot és még néhány nevezetességet.
Amikor visszamentünk ebédelni a szállodába, Obu már várt minket. Közölte a kislányommal:
– A bulit megszerveztem az estére, az elnöki lakosztályba, ami a legfelső emeleten van.
– Rendben, majd a vacsora után lemegyünk a bárba, és tíz óra felé felmegyünk. – mondta Dóri.
A délutánt napozással és fürdéssel töltöttük. A tengerpartról csak estefelé mentünk vissza a szobánkba.
Izgatottan készültünk az esti bulira. Lezuhanyoztunk, hajat mostunk, leborotváltunk minden szőrt és bekenegettük magunkat testápolóval. Én fehér tanga bugyit, fehér toppot és fehér miniszoknyát vettem fel, a kislányom ugyanezt feketében.
Melltartó nélkül is hegyesen meredeztek a melleink. Már szép barna volt a bőrünk a sok napozástól. A ruha kiemelte a barnaságunkat, bár a négerek mellett persze világítottunk. Illatosak voltunk és nagyon szépek.
Vacsora után a bárba mentünk, szokás szerint és pezsgőt iszogatva hallgattuk a zenét.
Péter észrevett és odajött hozzám.
– Gyere táncolni. – mondta.
– Most fáradt vagyok, esetleg később. – ráztam le.
Nem értette, de legalább békén hagyott. Tíz óra felé kimentünk a mosdóba, de vissza már nem mentünk a bárba, hanem lifttel felmentünk a legfelső emeletre. Amikor kiléptünk, Obu már várt és bevezetett minket az elnöki lakosztályba.
Kellemes félhomály és jó zene fogadott minket. Amikor körülnéztem, hat néger fiút és még két fehér csajt láttam. Meglepetésemre az egyik Péter felesége volt. A másikat is láttam már a tengerparton napozni, de nem tudtam, hogy kicsoda. Nagyon csinos, karcsú, kerek fenekű, vörös hajú csaj volt, kb. velem egyidős.
Obu a kezünkbe nyomott egy – egy pohár pezsgőt és körbevezetve, mindenkinek bemutatott minket. Az összes fiú felállt és udvariasan, mosolyogva bemutatkozott. Szép magas, jó testű pasik voltak, mindegyik tetszett. Aztán a csajokkal is összejöttünk. Péter felesége, Edit ránk mosolygott és cuppanós puszit adott az arcunkra, mint aki már régi ismerős. A második csajról kiderült, hogy ő is magyar. Áginak hívják, egy másik csoporttal érkezett.
Mosolyogva mondta:
– Altatót adtam be a férjemnek, hogy el tudjak jönni erre a bulira, az itt felszedett pasimmal.
Obu odajött hozzánk és kivezetett minket a tetőteraszra. Hatalmas terasz volt, dézsákban pálmafával, műfűvel, arrébb egy kivilágított jacuzzival. A légkondicionált szoba után megcsapott a trópusi forró éjszakai levegő. Pillanatok alatt megizzadtam. Éreztem, ahogy a toppom a felsőtestemre tapad. Néhány fiú utánunk jött és a kiszűrődő zenére táncolni kezdtünk. Minden csaj a pasijával kezdett, Dóri Obuval, Edit a főpincér barátjával és Ági is a barátjával.
Csak én maradtam egyedül. De csak egy pillanatra, mert mellém lépett egy magas srác átölelt. Mi is táncolni kezdtünk. Egy lassú szám ment. A srác beszélt hozzám, de nem értettem. Biztosan udvarolt. Mindenesetre mosolygott és szorosan átölelt. Hozzásimultam és éreztem a hasamnál a méretes farkát. Keze lecsúszott a fenekemre és azt simogatta. Testemet kellemes bizsergés járta át.
„Ma éjjel, ha minden igaz, alaposan meg leszek baszva.” – mondtam magamban.
Ettől teljesen benedvesedett a pinám. A pasi keze közben becsúszott a miniszoknyám alá, a popsim partjai közé.
Lenyúltam és megfogdostam a farkát a nadrágon keresztül. Ennek is hatalmas farka volt. Kéjesen megborzongtam. Ahhoz képest, hogy életemben nem volt dolgom néger férfival, már a második fekete faszt fogdostam.
A szám végén a korláthoz mentem és lenéztem. A bárban nagy élet volt, sokan táncoltak és a medencében is fürödtek. A pasim átölelt és a nyakamat csókolgatta, miközben a keze a fenekemet simogatta. A többiek is odajöttek hozzánk. A két srác, akinek nem jutott nő, italokat hozott.
Jéghideg pezsgőt kortyolgattunk, ami nagyon jólesett mindenkinek, mert eszméletlen forróság volt. A tenger felől lágy szél fújt, de az is meleg volt. Úgyhogy visszamentünk a légkondis szobába. Mi csajok a fotelokba ültünk, a fiúk meg mellénk a karfára. Ági is jól beszélt angolul, úgyhogy Dórival együtt ők fordítottak mindent. A fiúk udvaroltak nekünk, hogy milyen szépek vagyunk, milyen szuper az alakunk, meg ilyeneket. Nem akarták elhinni, hogy Dóri a kislányom, azt mondták, biztos a nővére vagyok, és csak velük szórakozunk.
Közben a pezsgő hatására, egyre emelkedett a hangulat. Újra táncolni kezdtünk, de most úgy, hogy minden számot más fiúval. Egymásután feszültek a hasamnak a keményen álló farkak és lihegtek a fülembe a pasik. A sok fogdosástól a miniszoknyám teljesen felgyűrődött a derekamhoz, szabad utat biztosítva tangás popsimhoz, a tapogató kezeknek. Volt, aki elölről simogatta a tangán keresztül a puncimat és nyelve mélyen a számba hatolt. Teljesen felizgultam, pinám már tocsogott. A többieknél is gátlástalanul ment a fogdosás. Ági mélyen kivágott ruhájából kibukkantak a mellei, és a fiúk a bimbóit szopogatták.
Amikor lejárt a CD, lihegve ültünk le jéghideg italokat kortyolgatni. Obu betett egy új CD – t, melyről buja afrikai zene szólt diszkó stílusban. A kislányom felállt, középre ment és a zene ritmusára táncolni kezdett. A csípőjét riszálta, a saját melleit és punciját simogatta. A fiúk meredten nézték és látszott a nadrágjukon, hogy a faszuk is mereven áll. Ági mosolyogva kigombolta a mellette ülő pasi nadrágját és elővette a faszát, amely mint a rugó pattant elő.
Egyik kezével verni kezdte. Erre aztán én is, és Edit is ezt csináltuk. Obu és a másik két srác saját magának vette elő. Meg kellett állapítanom, hogy mindegyik méretes volt. A legkisebb is több mint 20 cm – es volt. A pasimé ráadásul jó vastag is volt. Obu odalépett a kislányomhoz, feltűrte a topját és a miniszoknyáját. Dóri kibújt belőle és tovább riszálta magát. Kis kerek mellei ugrándoztak a zenére, rózsaszín bimbói csak úgy meredeztek. Bőre csillogott az izzadságtól. Már csak a tanga bugyi és a szandál volt rajta.
Odalépett a másik két fiú is, és elkapták. Felemelték, és a dohányzóasztalra állították négykézláb. Obu elállt és a szájába rakta a farkát, amit a kislányom azonnal szopni kezdett. A másik két srác a testét simogatta, melleit és fenekét markolászta. Az egyik mögéje kerülve lehúzta a tanga bugyit és benyalt a kislányom popsijának partjai közé, ujjai eltűntek a borotvált kis pinájában. Mindenki őket nézte. Hiába a Dóri volt a sztár, ő volt a legfiatalabb.
„Még csak 17 éves, de már mennyire megszerette a faszt és mennyire szeret gátlástalanul kúrni. Ebben is rám hasonlít.” – mondtam magamban.
Közben általános lett a vetkőztetés. Pillanatok alatt mindenki meztelen lett. Én is levettem a ruháimat, a srác lehúzta a tanga bugyimat és hátradőltem a fotelban. Széttártam a combjaimat és simogatni kezdtem a borotvált puncimat. A pasim beült a lábaim közé és benyalta a puncimba. Eszméletlenül jól csinálta. Alányúlt a fenekemnek, megemelte a csípőmet miközben a nyelve a csiklómon táncolt, majd mélyen behatolt a pinámba és a popsim lyukába. Teljesen felizgulva nyomtam a szájához az altestemet.
Közben párásodó tekintettel körülnéztem. Ági is ugyanígy nyalatta magát, Edit viszont a pasija előtt térdelt és szopta.
Dóri közben hátulról megkapta az első faszt. Aki eddig nyalta, most felállt, kotont húzott a farkára, a kislányom puncijába nyomta és dugni kezdte. Dóri lihegve ringott a két fasz között. Obu mondott valamit a harmadik srácnak, aki aztán eljött tőlük és hozzám lépett. Keményen álló farkával az arcomat simogatta, majd az ajkaim közé rakta. Felnyúltam és megmarkoltam a szép fekete faszt.
Majd a nyelvemmel a makkját kezdtem nyalogatni. A srác belemarkolt a hajamba és mélyen a torkomig nyomta a farkát. Öklendeztem egy kicsit, mert ez is szép méretes volt, szinte kiakadt az álkapcsom. Közben a másik srác betérdelt a combjaim közé és a farkát a pinámhoz rakta, majd szép lassan elkezdte belém nyomni. Csak nyögni tudtam, amikor a vastag fasz behatolt a testembe. Fantasztikusan kéjes volt, ahogy feszített és dörzsölt. A végét már a méhemnél éreztem. Nagyon élveztem, ahogy a mértes fasz kefélte a puncimat.
Az orgazmus több hullámban tört rám, és folyamatosan élveztem. Közben a fiúk cseréltek, akinek eddig szoptam, az térdelt be a combjaim közé, és aki eddig baszott, az most a számba rakta. Én meg csak élveztem. Már vagy az ötödik orgazmuson voltam túl, amikor a srácok is elélveztek. Számat, arcomat telespriccelt forró gecijével az egyik, míg a másik a pinámba élvezett. Még egy kicsit járatták bennem a farkukat, aztán kivették és otthagytak. Ahogy lassan magamhoz tértem körülnéztem, hogy mit csinálnak a többiek.
Editet éppen hátulról kúrta a pasija, Ági lovagolt egy faszon, a kislányomat pedig a kanapén szendvicsbe dugták. Nem akartam hinni a szememnek. A popsiját Obu igencsak méretes farka kefélte, miközben egy másik vastag fasz, alulról a pináját baszta. Eszméletlen jó volt látni a szép kis fehér testét, ahogy a két izmos néger közé szorult. A kislányom szemlátomást fergetegesen élvezte, ahogy a két hatalmas fekete fasz kúrta, mert hangos nyögve folyamatosan élvezett. Az orgazmus egyfolytában rázta a testét.
Aztán a fiúk kirántották a farkukat és mindketten az arcára és a szájába spricceltek. Hatalmas adag gecit spricceltek ki. Dóri nyelte rendesen, majd a maradékot szétkente magán. Aztán aléltan hanyatlott az ágyra. Odamentem hozzá.
– Anya, ezt ki kell próbálnod! Életemben még így nem élveztem! Ekkora faszok! Úgy éreztem, szétrepedek, de nagyon jó volt, eszméletlenül! – lihegte.
Ági odajött hozzánk és leült mellénk.
– Fantasztikus, hogy bírja a kislányod! – szólt oda hozzám, majd Dórihoz fordult: – Jó nagy farka van a barátodnak kislány! Én még ekkorát nem láttam! Nekem is ki kell próbálnom! Ugye megengeded?
– Felőlem, ha akarod, a tied! – felelte a kislányom.
Edit is mellénk ült. A geci ott csillogott az arcán, a haján, a nagy mellein. Lihegett. A fiúk újabb pezsgőket hoztak, ami most nagyon jól esett mindenkinek. Rengeteget ittunk.
Ági letette a poharát és odament Obuhoz, aki egy fotelban ült. Betérdelt a lába közé és két kézzel felemelte a lankadtan is méretes faszt. Elkezdte harapdálni, nyalogatni, majd bekapta és szopni kezdett.
Pillanatok alatt keményre szopta, majd szemből beleült a fiú ölébe. Lenyúlt, széthúzta a pináját és a fenekét hintáztatva rácsúszott a faszra. Obu a csaj mellbimbóit harapdálta. Egy másik srác mögéje állt és a beolajozott farkát a nő popsijához helyezte. Ági hátranyúlt, széthúzta a farpofáit és a fasz benyomult a fenekébe. Nagyot nyögött, amikor az áthatolt az izomgyűrűn és tövig belémerült. Ezután Ági csak nyögni tudott, amikor a két fasz tempósan dugni kezdte. Egy darabig így keféltek, majd váltottak.
Most Obu hatalmas farka járt a popsijában miközben a másik alulról baszta a punciját. A csaj hangosan élvezett. Mi lányok, túl az első kúráson, kissé fáradtan néztük Ági és a két srác hármasát.
Pár perccel később nagy meglepetésemre nyílt az ajtó és egy hatalmas, legalább 2 méter magas, nagytestű néger férfi lépett be a szobába. Rájöttem, hogy már láttam, de akkor öltönyben volt. Most valamilyen afrikai népviseleti színes tógaszerű lepel volt rajta. A fiúk azonnal abbahagyták a dugást, és a férfihez siettek. Három srác felkapta a ruháit és eltűnt a szobából.
A maradék három, úgy ahogy volt, álló fasszal valamit magyarázott a Főnöknek és többször ránk mutattak. Gyorsan pergő párbeszéd alakult ki köztük. Aztán a Főnök elmosolyodott és leült az egyik fotelba. Obu odajött hozzánk és beszélni kezdett. Ági fordított.
– Azt mondja, hogy ő az igazgató, a nagyfőnök. Váratlanul jött vissza egy fogadásról és valakitől hallott a mi kis összejövetelünkről. Először dühös lett, de mivel nagyon szereti a fehér nőket, hajlandó megbocsátani a fiúknak, ha ő is részt vehet a bulin. Obu azt kérdezi, hogy benne vagyunk – e a dologban?
– Miért is ne? – válaszoltam. – Elvégre mindegy, hogy kivel kefélünk.
– Szerintem is nagyon izgi! – mosolygott a kislányom. – Olyan, mint egy törzsfőnök. Szerintetek mekkora farka lehet?
– Majd meglátjuk. – nevetett Ági. – Én is benne vagyok a buliban!
– Nekem is tetszik a pasi, szerintem szép nagy farka lehet! – mondta Edit.
Miután Ági lefordította, hogy benne vagyunk a buliban, Obu megkönnyebbülten fordult a főnökéhez, aki magához intett minket.
Mi lányok eléje álltunk, ő meg előrehajolt és megfogdosta a testünket. Kéjes borzongás futott át rajtam, amikor megmarkolta a melleimet, a fenekemet és ujjai behatoltak a pinámba. Volt valami perverz a dologban, ahogy mustrált és fogdosott minket, mint régen a rabszolgákat. Legjobban a kislányom tetszett neki. Magához húzta, az ölébe ültette, és a kis mellbimbóit szopogatta, miközben a keze a combjai közt matatott. Dóri gátlástalanul benyúlt a lepel alá és megmarkolta a férfi farkát. Láttam, hogy kikerekedik a szeme.
A pasi elnevette magát és valamit odaszólt Obunak. Két fiú azonnal ugrott és egy asztalt hoztak. Felemelték a kislányomat, és az asztalra fektették, szétrakott lábakkal a Főnök felé, aki azonnal a combok közé hajolt és csókolgatni, nyalogatni kezdte a rózsaszín, borotvált kis punciját. Dóri nyögdécselve élvezte a nyalást és vágyakozva Obu felé fordult, aki keményen álló fasszal állt előtte. A kislányom felemelte a fejét és bekapta a faszt. Ott feküdt az asztalon szétrakott lábakkal és szopott.
A Főnök hátradőlt a fotelban és engem meg az Ágit maga elé térdeltetett. Edit pedig mögé lépve lehúzta róla a tógát. A férfi kibújt belőle és kiderült, hogy alatta teljesen meztelen. Hatalmas, izmos teste volt, egy kis pocakkal, és alóla meredezett a farka. Megbabonázva néztük a hatalmas faszt. Nem volt olyan hosszú, mint Obué, de eszméletlenül vastag és eres volt. Ági azonnal odahajolt, lehúzta a fitymát előbukkantva a makkját és ajkai közé vette. Én is megfogtam, de az ujjaim nem érték át. Ágival felváltva szopni kezdtük. Csak a makkja fért a számba, azt nyalogattam a nyelvemmel.
Ági meg a herezacskóját nyalta. Aztán váltottunk. Hatalmas golyói voltak. Egy kezemmel alányúlva finoman harapdáltam. A pasi nyögött és belemarkolt a hajunkba. Fejünket rászorította a farkára. Most a faszát nyaltuk egyszerre két oldalról. Már kőkeményen állt és a kidagadt erek lüktettek rajta.
A következő percben a Főnök elengedett minket, felállt és odalépett az asztalhoz, Dóri lába közé.
„Te jó isten, most mi lesz? Ez meg akarja baszni a kislányomat ezzel a hatalmas farkával!” – mondtam magamban.
De mire ezt végiggondoltam, már nyomta is a kis pinába a faszát. Láttam, hogy Dóri lélegzete majd leállt, amikor a makk eltűnt a rózsaszín ajkacskái között. Amikor aztán tovább nyomta, a kislányom nagyot nyögött, és a fasz tövig beléhatolt. A pasi egy pillanatra megállt, majd lassan, tempósan kúrni kezdte Dórit. A kislányom hirtelen csendbe lett. Azt hittem elájult, de nyögve megszólalt:
– Jézusom, de kurva nagy! Kurva jó! Isteni! Nyomd belém! Még! Még akarom!
Nagyon élvezte. Egészen közel mentem és néztem Dóri szétdugását. A karcsú kis teste teljesen eltűnt a hatalmas néger alatt, csak a lábai kalimpáltak két oldalról. Teste rázkódott a folyamatos orgazmustól. Így még sosem láttam élvezni. A saját puncimat simogatva álltam és már irigyeltem a kislányomat, mert én is szeretem a vastag faszt.
A többiek is körbeállták az asztalt és csak bámultak. Ági mögött az egyik srác állt és a popsiját fogdosta, majd hátulról a farkát a pinájába nyomta. Állva kezdtek kefélni. Közben a Főnök kivette Dóriból a farkát, négykézlábra állította, és hátulról baszta tovább.
Intett Obunak, aki a kislányom elé állva a farkát a szájába rakta. Dóri lihegve szopott és hátranyomott fenékkel élvezett. A Főnök kúrás közben a kislányom kerek popsiját paskolta, majd az ujjaival a lyukát izgatta. Mondott valamit az egyik srácnak, aki ugrott és odahozta az olajos flakont. Olajt csepegtetett a kezére, majd Dóri fenekét kezdte bekenni. Most már az ujja könnyedén csúszott be a popsijába. Aztán váratlanul abbahagyta a dugást és helyet cserélt Obuval. Odaállt a kislányom elé és a farkával a száját simogatta.
Dóri kinyitotta az ajkait és bekapta a makkot. A Főnök egy darabig szopatott, majd intett Obunak, aki a farkát a kislányom olajosan csillogó fenekébe kezdte nyomni. Dóri simán befogadta a már ismerős faszt. Néhány perc múlva megint helyet cseréltek. A kis popsi lyuk még tátongott Obu farka után és láttam, hogy a Főnök egyenesen ezt célozza meg a faszával. Hatalmas tenyerével szétfeszítette a fenék két félgömbjét, és a farkát a lukhoz irányította. A kislányom hatalmasat nyögött, amikor a fasz áthatolt az izomgyűrűn és behatolt a popsijába.
A pasi odalöttyintett egy kis olajt és kefélni kezdte Dóri fenekét. A kislányom sikoltozott, de a Főnök keményen tartotta a vergődő kis testét. Közbe akartam lépni, de az egyik srác hátulról lefogott, előredöntött, úgyhogy az asztalban tudtam csak megkapaszkodni, és már dugta is a pinámba a farkát. Most már egészen közelről láttam, ahogy a Főnök nagy eres vastag farka Dóri popsiját bassza. A férfi rám mosolygott és kihúzva a farkát a számba nyomta. Egészen kiakadt az állkapcsom, de szoptam, miközben egy kőkemény hatalmas fasz a puncimat kúrta hátulról.
Aztán a Főnök visszanyomta a farkát a kislányomba, aki már nem sikoltozott, hanem legnagyobb meglepetésemre élvezett. Nyögött a kéjtől Obu faszával a szájában és még jobban kidugta a fenekét.
„Micsoda kis kurva vagy Dóri!” – mondtam magamban.
A következő percben a Főnök elélvezett. Hatalmasat mordult, mint egy oroszlán és kirántva a farkát a kislányomból, a popsijára és a hátára locsolt több adagban. Hatalmas adag gecit spriccelt ki, még az arcomra is jutott belőle. Odahajoltam és az utolsó cseppeket kiszívtam. A főnök megsimogatta a fejemet és magával húzott a fotelhoz.
A srác farka cuppanva jött ki a pinámból. Leült, én meg eléje, a lába közé. Hatalmas farka keményen állt. Bekaptam és szopni kezdtem. Még láttam, hogy a Dórit Obu leszedi az asztalról és lefekteti a kanapéra. Teljesen kikészült, amit nem is csodáltam.
A Főnök elégedetten simogatta a fejemet, közben hideg pezsgőt kortyolgatott. Ági leült mellém. Most már felváltva szoptunk.
– Te kibírnád, ha ez megdugná a fenekedet? – kérdeztem, amikor szabad volt a szám.
– Szerintem ez be fog következni. – válaszolta, amikor az ő szája volt szabad. – Szemlátomást a Főnököt a női popsi érdekli a legjobban. Ha a kislányod kibírta, mi is ki fogjuk bírni. De azt biztos, hogy nagyon nagy fasz.
A Főnök lehajolt hozzánk és mondott valamit.
– Azt akarja, hogy egymással szexeljünk. – fordította Ági. – Te benne vagy? Én szeretem a nőket is, ha téged nem zavar, akkor gyere, nyaljunk egymásnak. Hadd örüljenek a fiúk!
– Már csináltam elég sokszor, de mindig a férfiak kedvéért. Engem különösebben nem izgatnak a nők. – válaszoltam, de átöleltem Ágit, aki egyből csókolni kezdett, miközben a melleimet simogatta.
Én is lenyúltam és a kerek fenekét markolásztam. Nyelveink egymás ajkai közé hatoltak. A pasik körbeálltak minket. Sőt még Dóri is és Edit is odajött. A szőnyegpadlóra heveredtünk. Ági széttárta a combjaimat és a puncimat kezdte nyalni. Nagyon jól csinálta, úgyhogy gyorsan felizgultam, és megfordulva fölötte a 69es – es pózban én is nyalni kezdtem a pináját. Finom illatos volt, és neki is teljesen borotvált.
Hallottam a fitymák csattogását, ahogy a pasik a faszukat verték mellettünk. Nem tudom miért, de minden férfit felizgatott, ha két csajt látott egymással szexelni. De legjobban beszállni szerettek közénk. Most is megjelent egy fasz és a szám mellett Ági puncijába nyomult. Nemsokára éreztem, hogy az én pinámba is becsusszant egy másik fasz. Most úgy nyaltuk egymást, hogy közben keféltek minket. Így már jobban tetszett nekem is. Ági csiklóját nyaltam, miközben egy fekete fasz baszta a punciját. Ha kicsúszott, szoptam egy kicsit majd visszaigazítottam a csajba.
Ági ugyanúgy szorgoskodott az én pinámnál. Egyre jobban élveztem és nemsokára egy nagyon kellemes orgazmusom volt. Ági is elélvezett.
A fiúk elvették a farkukat és talpra segítettek minket. A főnök is felállt és a teraszra terelgetett minket. Beült a pezsgőfürdőbe, mi meg melléje. Hatan fértünk el kényelmesen. Két fiú a szélére ült. Jéghideg pezsgőt ittunk és beszélgettünk.
A kislányom volt a sztár. Persze megint a Főnök ölében ült és popsija meg kúrását részletezte.
– Először nagyon fájt, azt hittem szétrepedek, de aztán eszméletlenül jó lett. Igaz, hogy még most is úgy érzem, mintha bennem lenne. Szerintem ülni sem tudok rendesen egy darabig. Életemben nem láttam ilyen vastag faszt, még pornófilmen se. Ha a barátnőimnek elmesélem, nem fogják elhinni! Tényleg anya, kéne csinálni egy pár fotót!
Ági közben fordított, a fiúk meg mosolyogtak. A Főnök elküldte az egyik srácot a szobánkba a fényképezőgépért. Az nem nagy örömmel, de felöltözött és ment.
Mindenkinek nagyon jól esett a pezsgőfürdő a forró éjszakában. Dóri a Főnök farkát verte a víz alatt, miközben a férfi a szájával kényeztette a kis melleit. A pasi egyenként bekapta a rózsaszínű bimbókat, és hegyesre szopta. A kis kurvának nagyon tetszett a hatalmas testű férfi, akinek a keze természetesen a kislányom lába között matatott. Mellettem Obu ült és Dórit nézte. Ági közben a farkát verte a víz alatt. Rám nézett és mosolygott:
– Ennek van a legszebb farka a csapatban! Ezt hazavinném magammal!
Edit a mellette a medence szélén ülő srác faszát verte.
Visszatért a fiú a fényképezőgéppel. Levette a ruháit és kijött a teraszra. Megmutattam neki, hogy működik és kértem, csináljon egy pár képet, főleg a kislányomról. Odaállt a medence mellé és fotózott. Én felnyúltam és a farkát vertem. Pillanatok alatt keményen állt a kezemben. Odahajoltam és szopni kezdtem. Erről is készült pár kép. Ági is felültette Obut és bekapta a hatalmas faszát. Villogott a vaku. Ági szopatása minden szögből meg lett örökítve.
Dóri is szerette volna, ha a Főnök faszával lefotózzák, de a férfi nem ült fel a medence szélére, hanem mosolyogva befelé mutatott a szobába.
Így aztán kiszálltunk a vízből. Megtörölköztünk és bementünk. A fiúk farka keményen állt. A kislányom el nem engedte volna a Főnök hatalmas faszát. Ahogy beértünk, Dóri a pasi elé térdelt és két kézre fogva a farkát, szopni kezdett. Most én fotóztam le a kislányomat.
Aztán a Főnök átvette az irányítást. Minket, lányokat a kanapéra ültetett egymás mellé, a fiúkat meg a lábunk közé nyalásra. Ő persze Dórit tartotta meg magának. Obu Áginak nyalt, a másik kettő meg nekem és Editnek. Addig nyaltak, míg szép sorban el nem élveztünk.
Akkor aztán helycsere és nekünk kellett szopni. De mielőtt elélveztek volna, a Főnök utasítására, nekünk, lányoknak kidugott fenékkel fel kellett térdelnünk egymás mellé a kanapéra. Fejünket a kanapé háttámlájára helyezve, hátranyúltunk és széthúztuk a popsinkat. Mögénk lépve mindegyikünk fenekét bekente olajjal, de olyan alaposan, hogy vastag ujjával benyomult a lyukba is. Kéjes nyögésekkel fogadtuk a gondoskodását. Amikor jó síkosak lettünk, a fiúk mögénk léptek és a beolajozott faszukkal a popsinkba hatoltak.
Mindenfelől hangos nyögéseket lehetett hallani, amikor tövig hatoltak a keményen álló faszok és dugni kezdtek minket. Ebből csak a kislányom maradt ki. Először nem értettem miért, de aztán világos lett. A Főnök egy kis idő után odalépett Edithez. A pasija kivette a farkát és helyébe a Főnök farka nyomult. A srác meg Dóri fenekét kefélte. A fiúknak kellett előkészíteni a terepet a főnöküknek. Edit nyögve fogadta a hatalmas faszt. A férfi néhány lökéssel tövig nyomta és keményen baszni kezdte.
Edit hörgött, de élvezte a faszt. Aztán Ági következett. Ő már nem bírta ilyen simán, sikított, amikor a Főnök a popsiját kúrta. De nem volt kegyelem, a férfi ráhúzta a farkára és járatni kezdte rajta. Addig dugta, amíg Ági félájult állapotba nem került a kéjtől. Aztán én kerültem sorra. Hát sok fasz volt már a fenekemben, de amit ezután éreztem, az mindent felülmúlt. Tényleg azt hittem szétrepedek, amikor belém hatolt ez az istentelenül vastag fasz. Kurvára fájt, annyira feszített. De az olajtól simán becsúszott.
Mégis amikor tövig a popsimba nyomta és tempósan kefélni kezdett, éreztem a nyomást a hüvelyemen és a kéj hullámai egyre erősebbek lettek. Egyik kezemmel lenyúltam és a csiklómat dörzsöltem. Sikítottam, de a pasi megmarkolta a csípőmet és keményen megbaszott. Már majdnem elélveztem, amikor kihúzta belőlem. Üresnek éreztem a testemet. A Főnök a kislányom mögé lépett. Dóri széthúzta a fenekét és várta, hogy megkúrják. A férfi finoman bevezette a farkát, csak miután a kislányom kéjesen hörögni kezdett, akkor kezdte keményebben dugni.
Közben hátulról hozzám megérkezett Obu. Hatalmas farka most kellemesen feszített, úgyhogy élvezni kezdtem. Hol a puncimba, hol a popsimba nyomult. Folyamatosan élveztem.
„Milyen jó lenne, ha szendvicsbe raknának.” – mondtam magamban.
Obu kitalálta a gondolatomat, mert alám feküdt, én a pinámmal beleültem a faszába. Mikor már tövig hatolt, szétfeszítette a fenekemet és szólt a haverjának, hogy jöjjön. Nagy meglepetésemre a Főnök lépett mögém. Ami ezután következett, az maga volt az őrület! Életem leghosszabb farka a pinámat, míg a legvastagabb a popsimat kefélte.
Így még életemben nem voltam megbaszva. És hogy teljes legyen a kép, az egyik srác a fejem elé térdelve a számba rakta a faszát. A fájdalom már rég elmúlt, helyette a kéj hullámai öntötték el a testemet. Folyamatosan élveztem, az orgazmusok egymásután érkeztek. Nyögtem, hörögtem a három néger közé szorulva. Teljesen önkívületi állapotba jutottam. Azt még láttam, hogy a kislányom mosolyogva fényképezett, azután köd borult az agyamra. Azt még éreztem, hogy a számban lévő fasz spriccelni kezdett és én nyeltem a gecit, mert már nem volt erőm kiköpni.
Aztán valószínűleg egy kis időre elájultam. Amikor magamhoz tértem, az ágyon feküdtem és Ági paskolta az arcomat. Amikor kinyitottam a szememet, a kezembe nyomot egy pohár hideg pezsgőt és megkérdezte:
– Minden rendben? Jól vagy?
– Teljesen jól vagyok! Életemben nem élveztem ekkorát! – válaszoltam, és mohón megittam az italt. – Hát ez őrület volt! Rettenetesen szét vagyok kúrva! A többiek?
– A Főnök beleélvezett a fenekedbe és most szopatja magát, hogy újra kemény legyen, mert Dóri hisztizett neki, hogy ő is úgy akarja, mint te. Nézd!
Odanéztem és láttam, ahogy a kislányom a Főnök előtt térdelve szopja, míg Obu hátulról ujjaival a popsi lyukát tágítja. Aztán Obu mellém feküdt az ágyra, Dóri ráborulva igazította a puncijába a farkát, és kitárva olajosan csillogó kis kerek fenekét várta a Főnököt. Aki mögé térdelve újra kemény, irgalmatlan, eres faszát a kislányom popsi lyukához illesztette. Lassan de kímélet nélkül kezdte belenyomni. Áthatolva az izomgyűrűn tövig lökte. Dóri egy nagyot sikoltott, de szemlátomást élvezte.
A két fasz tempós lökésekkel dugta a kislányom pináját és fenekét egyszerre. Egészen közelről néztem, ahogy a kis izmos popsiját szétfeszíti a hatalmasan vastag néger fasz.
„Jól bírja a kis kurva.” – mondtam magamban.
Aztán megkapta a harmadik faszt a szájába és ettől már halkabban vinnyogott.
A Főnök mosolyogva megmarkolta a hajamat és a fejemet lenyomta a saját fenekéhez. Mint minden négernek, ennek is izmos, kerek feneke volt. Egyből tudtam, mit akar, markolászni kezdtem a herezacskóját és benyaltam a fenekébe, miközben ő kefélte Dórit.
Most Ági fotózott szorgalmasan, közelről és távolról is megörökítve az akciót.
„Na, érdekes lesz, ha a fiúk ezt otthon meglátják!” – mondtam magamban.
Közben a kislányom már nem tudom hányadik orgazmusát élte át, folyamatosan nyögött és remegett a teste az élvezettől, amikor a férfiak szép sorban beléélveztek. Aléltan hanyatlott az ágyra, puncijából, popsijából, arcáról csöpögött a geci. Melléje feküdtem.
Az éjszaka folyamán először Ágit is, majd Editet is partiba vágták. Mindkét esetben a Főnök, mint az várható volt, a csajok fenekét baszta meg.
Mind a két csaj, úgy, mint én, teljesen kikészültünk a kúrástól. Közben nekem Dórival főleg az volt a feladatunk, hogy keményre szopjuk a pasikat az akciókhoz.
Hajnal felé már eléggé kikészültünk. Kábultak voltunk a sok italtól és a rengeteg élvezéstől. A fiúk a fotelokban ültek, mi lányok meg az ágyon feküdtünk. Hallgattuk a zenét és iszogattunk.
Csak a kislányommal nem lehetett bírni. Ott ült a Főnök előtt a szőnyegen és a lankadt farkával és a hatalmas herékkel játszadozott. Szemlátomást nem bírt betelni a méretével. Mikor sikerült felállítania, azonnal szopni kezdte. Erre a többi pasinak is megjött a kedve, mert intettek nekünk, hogy menjünk oda hozzájuk. Ági Obura csapott le, Edittel megosztoztunk a maradék két srácon. Jó sokáig szopattak minket. Már görcsbe állt az álkapcsom mire felállt a faszuk és mire elélveztek. Már nem spricceltek olyan nagyot, mint az elején, de a szám így is tele lett gecivel. Most is lenyeltem.
Ezzel vége is lett a bulinak. A Főnök megpaskolta a fenekünket és közölte, hogy nagyon klassz csajok vagyunk. Azzal elbocsátott minket. Felkaptuk a ruháinkat – a bugyimat sehol sem találtam – és a szobánkba mentünk. Kitettem a ne zavarj táblát és úgy, ahogy voltunk, az ágyra vetettük magunkat és azonnal elaludtunk.

——

Másnap átaludtuk a napot. Már délután volt, amikor Ági ébresztett minket. Csak egy kis bikini volt rajta, amikor betoppant. Elmesélte, hogy a partról szökött meg a férjétől, aki nem vett észre semmit az éjszakai dolgokból, de Edit férje balhézik, hogy árulja el, merre volt és kivel. Beszélgettünk, miközben mi egymás után lezuhanyoztunk. Először Dórika, aztán én. Mikor visszamentem a szobába, láttam, hogy Ági Dórika meztelen testét simogatja, a melleit csókolgatja és a kislányom, kéjesen teszi szét a lábait, a puncijánál matató keze előtt. Ágin sem volt már semmi. Szép bronzbarna teste hozzásimult a lányomhoz.
– Na de lányok! Nem bírtok magatokkal? – kérdeztem egy kicsit meglepődve, bár átvillant rajtam, hogy mit műveltünk Ágival, egymással az éjjel.
– Ne haragudj, de annyira szép a lányod, és annyira üde, fiatal! Tudod, hogy én szeretem a lányokat is. És Dórikának sem volt kifogása, azt mondta, hogy ő is szokta csinálni a barátnőjével. – válaszolta és arcát Dórika lábaközé fúrva, nyalni kezdte a punciját. Az én kislányom kéjesen nyögdécselt, majd megfordulva, ő is nekiesett Ági puncijának.
Nem mondom, izgató volt a két lányt nézni, ahogy egymást nyalták, falták, ujjazták, de én mégiscsak jobban szerettem férfival csinálni. Néztem őket, közben a minibárból hideg sört ittam másnaposság ellen. Éreztem, ahogy az alkohol a fejembe száll én is megkívántam a szexet. Az éjszaka eseményei jutottak eszembe és éreztem, hogy benedvesedek. Finoman magamhoz nyúltam.
A lányok közben kielégítették egymást, és ők is sörözni kezdtek. A pasikról és a nagy kefélésekről dumálgattunk. Ági azt kérdezte, hogy máskor is szoktunk-e grupizni. Mondtam, hogy én régebben sokszor csináltam, de a lányommal együtt csak nemrég kezdtük, az ő fiújával és az én barátommal, négyesben. Pontosabban már a férjem is beszállt, és Dórika barátnője Rebeka is. Úgyhogy az utóbbi időben már néha hatosban szexelünk. Áginak ez nagyon tetszett. Elmesélte, hogy van egy nagyon klassz szeretője, egy fiatal, szépfarkú srác, akivel el szoktak járni bulizni és ha akarjuk mi is kipróbálhatjuk a társaságot, ha majd visszamegyünk Pestre. Dórikának persze egyből tetszett az ötlet, de bevallom nekem is. Felírtuk egymás telefonszámát és megdumáltuk, hogy ez ügyben keressük majd egymást otthon.
Aztán felvettük a fürdőruhánkat és lementünk a partra. Bekentük magunkat napolajjal és leheveredtünk a napozóágyakra. Dórikával kidumáltuk a tegnap éjjeli történéseket. A lányom teljesen be volt zsongva a nagy néger farkaktól, állandóan csak erről beszélt. Már én is teljesen felizgultam, úgyhogy elmentem úszni a tengerbe, hogy levezessem a feszültséget.
Nagyot úsztam, és amikor visszamentem, láttam, hogy Ági melléfeküdt a lányomnak és Obu előttük térdelve magyaráz valamit. Melléjük telepedtem és kérdeztem, hogy miről beszélgettek.
– A tegnapi buliról, és arról, hogy nagyon tetszünk a nagyfőnöknek. Szeretné megismételni, és elhozná a fiát is, ha benne vagyunk. – válaszolta Ági. – Mi hárman lányok és Obu lenne a harmadik pasi. A lányod benne van.
– Benne vagyok én is, bár még mindig sajog a fenekem! – feleltem.
– Az enyém is, de ilyen farkakat hol talál az ember? Ki kell használni a lehetőséget! – mosolygott Ági. – Nézd a lányodat, mit csinál!
Odanéztem és látom, hogy a kislányom titokban, Obu farkával játszik. A fiúnak totál erekciója volt! Így guggolva, a farka, majdnem a térdéig ért, bőven kilógott a fürdőnadrágjából. Dórika nem bírt magával. Az ágy takarásában odahajolt és megszopogatta a makkot. Obu riadtan körülnézett, de mivel elég messze voltak a napozóágyak egymástól, senki sem vett észre semmit. A fiú nagy nehézségek árán visszarakta a farkát a nadrágjába és távozott. Még visszaszólt, hogy akkor este tízkor az elnöki lakosztályban találkozunk.
Tovább napoztunk és kellemes izgalommal vártuk az estét.
Vacsora után le sem mentünk a bárba, hanem a szobánkban iszogattunk. Ági is megjelent, miután elaltatta a férjét. Whiskyt ittunk, mely pillanatok alatt a fejünkbe szállt és igen jó kedvünk lett. A néger pasik hatalmas fekete farkáról beszélgettünk, és hogy milyen eszméletlenül jó ezekkel baszni!
Tízkor aztán felmentünk az elnöki lakosztályba. A pasik már ott voltak. Kellemes félhomály és buja afrikai zene fogadott minket. A Főnök régi ismerősként széles mosollyal ölelgetett és fogdosott meg minket, aztán bemutatta a fiát Jimmyt. Lehetett 17-18 éves, de már magas, izmos, jóképű fiú volt. Kicsit tartózkodóan viselkedett, de a lányom rögtön lecsapott rá, félrehívta, és beszélgetni kezdtek. Obu egy tálcán hidegen harmatozó pezsgővel kínált minket. Mindenki elvett egy pohárral.
A lányom Jimmyvel táncolni kezdett és mi is csatlakoztunk. Engem Obu ölelt át és merev farkát a hasamnak nyomva ringatóztunk a zenére. Kellemes bizsergés futott át rajtam, amikor keze a popsimra csúszott.
Számonként váltottunk partner és egyre vadabbul ment a fogdosás. Jimmy gyerek kezdetben kicsit félénk volt, de ahogy telt az idő, egyre jobban felengedett. Mikor már velem táncolt, és megfogdostam a farkát, ő is benyúlt a seggem partjai közé.
Néhány szám után, felhevülten lerogytunk a fotelokba, és újra hideg pezsgőt iszogattunk.
Ági Obu mellé ült, engem a Főnök intett magához. Szemből beültetett az ölébe, és előszedte a melleimet. A bimbóimat csókolgatta, szopogatta, miközben egyik kezével a seggemet markolászta. Ujjai a popsim partjai közé nyomultak és pillanatok alatt a puncikámnál voltak. Iszonyúan izgatott lettem. Letettük a poharakat és csókolózni kezdtünk. Nyelve mélyen a számba hatolt. Lenyúltam és a farkát markolásztam a nadrágon keresztül. Kigomboltam a nadrágot és kivettem a már keményen álló hatalmas, eres dorongját. Közben láttam, hogy a lányom is akcióba kezdett. A sráccal vadul csókolóztak, és egymást vetkőztették. Pillanatok alatt mindketten meztelenül hemperegtek a hatalmas franciaágyon. A srácnak szép nagy farka volt, nem akkora, mint az apjának de ugyanolyan eres. Dórika vadul masszírozta, miközben a fiú ujjai a lányom puncijában tevékenykedtek. Dórika megfordult a srác felett és bekapta a merev faszát, az pedig a kiscsaj punciját kezdte nyalni. Nem sokat szarakodtak, egyből a lényegre tértek. Nem tudtam tovább nézelődni, mert a Főnök megfogta a fejemet és lenyomott a farkához. Elétérdeltem és engedelmesen szopni kezdtem. Ő közben áthúzta a fejemen a ruhámat, és a meztelen testemet fogdosta. Két kézzel fogtam az irgalmatlanul vastag faszát, és amennyit csak tudtam bevettem belőle. Keményen állt és majdnem kiakadt az álkapcsom, amikor egy kicsit mélyebbre lökte. Aztán a Főnök maga elé állított és lehúzta a bugyimat. Kiléptem belőle, ő meg a seggemet megmarkolva magához húzott. Szétraktam a combjaimat és a pinácskámat kéjesen a szájához nyomtam, mikor a nyelve a csiklómon táncolt. Megfordított és a seggemet kezdte csókolgatni, majd előredöntött. Szétraktam a lábaimat, ő meg benyalt a partok közé. Nyelvével végignyalta a segglukamat le a pinusomig. Ujjai behatoltak a végbelembe és a hüvelyembe. Már tocsogtam a kéjnedvektől. Ő is levette a nadrágját, az ingjét és én szemből az ölébe ültem. Magamba igazítottam a farkát. Megint ki voltam akadva a méretén, de rettenetesen kívántam. Feszített, ahogy belémhatolt, megint úgy éreztem, szétrepedek, de eszméletlenül jó volt! Mikor aztán kellően kitágultam, teljesen el tudtam nyelni a faszát. A Főnök a mellbimbóimat harapdálta, miközben a csípőmnél fogva nagy lökésekkel a méhemig hatolt. Kis pinám kezdett hozzászokni a méreten felüli faszokhoz. Seggem fel-le járt a rúdon. Folyamatos élveztem, aztán egy hatalmas orgazmus rázta meg a testemet. Még egy kicsit járatta bennem a farkát, aztán kivette. Lemásztam róla és a gyerekekhez mentünk. Dórikát éppen hátulról kúrta a srác. Négykézláb állt, és lihegve tartotta oda a seggét a tempós lökéseknek. A fiú szétfeszítette a lányom gömbölyű kis seggét és fekete farka mélyen benyomult a kis rózsaszín pinába. A Főnök elétérdelt és a merev farkát a szájához rakta. Dórika egyből bevette és szopni kezdte. Én a fiú mellé térdeltem és megsimogattam az izmos seggét. Jimmy rámnevetett. Átöleltem és becsókoltam a szájába. Visszacsókolt, de ugyanolyan lendülettel kúrta tovább a lányomat. Amikor kicsúszott a farka, lehajoltam és megszoptam, majd visszadugtam a lányom puncijába. Mögékerültem a fiúnak és lenyúlva, a heréit markolásztam. Erre aztán Jimmy egyre hangosabban zihált, majd éreztem, ahogy a teste megmerevedik, és a farka rángatózva beleélvez a lányomba. Dórika is hangosan elélvezett. A két fiatal egymáshoz tapadva dőlt el az ágyon. A Főnök ott térdelt felettük merev fasszal. Rámnevetett és az asztalra mutatott. Odanéztem és már mentem is az olajos flakonért. Na, most seggbekúrás következik, csak az a kérdés melyikünkkel kezdi! Nem kellet sokáig várnom a válasszal, mert félretolva a fiát, Dórikát fektette hasra és a popsijába csorgatott egy adag olajat, majd ujjaival megkezdte a bejáratást. A lányom csak nyögni tudott, amikor a vastag ujjak a végbelébe hatoltak.
Jimmy meredt szemmel nézte apja működését és a farka újból emelkedni kezdett. Melléfeküdtem. Már régen volt dolgom ilyen fiatal fiúval, és nagyon megkívántam. Simogattam az izmos testét, majd rábuktam a farkára. Már újra teljesen mereven állt. Még nedves volt a lányom puncijától és kilövellt gecitől. Szép méretes szerszám volt, teljesen kitöltötte a számat. Alányúltam a heréinek és a torkomig engedtem.
Közben a Főnök a hason fekvő lányom popsija fölé térdelt, széthúzta a két félgömböt, és a hatalmas faszát a kis seggébe kezdte benyomni. Dórika hangosan hörgött, amikor beléhatolt. Először a vörös makkja tűnt el a rózsaszín rozettában, aztán benyomta az egész hatalmas rudat. Dórika nagyot sikoltott, amikor teljesen eltűnt a popsijában a rúd. Vinnyogva kaparta a lepedőt, amikor a Főnök kúrni kezdte a végbelében. Hátulról ráfeküdt a lányomra és úgy baszta a kis gömbölyű popsiját. A kis fehér test teljesen eltűnt a hatalmas néger alatt.
Ági és Obu léptek mellénk. Túl voltak egy meneten, mert Ági combján ott csillogott a puncijából kicsorduló geci.
– Látom, a Főnök megint a lányoddal foglalkozik! Eszméletlen, hogy bírja a kiscsaj ezt az irgalmatlan vastag faszt! – mondta azzal mellém rogyott az ágyra. – Milyen helyes a kisfiú, és milyen szépen fejlett farka van! Azzal átvette Jimmy kényeztetését, én meg Obut húztam magamhoz. Az ágy szélére ültem, a fiú meg elémállt. Szép hosszú farka félkeményen lengett az arcom előtt. Megmarkoltam, kétkézzel verni kezdtem, és a makkját nyalogattam. Pillanatok alatt megmerevedett. Ekkor kezembe adta az olajos flakont. Bekentem a farkát, majd hasrafordultam. Kipuccsítottam a seggemet és most ő kezdett olajozni és tágítani. Két kézzel széthúztam seggem két félgömbjét és felkínálkoztam. Azonnal éreztem a kőkemény faszt a végbelemnél. Néhány lökéssel áthatolt az izomgyűrűn és már bennem is volt mind a 30 centi. Csodásan feszített. Lenyúltam és a csiklómat dörzsölgettem. A kéj hullámokban öntötte el a testemet. Folyamatosan élveztem.
Mellettem a lányom nyögdécselt a Főnök alatt és élvezett. Ekkor a férfi egy nagyot hördült és kirántva a faszát Dórikából elélvezett. Vastag sugárban spriccelte ki a gecijét a lányom hátára és a seggére. Aztán visszadugta és még járatta a faszát egy darabig a kis popsijában, míg lenyugodott. A lányom az élvezetektől aléltan feküdt. Csak lihegett. De nem sokáig pihenhetett, mert Obu kihúzta belőlem a farkát és Dórika mellé feküdt hanyatt. Magára húzta a kiscsajt és merev nagy faszát, a puncijába nyomta. Mikor már tövig benne volt, széthúzta a seggét és hívta Jimmyt, hogy szálljon be. A gyerek azonnal otthagyta Ágit, a lányom mögé helyezkedett és merev dákóját a végbelébe nyomta. Az apja vastag fasza után könnyedén be tudott hatolni az alaposan kitágított és összegecizett lukba. Egészen közelről néztem, ahogy a lányomat a két néger szendvicsbe kúrja. Ő meg megint hangosan és folyamatosan élvezett, ahogy a két fekete fasz felváltva pumpálta a testét.
A Főnök mellémült az ágyra és ő is a gyerekeket nézte. Vigyorogva mutatta, hogy mennyire okés a lányom. Aztán lenyomta a fejemet a félkemény farkához. Megint szophattam, de most Ági is megérkezett segíteni, és így felváltva kényeztettük a hapsit. Hol szoptam, hol a hatalmas heréit harapdáltam. Meg is lett az eredménye, mert nemsokára megint keményen állt.
A pasi felhúzta a lábait és a fejemet a lenyomta a seggéhez. Benyaltam a segglukába miközben Ági a farkát szopta. Amikor az egyik ujjamat feldugtam a végbelébe, a Főnök kéjesen hörgött. Egy darabig így szopatott minket, aztán Ágit négykézlábra állította és faszát a seggluknak irányítva behatolt a barátnőm végbelébe. Ági hörgött, vinnyogott mire az irgalmatlan vastag rúd tövig belenyomódott. Egy kis olajat csorgattam oda, hogy könnyebben menjen. A Főnök nekem is mutatta, hogy oké és a fejemet a újra seggéhez nyomta. Tudtam, mit kell tennem. Benyaltam a partok közé, kezemmel a heréit markolásztam, majd olajos ujjamat a seggébe kezdtem lassan felnyomni. A Főnöknek tetszett, mert megint elégedetten röfögött valamit és még keményebben kefélte Ágit.
Közben a lányomnál cseréltek a fiúk és most Obu hosszú farka merült bele a kis gömbölyű popójába. Dórika folyamatosan élvezett. Na, gondoltam, lesz mit mesélnie a barátnőinek! Aztán a fiúk abbahagyták, és Dórikát az asztalra fektették, majd kétoldalról melléállva, az arcánál kezdték verni a farkukat. Ez magtetszett a Főnöknek is mert otthagyva minket, ő is odaállt a lányom feje fölé és ő is rejszolni kezdett. Dórika szorgalmasan nyalogatta az éppen elékerülő fasz makkját és felnyúlva, a pasik heréit markolászta. A Főnök megfogta Dórika fejét és a seggét a szája fölé rakta. A lányom benyalt neki, míg az tovább verte a farkát. Mi is odamentünk. Ági betérdelt a lányom combjai közé és a punciját kezdte nyalni. Persze ez nagyon tetszett a pasiknak és még lelkesebben verték a farkukat. Én meg a Jimmynek nyaltam be a seggébe. Ujjamat feldugtam, amitől a srác egyre jobban lihegett, majd vastag sugárban fröcskölni kezdett. De a másik két pasi is elélvezett. Az ondó három irányból spriccelt Dóri arcára, testére, még Ági is kapott belőle. A lányom nyitott szája pillanatok alatt megtelt és ő szépen lenyelte az egészet. Mikor aztán az utolsó cseppeket is kiverték a farkukból, a fiúk lerogytak a fotelokba, és kielégülten vigyorogtak. A lányom is teljesen aléltan feküdt az asztalon. Teste úszott az geciben. Ági elkezdte lenyalni róla, de közben a melleit és a puncikáját is csókolgatta. Én is odatérdeltem és egy kendővel az arcát és a haját törölgettem.
– Kurvára megbasztak! Nem tudom hányszor élveztem el! Nem tehetek róla, imádok sok pasival baszni! Megőrülök a hatalmas faszokért! – lihegte.
– Meg tudom érteni, én is mindig ilyen voltam. Nem fáj a popsid?
– Á, dehogy! Bizsereg az egész testem, reggelig tudnék kefélni!
– Hát szerintem majd legközelebb. A pasik teljesen kikészültek. – szólt köbe Ági –nézzétek!
A pasik szerteszét hevertek, lógó farokkal, bambán vigyorogva. Valahogy összeszedtük a ruháinkat és visszamentünk a szobáinkba.

—–

Másnap megint délig aludtunk, aztán délután a lányommal taxival bementünk a közeli városba vásárolni szuveníreket. Írhatnék a hatalmas ellentétekről a gazdagság és a mélynyomor közt, melyek lépten-nyomon elénk kerültek, de ez nem útleírás, sem szociológiai tanulmány. Mi ide nyaralni és élvezkedni jöttünk és különben is ez egy szex történet.
Úgyhogy maradjunk csak ennél a témánál! Ha valakit más is érdekel, az nézze a Discovery csatornát, vagy olvasson útikönyveket.
Késő délután, mikor visszatértünk a szállodába kimentünk a partra még egy kicsit napozni. Már csoki barnák voltunk, de már csak egy nap volt hátra a nyaralásból. Másnap este indult vissza repülőgép.
Edit és Ági is odahevert mellénk. Ági nagy vigyorogva elmesélte, hogy a férje panaszkodott, hogy sokat alszik, és vele alig törődik. Ági gyorsan leszopta, úgyhogy a pasi nyugton volt. Edit viszont teljesen fel volt dúlva, amikor elmeséltük neki az éjszakát.
Azt mondta, hogy nem akar úgy elutazni, hogy még egy hatalmasat ne kúrna a néger srácokkal. Kitalálta, hogy csináljunk egy búcsúpartit, és Ági adjon neki is altatót, mert ő is részt akar venni rajta. Erre már mi is gondoltunk, sőt Dórika már meg is beszélte Obuval a bulit. A Főnök visszaüzent, hogy éjfél felé várnak minket.
A probléma ott volt, hogy a csoportnak is szerveztek egy búcsúpartit, amin részt kellett vennünk, és csak amikor már mindenki jó részeg lett, akkor tudtunk lelépni. Megdumáltuk, hogy mi előre megyünk a lányommal és Ági meg Edit utánunk jön, amikor a férjeiket elaltatták. Már mindenki eléggé berúgott és végül is Ági is és Edit is be tudta csempészni az altatót a férjeik italába, úgyhogy azok szépen ki is dőltek még éjfél előtt. A két csaj eltámogatta a férjeiket aludni, mi meg előrementünk Dórikával.
Csak egy lenge kis ruha volt rajtunk és bugyit sem vettünk fel.
Amikor beléptünk a tetőlakosztályba, meglepetéssel láttuk, hogy nyolc pasi vár minket. A lányom oda is súgta vigyorogva: ha Ágiék nem jönnek, ezek szerteszét kúrnak minket!
A pasikon nem volt más csak bermuda gatya. Fekete, izmos testük olajosan csillogott a félhomályban. Természetesen pornó filmet néztek, amitől már mindegyiknek állt a farka. Obu odalépett hozzánk és kérdezte, hogy hol a többi csaj. Mondtuk, hogy mindjárt jönnek. Megfogta a kezünket és a szoba közepére vezetett. Bemutatott azoknak, akik még nem ismertek minket. A pasik vigyorogva néztek minket, és gátlástalanul markolászták a farkukat. Majd kaptunk egy pohár jeges pezsgőt és engem a Főnök magához intett. Odaléptem és ő az ölébe ültetett, Dórika meg a fia mellé penderült. Kortyolgattuk az italunkat és zenét hallgatva dumálgattunk. A Főnök benyúlt a ruhám alá. A csípőmet és a fenekemet simogatta és azt mondta, hogy nagyon szomorú, hogy másnap elutazunk, mert ilyen szuper csajokkal még nem volt dolga. Mondtuk, hogy mi is szomorúak vagyunk, mert nagyon jól éreztük magunkat. Mikor benyúlt a popsim partjai közé éreztem, hogy a bimbóim megkeményednek. Megmarkoltam a farkát és a nyelvemet a szájába nyomtam.
Közben Dórika Jimmyvel egymást fogdosva csókolózott, majd a lányom kitalálta, hogy őt is kenjék be olajjal, mert nagyon tetszik neki, ahogy a fiúk teste csillog az olajtól. Jimmy hozta a flakont, a lányom meg kibújt a ruhájából. Egyből meztelen lett. Ez persze nagyon tetszett a pasiknak. Enyhe terpeszben odaállt a fiú elé. Szép bronzbarna testén csak a tanga által takart háromszög világított. Láttam, hogy a fiúk guvadt szemmel nézik, ahogy Jimmy elkezdte olajozni. Obu is odalépett és már négy kéz simogatta a testét. Dórika viháncolva élvezte, ahogyan a melleit, a popsiját és a punciját is bekenik. Kis rózsaszín mellbimbói hegyesen meredeztek. A Főnök nézte őket, majd maga elé állított és intett, hogy dobjam le a ruhám. Kibújtam belőle és ő is elkezdte a testemet olajozni. Majd megfordított, előredöntött és a popsimmal kezdett el foglalkozni. Közben odaszólt a többi fiúnak, hogy ők is segíthetnek. Na, ezek után nyolc olajos kéz simogatott engem és nyolc a lányomat. A Főnök ujjai a fenekembe és a puncikámba is becsusszantak. Mellbimbóim meredeztek, ahogy a srácok kenegették. Nem kellett volna sok, hogy ettől elélvezzek! Nagyon finoman csinálták. Dórika sikongatva élvezte a kényeztetést és elkezdte lerángatni a fiúk nadrágját. Kőkemény fekete faszok pattantak elő, ő meg olajos kézzel markolászta őket.
Na, ekkor nyílt az ajtó és belépett Ági és Edit.
– Hé, mi folyik itt nélkülünk? – kiáltotta Ági és azonnal ledobta magáról a ruhát. Edit követte a példát.
– Most velünk is foglalkozzatok!
A pasik vigyorogva fordultak feléjük és már olajozták is őket. Ők is ugyanúgy viháncoltak a kezeik között, mint mi. Mikor mindegyikünk teste sikamlós lett, felerősítették a zenét és táncolni kezdtünk. Csak a Főnök maradt ülve és nézett minket. Közben a farkát hegyezte. Olajos testek simultak össze táncnak nevezett ritmikus összedörgölőzés közben. Mi csajok fogdostuk a merev faszokat, miközben a pasik markolászták a testünket. Ujjak csusszantak a felizgult puncikba és a seggekbe. A srácok állandóan váltották egymást, volt, hogy egyszerre két manus közé szorultunk. Tiszta őrület volt, ahogy az olajos testünk összeért! A mögöttem álló kemény farka a popsim közé csúszott, míg elölről a combjaim között, a puncimat izgatva csúszkált a másik. Éreztem, hogy tocsog a nunim. Lihegtünk a kéjtől! Aztán Dórika térdre rogyott és felváltva szopni kezdte az elé kerülő faszokat. Ágit és Editet is lenyomták a fiúk és szopatták. Én odaléptem a Főnökhöz és lehajolva nyalogatni kezdtem a makkját. Közben éreztem, hogy valaki hátulról benyal a seggembe. Kéjesen puccsítottam és élveztem, ahogy a pasi nyelve behatol a végbelembe, ujja meg a hüvelyembe. A Főnök megfogta a fejemet és a hatalmas eres faszát a torkomig lökte. Közben egy méretes fasz nyomult belém hátulról és fergeteges kúrás következett. A pasi belemarkolt a csípőmbe és ráhúzott a faszára. De a többi csajt is farkallni kezdték. Dórikát első menetben Obu és Jimmy kapta el, Ágit két másik srác, engem a Főnök és az egyik új fiú, de Edit is beszorult két hapsi közé. Szopattak kúrtak minket, mi meg folyamatosan élveztünk. Aztán szendvicsbe raktak minket. A zenét szinte elnyomta a csajok vinnyogása és a pasik hördülései. A fiúk állandóan váltották egymást a csajoknál. Mikor már mindegyik fasz volt mindegyik punciban és popsiban, a pasik is elkezdtek szép sorban belénk és ránk élvezni. Minden irányból fröcskölt a geci. Nekem először a seggemet, aztán a számat töltötték meg. Dórikánál, a Főnök és a fia is a kiscsaj seggébe élveztek egymás után. Ági is a seggébe kapta az első adagot, míg a szájába a másodikat. Editet hanyatt fekve a két nagy melle között kúrta az egyik manus, és amikor elélvezett, nagy adag spermát lőtt a csaj arcába. Közben a másik a puncijában ment el.
Aléltan heverésztünk a nagy élvezések után és hideg italokat ittunk. Aztán elmentünk lemosni magunkról a rengeteg ránk száradt gecit. Amikor visszamentünk a pasik a nagy jakuzziban heverésztek a teraszon. Mi is melléjük csobbantunk és élveztük a pezsgőfürdőt.
Iszogattunk és dumálgattunk. Közben persze ment a simogatás, fogdosás. Mi lányok azon nevettünk, hogy mennyire hozzászoktunk a méreten felüli néger farkakhoz. Pár napja még szét akartunk repedni, amikor belénk nyomták, most meg egy kis járatás után vidáman elnyeltük ezeket a vastag hatalmas dorongokat. A pasik farka kezdett újra felkeményedni.
Visszamentünk a légkondis szobába. A Főnök megint azt kérte, hogy a lányok foglalkozzanak egymással. Úgyhogy Ági és Dórika a szoba közepén hemperegtek, míg a pasik a fotelokban heverészve és a faszukat verve nézték őket. Engem a Főnök magához intett. Mellétérdeltem és a hatalmas dorongjával játszadoztam. Kezdett felkeményedni, úgyhogy nyalogatni kezdtem a makkot és félkézzel a heréit markolásztam. Ő lenyúlt és hátulról a popsimat és a puncimat ujjazta.
Edit négykézláb ment az egyik pasitól a másikig és mindenkinek szopott. A fiúk vigyorogva markolászták a nagy melleit és lökték a szájába a farkukat. Közben a lányom és Ági csókolózva egymás punciját és egymás popsiját ujjazták. Megfordultak egymás felett a 69-es helyzetben folytatták. Gyönyörű volt a két olajtól csillogó összefonódó lánytest. Nem is bírták nézni a srácok sokáig. Obu és Jimmy betámadta őket. A csajok tovább nyalták egymás punciját, miközben méretes rudak csúszkáltak bennük. Nemsokára el is élveztek. A faszok cuppanva kerültek elő a lukacskákból. A főnök kedvenc játéka következett. Négykézlábra állított minket egymás mellé és a popsinkkal kezdett élvezkedni. A fiúk elénk álltak és a szánkba rakták a farkukat, miközben a Főnök sorban végigfogdosta a fenekünket. Olajos ujjai becsusszantak a partok közé és egyszerre ujjazta a popsi lukat és a puncinkat. Aztán Edittel kezdte. Szétfeszítette a szép nagy seggét és hatalmas eres faszát a végbelébe kezdte benyomni. Edit teli szájjal vinnyogott, amikor tövig beléhatolt. A férfi kéjesen markolászta Edit terebélyes popóját és lökte be a farkát. A többi pasi felváltva szopatott minket, de a fenekünknél csak a Főnök tevékenykedett. Edit után én következtem. Most is feszített, de simán elnyeltem a dorongot. A csiklómat izgattam és élveztem a seggbekúrást. Arra gondoltam, mennyire fog hiányozni ez a méretes szerszám! Utánam Ági következett a sorban és ő is vigyorogva nyelte be a kékerest. Néhány lökés és Dórika került sorra. Lányom viháncolva fogadta magába a Főnököt és kis segge mint propeller mozgott a rúdon. Maszturbált és elélvezett. De a Főnök is a csúcsra jutott. Ráborult Dórika testére és hörögve beleélvezett a lányomba. Mikor kivette gecitől csöpögő farkát, a kis kurva megfordult és tisztára szopogatta. A Főnök lerogyott a fotelba és átadta helyét a fiataloknak, akik egyből nekünk estek. Egymást folyamatosan váltogatva szopattak és kúrtak minket. Csak kéjes lihegést, hörgést és vinnyogást lehetett hallani. Én kétszer élveztem el, amikor aztán a srácok is spriccelni kezdtek. Folyamatosan locsolták a testünket spermájukkal. Szemem, szám, fenekem tele lett vele. De nemcsak nekem, minden csajról csöpögött a geci, mire végeztek.
Otthagytuk a pasikat és elmentünk zuhanyozni. Edit nem bírt magával, azt mondta legszívesebben reggelig baszatná magát – ki tudja mikor lesz rá megint alkalma. Ezen jót nevettünk és visszamentünk a fiúkhoz. A Főnök közben elment és a többi srác is eléggé kimerült volt. Ezek után nagyon csendesen folytattuk. Én is fáradt voltam, de nem akartam otthagyni a többieket. Csak Edittel nem lehetett bírni, na meg a kislányommal. Ágival iszogattunk és néztük őket, ahogy megpróbálnak életet lehelni a fáradt farkakba. Azért ez többnyire sikerült nekik és akkor megint hancúroztak. Végül is hét srác jutott kettőjükre! Azért Ágival egyet-egyet mi is leszoptunk.
Már majdnem hajnalodott, mikor visszatértünk a szobáinkba. Sokáig aludtunk, aztán pakolás délután transzfer, repülőtér. Most leírhatnám, hogy 12 óra a repülőút, egy leszállással Egyiptomban, de mint mondtam, ez nem útleírás.
A repülőtéren a férjem és Zsoltika várt minket. Mikor azt kérdezték, milyen volt, hogy éreztük magunkat, csak azt válaszoltuk, hogy jó volt és hiányoztak nekünk. Ami hellyel-közzel igaz is volt. Egyszer majd lehet, hogy még a fényképeket is megmutatjuk nekik!

Hajrá Schumi!

– Mi az, hogy egy szoba két ággyal? – kérdezte Péter.

A recepciós lány zavartan pislogott ránk.

– Elnézést, van nálunk némi káosz. Ezek szerint két, duplaágyas szobát rendeltek.

– Pontosan, ezt mondtam akkor is, amikor lefoglaltam a szobákat. – Peti 190 – es, izmos teste megfeszült a méregtől, ahogy a lány fölé tornyosodott.

A recepciós a papírjaiba temetkezett, aztán még zavartabban nézett ránk.

– Elnézést, nem tudom, mi történt. Elírták. Nem tudok még egy szobát adni, nincs. Mindent lefoglaltak, dugig vagyunk.

Peti egyre hangosabban vitatkozott a lánnyal, időnként támogatásunkat kérve hátra fordult. A recepciós kiteregette eléje a pultra a foglalásokat, az előjegyzéseket, előkerült valahonnan a miénk is, nyilvánvaló volt, hogy a panzió tévedett. A lány hangja fokozatosan bűnbánó tehetetlenséggel telt meg, pedig valószínűleg ő tehetett a legkevésbé az egészről.

– Nem, nem tudok segíteni, a mi hibánk…

Négyen voltunk a fiúk már hónapok óta készültek a Forma 1 – re. Michaelaék két napja jöttek Bochumból. Szusszantottak egyet nálunk, és indultunk Mogyoródra. Már rég megvettük a belépőket, jó helyre, kétszáz kilométert pácolódtunk a dögmeleg kocsiban, átvergődtünk az összes dugón, és most nincs szállás. Nem mintha Michaelát és engem olyan nagyon érdekelt volna a Forma 1., de a fiúk megvesztek érte. Úgy terveztem, hogy én majd jót napozok a lelátón, este pedig jól érezzük egymást Petivel. Öt éve vagyunk házasok, de azért ezt nem lehet megunni, az új helyek pedig mindig felvillanyoznak. Na ennek lőttek.

– Nincs más szállás? – kérdezte Michaela.

– Mindenütt tele vannak… – tárta szét a karját a recepciós lány.

– Talán magánháznál, itt álldogálnak a panzió előtt az út mentén. Megpróbálok segíteni, jó?

Kisietett, de amikor jó tíz perc múlva visszajött, láttuk az arcán, hogy teljesen reménytelen. Bement az irodába, újabb tíz perc míg előkerült, talán a főnökkel.

– Nagyon sajnálom, kérem bocsássanak meg, a mi hibánk. Van egy nagyobb szobánk, családoknak szoktuk kiadni, pótágyazható. Egy fél óra, míg átviszünk még egy széles fekhelyet, és rendbe hozzuk. Ha ez megfelel Önöknek. Kérem, addig foglaljanak helyet a kerthelyiségünkben, természetesen a panzió vendégei egy italra.

Egymásra néztünk.

– Mit szólsz hozzá, szívem? – kérdezte Péter.

– Nincs más választásunk. – mondtam.

– Rendben. – adta rá áldását Helmuth is.

Tényleg szép nagy szoba volt, levegős, világos. Két széles ággyal a szemközti fal mellett. Falatnyi mosdó zuhanyozóval. Majd felváltva használjuk. Zuhanyoztunk, és lementünk vacsorázni.

Az étel igazán felséges volt, a bor is, a pezsgő is. Szóval a szállásfoglaláson kívül igazán elfogadható panzió volt. Lefekvés előtt megcsináltuk az ágyakat, és ágyból néztük még egy kicsit a tv – t. pólóban és bugyiban feküdtem le, én kerültem a szélére, Peti a fal felől simult hozzám. Csak nem lök le éjszaka? Peti tenyere óvatosan simult a csípőmre, az ujjait alig mozgatva cirógatott, és én hirtelen rettenetesen forró és nedves lettem odalent. A francba, hogy miért nem vagyunk a saját szobánkban? Addig szerelmeskedhetnénk, amíg izzadtan bele nem préselne a matracba. Felhúztam a térdem, sátrat csinálva a paplanból, hogy Michaeláék ne vehessék észre, mit csinálunk. Óvatosan tapogatóztam Peti uborkája után. Az alsónadrágján végigsimítva éreztem, hogy milyen kemény már.

Gyorsan alája férkőztem és megmarkoltam a dagadozó gyönyörűséget. Peti keze válaszul, az ölembe csúszott, és a vékony bugyin keresztül simogatta a cunusomat. Alig tudtam elfojtani egy elégedett sóhajtást. Egy kis óvatos, nem feltűnő fészkelődés, és lecsúszott rólunk a bugyi, meg az alsónadrág. Közben figyelemelterelésként Michaelával beszélgettem a tv – ről, odalent pedig elégedettem markoltam Peti szabadon ágaskodó uborkáját. Jó lett volna szájba venni, de szerencsére az izgalom egy – két cseppje már kicsurrant belőle, és ujjbegyemmel síkosra maszatolhattam a vékony, érzékeny bőrt. Peti ujja pedig közben szorgalmasan járt fel – alá a cunusom vágatán. Egészen lentről, fel a csiklómig és vissza. Olyan jó volt, hogy amikor végre belém bújt, rögtön neki préseltem a popsimat.

Oldalra fordultam, arccal Michaela és Helmuth felé, fedezéket nyújtva Petinek, aki szorosan a hátamhoz simult, mintha aludni akarnánk. Persze a popsimhoz szorított uborkája nagyon is ébren volt. A karja a derekamra simult, a keze pedig rendületlenül simogatott. Nagyon jól éreztem (volna) magamat. Az egész testemet elöntötte a tűz, amire már reggel óta készültem. Michaela is az oldalán feküdt, arccal felénk, és úgy látszott, nem vett tudomást arról, mit csinálunk. A szobában nem volt igazán sötét, mert a kintről beszűrődő fényekhez gyorsan hozzászokott a szem.

Péter kőkemény uborkáját a cunusomhoz szorította, én meg összeharapva az ajkamat, kezemmel óvatosan a helyére igazítottam. Nagyon lassan kezdett bennem mozogni, inkább csak együtt ringatóztunk. Azt hittem, Helmuth és Michaela rég alszanak már, mint a bunda, mégis rettenetesen izgalmas volt az orruk előtt szerelmeskedni. Óvatosan dörzsölgettem magam, Peti pedig lassan tolta magát belém és vissza. Ő is annyira izgatott volt, hogy teljesen betöltött, és minden centiméterért jól érezhettem. Nem tudom meddig ringatóztunk így, én behunyt szemmel élveztem Peti gyengédségét. Az apró, lassú mozdulatoktól ős sem tudott elmenni, nekem pedig egyre jobban esett ez az óvatos simogatás. Amikor kinyitottam a szemem, észrevettem, hogy Michaela mereven bámul minket. Az őket fedő paplan meg pici, szabályos hullámzással mozgott, láttam ahogy a fényes, piros selymen megcsillan a fény. Hát persze! Ugyanazt csinálják, mint mi! Helmuth farka ugyanolyan óvatosan mozog Michaela puncijában, mint Péteré az enyémben. Michaela bal vállának mozgása a póló alatt pedig azt is leleplezte, hogy ő is simogatja magát a takaró alatt.

Szóval kvittek vagyunk, gondoltam, amikor Michaelával összeakadt a tekintetünk. A felfedezés felizgatott. Felkönyököltem, hogy lecsússzon a vállamról a takaró, és Michaela láthassa Péter mellemet masszírozó tenyerét. Cinkosan hunyorított rám, és ő is hátradobta a takarót. Helmuth karja a csípőjét ölelte, és a mozgásból biztos voltam benne, hogy a csiklóját simogatja. Péter álla a vállgödrömbe simult.

– Nagyon izgi! – súgta. Ezek szerint már ő is észrevette a színházat.

– Láthatnánk többet is? – szólt át egyszercsak Michaela kicsit rekedtnek tűnő hangon.

– Igen, mutassátok magatokat! – csatlakozott Helmuth is, akiről pedig eddig azt hittem, ő az egyetlen „ártatlan” szereplő.

– Kérlek! – Péter lerántotta kettőnkről a takarót.

A pólóm a köldökömig felgyűrődött. A szobában pedig hiába nem égett lámpa, a beszűrődő utcai fények bőven elég világosságot adtak. Válaszul Helmuth is feltárta magukat a mi szemünknek. Michaela pedig még a lábát is felemelte, hogy többet lássunk. A hajánál alig sötétebb szőke szőrzete csinos kis háromszögbe volt nyírva, lent a lába között pedig teljesen csupaszra borotválta magát. Nem úgy, mint én, mert nekem először is fekete, másodszor utálom a gyantát, ezért csak egy kis fazonigazítást szoktam csinálni a fürdőruha miatt. Helmuth ujjai tényleg Michaela gyöngyöző, rózsaszín klitoriszával játszottak, ahogy az előbb gondoltam, és jól láthattam az uborkáját is, ahogy most már minden óvatosság nélkül mozgott a feleségében.

Cserébe én is szétnyitottam a combomat, hadd lássák, mit csinál velem odalent Péter. Soha nem szerelmeskedtem még így, hogy közben nézett volna valaki, de ez most végtelenül izgató volt. Az előfordult már, hogy Péterrel előtte megnéztünk egy – egy pornókazettát, ilyenkor mindig nagyon felizgultam rajt. De így még soha nem csináltuk.

Az biztos, hogy Péter is hasonlókat érezhetett, mert hirtelen derékon nyalábolt, az ágy szélére ült, engem pedig széttárt térdekkel Michaeláék felé fordulva vont az ölébe. Közelebb is kerültünk hozzájuk, láthattam, hogy Michaela az ujjaival húzza szét amúgy is csupasz szeméremajkait, Helmuth farka pedig csillogott a félhomályban. Csodálatos volt látni a szerelmeskedésbe merült barátainkat. Michaela néha büszke – Na milyenek vagyunk? – pillantást vetett rám.

Lecsúsztam a két ágy közötti szőnyegre, és négykézláb húzódtam közelebb hozzájuk. Péter jó érzékkel követett, és hátulról ostromolt. Alig arasznyira voltam Michaela kisámfázott cunusától. Jó, persze, tudom milyen érzés, bennem is keményen lüktetett Péter, de látni ilyen pontosan, ilyen részletesen, ilyen közelről, még sohasem volt alkalmam. Helmuth uborkáján vastagon kidudorodtak az erek, a mogyorói pedig olyan mélyen lógtak a zacskójában, mintha lett volna ott még hely egynek – kettőnek. Michaela tisztára borotvált cunusán láthattam a rózsaszín, gyöngyöző, fénylő bimbócskát. Olyan duzzadt volt, hogy tudtam, ha megérintem végigrázkódik testén a gyönyör. Megnyálaztam a mutatóujjam, és birizgálni kezdtem. Jól gondoltam, Michaela hálásan felnyögött. Nem nagyon volt eddig tapasztalatom lányokkal. Eltekintve egy – egy zuhanyozóbeli hasonlítgatástól, méricskéléstől, elismerő simítástól. De végül is egy nő csak jobban tudhatja, hogy szereti egy másik nő! Abban a helyzetben egyáltalán nem találtam visszataszítónak, hogy az ajkammal is megkeressem Michaela punciját. Az, hogy a nyelvem közben Helmuth gyorsan mozgó szerszámjára is rá – rátévedt, csak hab volt a tortán. A klitorisza kemény, ruganyos málnaszem volt a nyelvem alatt. Péter szeme kocsányon lógott a vállam fölött, éreztem a lökésiről, no meg az elejtett szavaiból régóta jól ismertem én az ábrándjait. Michaela teste egyszercsak megfeszült, a széttárt combok izmai kőkemények lettek, Helmuth pedig mozdulatlanul, remegő farokkal ékelődött belé. Tudtam, Michaela számára most szűnt meg a világ. Aztán lassan, fáradt mosollyal tért vissza közénk, és lemosolygott rám.

– Csodálatos volt! – súgta a fülembe Péter.

– Gyere, most mi mutassuk meg nekik!

Visszaült az ágy szélére, és ugyanúgy kitártan húzott az ölébe, ahogy barátainktól láttuk. Az én cunusomat sűrű, fekete bozont borítja, ha elég nedves vagyok ez persze nem akadályoz semmit, akkor pedig éreztem, hogy fürödni lehetne a belőlem csorgó nedvekben. Péter két keze szélesre húzta a szeméremajkaimat, hogy többet mutasson belőlem Helmuthéknak. Aztán egyszercsak Michaela ott térdelt előttem, és a gyönyörű piros ajkai megérintettek. Az egész testemen végigfutott a bizsergés. Pontosan tudta, hogy csinálja, hol szeretem, mi a kedvencem. Az is jó, ahogy Péter csinálja, tanítgattam is, össze is szoktunk már. De ez semmihez nem fogható élmény volt. Tudtam, hogy amikor Michaela nyelvét nem érzem, akkor az Peti remegő uborkáját simogatja végig.

Időnként hűvös borzongás árasztott el, amikor Michaela ráfújt a forró, csuromnedves puncimra. Megkereste a klitoriszomat és alig érintve játszott vele. Hullámokban jött az orgazmus, fekete – piros napok robbantak, és kétségbeesetten toltam el Michaela fejét, mert már majdnem fájt az érintése, úgy éreztem, nem tudok többet elviselni, csak hagyjanak egy kicsit megnyugodni, csak valahogy ki ne ugorjon a szívem a torkomon. Lecsúsztam Péterről is, és kezemet óvón szorítva a cunusomra pihegtem magamban.

Hárman simogatták megnyugtatóan a nyakamat, vállamat, derekamat, de legalább egy tucat kéznek tűnt.

Nem tudom a fiúk, hogy csinálták, de ők még mindig nem mentek el. Sőt, a néhány perces szünet még jót is tett nekik, mert kőkemények maradtak ugyan, de az azonnali spriccelésüktől nem kellett tartani, így tovább játszhattunk.

Péter mindig élvezi, ha szopom, bár általában az elején szoktuk csinálni, amikor még nincs összemaszatolva a nedveimmel, no meg többnyire mozdulatlanul szokta tűrni, hagyja, hogy annyit vegyek be belőle, amennyi jól esik, meg amennyit bírok. Most viszont szinte azonnal elkezdte lökni a csípőjét, és a fejemet is szorosan tartotta, szóval szabályosan szájba…, szájba dugott. Két gyors belégzés közt oldalra pillantva láttam, hogy Michaela Helmuth előtt térdel, és ugyanazt csinálják, mint mi. Péter fenekét markolva már éreztem, hogy rándul, rándul egyet, amikor Michaela kezét éreztem a vállamon.

– Cserélünk?

Nem kellett sokat gondolkodnom, hogy bólintsak, a kíváncsiság erősebb volt. Láthatóan Helmuth is olyan állapotban volt, mint Péterem. Nagyjából hasonló a felépítésük, már méretekben, de amikor odatérdeltem nagyon nagynak tűnt, és nagyon szépnek a nedvesen fénylő farok, a vöröslő bunkóval a végén. Először végigpuszilgattam, kóstolgattam. Nem tudom, miért gondoltam, hogy esetleg más íze lesz, ugyanolyan íze volt, mint Péterének, tehát Michaela cunusa is ugyanazt cseppenti el, mint az enyém, vontam le a következtetést. Azért a tudat, hogy Péter mellettem áll, látja szélesre nyitott számat, amíg egy másik férfi farkát szopom, izgató volt. Helmuth tartózkodóbb volt a barátja feleségével – reméltem Péter is – nem lökte magát a torkomig, hagyta, hogy kedvemre játsszak vele. Cumiztam a makkján, időnként oldalról nyalogattam végig, morzsolgattam a mogyoróit egyre nagyobb élvezettel. A másik kezem már a saját cunusomban matatott, amikor Michaela újra megszólalt. Először nem is értettem, aztán azt hittem, rosszul értettem, vagy ő keverte össze a névmásokat, vagy én tanultam keveset a német nyelvtanból, de nem.

– Gyere csak! Ugye élvezted, amikor Cili és én nyaltuk egymást? Te is segíthetsz nekem szopni őt!

Szóval jól értettem, Michaela a férjét hívta, hogy segítsen neki leszopni az én férjemet. És Helmuth ment! Úgy ereszkedett térdre Michaela mellett, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Nem mondom, hogy a legvadabb álmaimban soha nem gondoltam rá milyen lehet két férfi együtt, de hogy karnyújtásnyira lássam is! Megfogtam Péter fenekét, nehogy kirántsa magát ijedtében, és kíváncsian néztem Helmuth markáns arcát, tátott száját, ahogy eltűnik benne a férjem farka. Michaela cinkosan hunyorított rám, és nem kellett hozzá nagy tehetség, hogy lássam, mindketten élvezik a dolgot. Péter keze hamarosan Helmuth tarkójára simult, az pedig a férjem heréit morzsolgatta, ujjaival hosszan végigsimított a lábai között, a saját farkán pedig már szinte kékesen lüktettek az erek. Michaelával az ágy szélére telepedve élveztük a bemutatót.

Éreztem, hogy a puszta látványtól forrósodni kezd a cunusom, és örömmel viszonoztam Michaela csókját, de a szemem le nem vettem volna a fiúkról. Soha nem csókolóztam még előtte nővel. Úgy találtam, hogy puhább, gyengédebb, játékosabb, mint fiúval. A legteljesebb bizalommal nyúltunk egymáshoz, kerestük a másik mellét, combját, punciját. Nem tudom, hogy a fiúkat mennyire izgatta közben a mi játékunk, de engem minden pillantás, amit rájuk vetettem stimulált.

– Figyelj Péter! Te is kipróbálhatnád! A kedvemért!

Lehet, hogy féltékenynek kellett volna lennem, mert az én Péterem nem sokat vonakodott. Az egyetlen megjegyzése pedig, magyarul, csak nekem szólt, és nem volt túl meggyőző: „De csak a te kedvedért.”.

Helmuth hanyatt feküdt az ágyon, és szabályos 69 – es pozícióba fészkelték magukat. Egyszerűen ennivalók voltak! Egyre keményebben dolgoztak egymáson. Mind a kettőnek szélesre nyitva a szája, dugattyúzott a csípője, játszottak a másik golyóival, megnyálazott ujjakkal dörzsölgették a másik végbelét. Éreztem, hogy közben Michaela hozzám simul, keze a cunusommal játszik, szája a mellbimbómat keresi, talán viszonoztam is, esküszöm nem emlékszem, de a tekintetem nem tudtam levenni az én férjemről. Amikor a mozgásuk kezdett lassulni egyre feszültebben figyeltem őket. Az izgatta a fantáziámat, vajon szájba is spriccelik – e egymást? Én csak hosszas rábeszélés után engedtem ezt meg Péternek, és azóta is ritkán. Ha mégis megesik, akkor többnyire kicselez, aztán álszent módon szabadkozik. Na most ő is megtapasztalhatja, gondoltam, és ujjaim rmegve mélyedtek Michaela csupasz puncijába.

Hát nem tapasztalta meg! Szinte egyszerre spricceltek, de míg Helmuth tátott szájjal fogadta az áldást, persze ő volt alul, az én drága férjem marokra fogta a barátját, és tűzijátékot rendezett vele. Azért a visszahulló szaftból jutott valami az arcára is! Vagy a látványtól, vagy Michaela ujjától, de akkor viharzott át rajtam a következő orgazmus.

– Na, hogy tetszett? – tápászkodott fel Péter.

– Egész féltékennyé tettél. – mondtam.

– De azért Helmuth bátrabb volt. – fűztem hozzá, és az ő szájára nyomtam csókot, amúgy is az én férjemtől volt maszatos.

Most a fiúk mentek először mosakodni, aztán mi. Késő volt már, mire végeztünk, vagy korán, de másnap még csak időmérő edzések következtek. „Csak!” Persze kihagyhatatlan, a fiúk meg is öltek volna bennünket, álmos mégsem volt egyikünk sem. Az egyik éjjeli lámpa fényénél beszélgettünk. Michaela vitte a prímet, Helmuth csak néha szólt közbe, Petinek meg még nagyon új volt az élmény, én beszélek, legkevésbé németül, hát azon igyekeztem, hogy jól értsem. Abban mindannyian egyetértettünk, hogy az egyik legintenzívebb élmény volt életünkben.

– Tökéletes volt a nyelved. – fordult hozzám Michaela.

– Köszönöm, nekem is nagyon finom volt, amikor nyaltál. – adtam vissza a bókot.

– Mert nekem is puncim van. Azt hiszem egy nő mindig jobban érti, mit akar egy másik nő, mint bármely férfi. Legalábbis, ha a nyelvéről van szó.

– Igazad lehet, mit gondolsz, ez a férfiaknál is így van? – de a fiúk nem voltak túlságosan informatívak, csak hümmögtek, így Michaela válaszolt.

– Tudod, nekem az a tapasztalatom, hogy őket sokkal hosszabb ideig tart rávezetni a dolog ízére. Péter igazán kellemes kivétel. Mi nők örömmel fogadjuk a gyönyört bárhonnan is jöjjön, de bennük természettől fogva van valami idegenkedés, amit nehéz legyőzni. Sőt, valami önzés is lehet abban, hogy amit ők kitalálnak arról azt hiszik, mi is rögtön elcsöppenünk tőle.

– Na, ez azért túlzás. – morogta közbe Helmuth.

– Nem, nem túlzás! Emlékszel, amikor mindenáron tudni akartad, hogy mekkora vibrit vagyok képes befogadni? Mindenféle színt és méretet összevásárolt, azt mondta az ufóké biztosan zöld és görbe. – fordult felém Michaela.

– De amikor felizgultál csak sikerült.

– Persze, a kedvedért, mert rögtön a hasamra lőttél a látványtól. Aztán két napig menni is alig tudtam.

– Tudod… – fordult hozzám újra Michaela.

– Nem is az ő fantáziájukról van szó, az legfeljebb időnként piszkos, hanem arról, hogy minket meg sem kérdeznek.

– Engem Péter szokott kérdezgetni. – próbáltam védeni őket.

– Igy van, engem is, aztán rögtön a maguk, javára fordítják, még nem vetted észre? Tudod, mielőtt összekerültünk volna, nekem volt néhány lányos élményem, semmi komoly, iskolás hülyeségek, szerelmi bánat, ilyesmi.

– Nők között ez könnyebben megtörténik, és szép is. – szólalt meg végre Péter is.

– Hallod? – folytatta diadalmasan Michaela.

– Helmuth is, amint megtudta ezt, éhes kutyaként rágta a fülemet, hogy hívjuk meg egyszer valamelyik facér barátnőmet. Persze a dolgot rám bízza, mert ha ő hozna valakit, biztos féltékeny lennék. Csak úgy csorgott utána a nyála, hogy az milyen szép, amikor két lány van együtt. Aztán, hogy nagy nehezen engedtem neki, a dolgok lassan tovább fejlődtek, mert a barátnőm, aki benne volt a játékban, hamarosan talált magának fiút.

– És attól kezdve négyesben folytattátok…

– Egyszer – egyszer. Tudod, ez bármennyire is izgalmas, a mindennapokban nem működik. Én szeretem, ha Helmuth szuszog mellettem az ágyban, tudom, mit eszik reggelire…

– A fürdőszobában pedig egy Michaela dolgaitól is elég nehéz elférni. – szólt közbe Helmuth.

– Szóval a csoportos buli az nem csoportos házasság.

– Ezt értem, de nem innen indultunk el.

– Nem hát, szóval később volt néhány párcserés kapcsolatunk, és rájöttünk, hogy ezt csak a legteljesebb őszinteséggel és nyíltsággal lehet csinálni, mert négy embernél jóval nagyobb az esély arra, hogy valaki háttérbe szoruljon, és elhanyagoltnak érezze magát, mint kettőnél. Akkor persze frusztrált lesz, és amikor hazamennek minden dühét a párjára zúdítja.

– Történt veletek ilyesmi?

– Ugyan. – mondta Helmuth.

– Ugyan, és amikor az a nimfomániás telivér kanca reggelig le sem szállt rólatok, én meg ujjazhattam magam az ágy szélén? Nem is találkoztunk velük többet.

– Na, azért én is mesélhetnék. – tiltakozott Helmuth.

– De nem is ezt akartam mondani. – folytatta Michaela felém fordulva.

– Hanem azt, hogy meg kellett tanulni őszintén kimondani a vágyainkat. És elfogadni olyan játékokat is, amelyek a másik fantáziájából következnek. Aztán, ha végképp nem megy, persze el lehet vetni.

– De az ember néha meglepő dolgokra jön rá saját magával kapcsolatban. – ez most Helmuth volt.

– Kapisgálja már. – Michaela továbbra is nekem beszélt, de Péter is feszült figyelemmel hallgatta.

– Egyszer egy nagyon szép párral jöttünk össze. Tényleg, a férfi olyan volt, mint egy Dávid szobor, hogy rögtön nedvesedni kezdett tőle a bugyim. Nos, társasoztunk, ők hozták a játékot, amiben mindenféle tréfás és egyre komolyabb feladatokat kellett végrehajtani az embernek a saját, aztán a másik párjával is. Szóval jó ráhangoló volt egy izgalmas estéhez, és volt olyan mező is, ahol feladatot lehetett adni a másiknak. Ők valószínűleg tudták, mit akarnak, és össze is játszhattak, mert egyszercsak azt a feladatot kaptuk a nőtől, hogy a férjével együtt állítsuk fel Helmuth szerszámját. Én pedig még meg sem mozdulhattam, a srác már úgy markolta Helmuthot, mintha soha szebbet nem fogott volna életében. Aztán túl is teljesítettük a feladatot, nem én kezdeményeztem, mert együttes erővel keményre szoptuk a férjemet. Engem pedig igenis felizgatott a látvány, hogy egy másik férfi szájában van Helmuth farka.

– És te, mit éreztél? – fordultam Helmuthhoz.

– Tudod, úgy meglepődtem, hogy eszembe sem jutott, hogy tiltakozni kellene, a helyzet sem olyan volt, hogy az ember elvörösödve kirohanjon, vagy ordítani kezdjen. Meg aztán izgalmas is volt, azt mindig szerettem, ha Michaela csinálta, a két száj együtt egyáltalán nem volt kellemetlen.

– Aztán persze már nem térhetett ki a viszonzás elől sem. – folytatta Michaela.

– És rájöttem, hogy ettől én nem változom meg, ugyanolyan maradok, mint eddig, ugyanúgy a lányokat szeretem, mint eddig. Nem kell meleg klubokba járnom, vagy másként öltözködnöm. Ez egyszerűen egy lehetőség, amit kár lenne kihagyni, ha úgy adódik.

– Ér tovább is mentetek? – kérdezte Péter.

– Érdekel? – nézett rá Michaela.

– Péter véleménye engem is érdekelne. – néztem a férjemre.

– Nos, azt hiszem… – Péter azért nyelt előtte hármat.

– …azt hiszem, el tudom fogadni a dolgot. El tudom fogadni, ha ti is itt vagytok, ha a ti kedvetekért is történik.

– Hát, tiszta meleg kapcsolatom nekem se volt soha. – értett egyet Helmuth is.

– Egyszerűen arról van szó, hogy ha Michaelát felizgatja a látvány, már én sem idegenkedem tőle.

– Bevallom, jobbak voltatok, mint bármilyen pornófilm, olyan orgazmusom volt a puszta látványotoktól, mint még talán soha.

– Szolgálatára… – puszilt meg a két fiú két felől.

– Azért…azért van még egy vágyam, amit beválthatnátok, ha már így összejöttünk.

– Ki vele, csak őszintén! – bíztatott Michaela.

– Tudod, sosem voltam még két fiúval egyszerre. Péter a barátaival nem osztozik rajtam.

– Még mit nem. – vágott közbe Péter.

– Ha neked nem lenne ellenedre… – fordultam Michaelához.

– Ha utána én is sorra kerülök… – mosolygott rám.

Péternek Helmuth ellen nem volt kifogása, bár ez után az este után nem is nagyon lehetett volna. Már a beszélgetés közben láttam, hogy a fiúk lassan újra bevetésre készek lesznek. Most egyszerre fordultak felém, és testvériesen megosztoztak a cicijeimen. Keményen szopták a bimbóimat, a kezük pedig a lábam közé csúszott. Helmuth finoman játszott a csiklómmal, amíg lejjebb Péter ujjazott. A szívem a torkomban dobogott, nagyon tetszett nekem a dolog. Hamarosan Helmuth ujja is belém csúszott, és ketten együtt játszottak bennem. Én pedig a jó dagadt uborkájukat ragadtam meg, és vertem nekik. Aztán keresztben elnyúltam az ágyon, és a fejemhez térdeltettem őket. Lenyűgöző nézőpont, ott himbálóztak az arcom fölött, mint az érett gyümölcsök. Azt húztam a számhoz, amelyiket akartam, mindkettőt akartam, csak nem fértek be egyszerre. Játszhattam velük, összedörzsölhettem őket, kalandozhatott rajtuk a nyelvem. Cumizhattam az egyiket, miközben a másikba kapaszkodtam. A bőség zavara, amitől egyáltalán nem jöttem zavarba. Bőven volt még a tarsolyomban kipróbálni való. Négykézláb fordultam, hogy elől – hátul hozzám férjenek. Péter helyezkedett mögém, és Michaela segítő keze irányította belém, én meg a várakozó Helmuthot kezdtem, most már komolyan szopni. Mind a két fiú lendületesen mozgott. Számomra izgalmas új tapasztalat volt úgy egyensúlyozni a lökéseik között, hogy egyikük se csússzon ki belőlem. Michaela lángoló arccal, csillogó szemmel ült mellettünk az ágy szélén. Hol az egyik mellbimbómat kereste meg, hol a csiklómat. A másik keze pedig, láttam, a saját puncijába mélyedt. Már nagyon közel voltam az orgazmushoz, amikor hátulról Péter hajolt a fülemhez.

– Én is kérhetek valamit? – tele szájjal nyögtem, hogy „ühümm”. Nem szoktam csalódni az ötleteiben.

– A popsidat! – súgta.

Hát, ha lúd, legyen kövér, futott át a fejemen a gondolat. Volt már ilyen, csináltuk már, nem is volt kellemetlen, különösen, ha a csiklómat is izgatta közben. Most pedig Helmuth uborkája nagyon is megfelel majd a rendes helyén. Egyébként is, vajon 100 nőből hánynak van alkalma ilyesmit kipróbálni? Csak az aggasztott, hogy eddig, ha Péter anális szexet kért tőlem, előtte mindig alaposan megtisztálkodtam kívül – belül. Erre pedig ma este igazán nem számítottam, de ha őt nem zavarja.

Helmuth hanyatt feküdt, én pedig jól előrehajolva rátérdeltem. Péter egyik lába a padlón a másik az ágyon. Michaela látta, mi készül, elővarázsolt valamilyen krémet, és két ujjával kíméletesen tágított. Péter csak lassan, többszöri kísérletre jött teljesen belém, de aztán… Nem tudom, ők érezték – e egymást, de én minden mozdulatukat hihetetlen intenzitással. Mintha a két farok közt nem lett volna semmi, mintha közvetlenül egymáson mozogtak volna. Nem mondom, hogy nem fájt, eleinte mozdulni is alig mertem, de aztán jött valami jóleső, bizsergő zsibbadás, és akkor már vártam a felváltva érkező lökéseket. Valami hihetetlen büszkeség töltött el, hogy mire vagyok képes, és ezzel egy időben megjöttek a lassú, lüktető, forró hullámok. Valahonnan távolból még bevillant, hogy remélem nem vagyok túl hangos. (Később elmondták, hogy Helmuth vállába fojtottam a sikoltásomat. Megszemléltem a nyomait, csodálom, hogy ő nem ordított fel.) Nem tudom meddig tartott, a fiúktól nem tudtam szabadulni, vonaglásomra ők még jobban keféltek, nem hittem volna, hogy ilyen magasságokba lehet emelkedni. Még hallottam Michaelát, „mosakodjatok meg, aztán én jövök”, és valószínűleg elaludtam, vagy elájultam, néhány percre.

Sokat nem alhattam. Arra tértem magamhoz, hogy száraz a szám, és meghalok a szomjúságtól. A fiúk már Michaelával voltak a másik ágyon. Barátnőm popsija ragyogott a krémtől és Helmuth farka is. Péter két karral húzta magára Helmuth feleségét, felnyitva számára a barnás, ráncos lyukacskát. Megbűvölten ültem melléjük, és néztem Helmuth láthatóan tapasztalt, óvatos, lassú, de hosszú lökéseit, amelyek újra és újra Péterre préselték a feleségét. Michaela is tapasztaltabb lehetett nálam, mert a fájdalom fintora nélkül, lehunyt szemmel fogadta a fiúk által úgy látszik favorizált szendvicset. De hamarosan kiderült, hogy az ő titkos fantáziája mégsem ez.

Hátranyúlt, és határozott kézzel szabadította meg a végbelét Helmuth szerszámjától. Rám nézett, konstatálta, hogy felébredtem, és magasra húzott térdekkel feküdt hanyatt az ágyon. Péter kezét fogva kínálta magát neki. Férjemnek nem kellett sok bíztatás, olyan lendülettel dugattyúzott, mint egy gőzmozdony. Izmos feneke fel, alá járt Michaela vékony combjai között. Ő megmarkolta Péter farpofáit, úgy húzta magába, hogy a popsilyukat egészen feltárta.

– Segítesz Helmuthnak? – kérdezte Peti alól.

Ránéztem Helmuthra, aki jó adagot markolt ki a krémből, és vastagon kenni kezdte magát, a tégelyt pedig nekem nyújtotta. A mindenit! Szóval Michaela a két fiú súlyát egyszerre akarja érezni magán! Szóval az izgatja, ha közben Helmuth az én férjemet keféli meg. Mit fog ehhez szólni Péter? A férjem seggének a felavatásában segítsek? Szinte félálomban nyúltam a tégelybe. A mutatóujjammal kentem Peti fenekét, először egy ujjal nyúltam föl neki.

Emlékeztem, ő hogyan csinálta először velem. Tudtam, ha nem akarja, nincs az a szerszám, ami belé tudna hatolni. De akarta! Feltárult! Először egy ujjamnak, aztán kettőnek. Helyet adtam Helmuthnak, és morbid kíváncsisággal néztem, mi következik. Hát az következett! Helmuth megkefélte a férjemet. Michaelát pedig mintha tényleg ketten dugták volna. Helmuth minden döfése Michaelába mélyedt Péteren keresztül. A három test izzadtan préselődött egymásra, és egyre gyorsabban mozgott. Ma is biztos vagyok benne, hogy egyszerre mentek el. Másnap, hősiesen bevallom, végigaludtam az időmérő edzéseket. A férfiak nem, mert ők férfiak, de este úgy dőltek el, mint két hasáb fa. Aztán vasárnap, bár ezt biztos tudjátok, Schumi megdöntött minden elképzelhető rekordot, nem tudom, hány futammal a vége előtt világbajnok lett. Akkor minek strapálja magát a következő versenyen? Helmuth a mennyekbe ment, honfitársaival együtt. Az ünneplés után én is – mástól. Barátaink még két napig maradtak, csak szerdán indultak haza. Emlékezetes napok voltak, és jövőre újra lesz verseny, Schumi, és Michaeláék is jönnek.

De jövő augusztus még nagyon messze van. Jó lenne a dolgot megismételni előbb is, csak nem vagyok optimista. Magyarországon a férfiak ehhez még túlságosan machók, vagy konzervatívak, ahogy tetszik, és nem tudom találunk – e hozzá megfelelően felvilágosult, és szimpatikus partnereket.

Hétvégi meglepetés

Előre szeretném jelezni, hogy csak azoknak ajánlom az alábbi történetet, akik elfogadják, hogy vannak, akik nem csak az ellenkező nemmel képesek élvezni a szexet…
A történet alapja valós, bár az életben kicsit másként történt, és több alkalom kellett hozzá, de az egyszerűség kedvéért egy estére sűrítettem a történteket. Remélem, lesznek, akiknek élvezetet okoz az elolvasása, és előre is köszönöm az esetleges pozitív hozzászólásokat és szavazatokat.
Magamról annyit, hogy egy vidéki városban élek a barátnőmmel, szerényen, de aránylag gondtalanul. Egy hétvégén hazautazott a szüleihez, így egyedül maradtam otthon. Ez máskor is előfordult már, nem csináltunk belőle gondot. Éppen hazaért egy közeli barátom, Zoli, aki külföldön dolgozik, és elég ritkán van itthon, így hamar megbeszéltük, hogy szombat este belecsapunk az éjszakába. Rég találkoztunk, volt mit mesélnünk egymásnak. Ilyenkor mindig elmesélte a hódításait is, mert nem volt kimondottan monogám. Azonban amikor belépett a kocsmába, tudtam, hogy erre nem fog sor kerülni, mert a barátnőjével érkezett. Éva elég kihívó jelenség, vékony, formás mellű, falatnyi, de gömbölyű seggű, nagyon szép, és megtévesztően ártatlan arcú lány rövid fekete hajjal. Azért megtévesztő, mert belül egy buja, gátlástalan vadmacska lakik. Ezt onnan tudom, hogy őt is évek óta ismerem, és nagyon jól megértjük egymást minden téren. Nemegyszer fordult elő, hogy egy-egy buli, vagy kocsmázás alkalmával kettesben maradtunk, mert Zoli ellófrált valamerre. Ilyenkor mindig hosszas beszélgetésbe merültünk, és a témák közül nem maradt ki a szex sem. Vele őszintén beszélhettem vágyaimról, és ő is megosztotta velem az övéit. Hamar kiderült, hogy mindkettőnk fejében olyan gondolatok járnak, amelyek amelyek egy átlagember számára perverznek hatnának. Amikor elmondtam neki, hogy izgat a pisiszex, sőt, egy régebbi barátnőmmel többször csináltuk is, részletesen elmeséltette, hogy történt, és milyen érzés volt. Aztán bevallotta, hogy őt is nagyon izgatja, soha nem volt mersze szóba hozni senkinek sem. Egy alkalommal meg az análszexről beszélgettünk. Mikor meghallotta, hogy szeretem a számmal, és a nyelvemmel kényeztetni a lányok fenekét, válaszul elárulta, hogy az övé nagyon érzékeny, élvezi is, ha ott dugják, de még senki sem nyalta meg neki. Gondolom, érthető,hogy néha annyira felhúztuk egymást pusztán szavakkal, hogy majdnem elélveztem, és ő is bevallotta, hogy nedves a bugyija. Bár soha egy ujjal sem nyúltunk egymáshoz, csak a barátom iránti tisztelet fogott vissza attól, hogy nyílt ajánlatot tegyek neki.
Ezen az estén sem volt másként, azzal a különbséggel, hogy most most Zoli is majdnem végig ott ült velünk, és szemlátomást élvezte a helyzetet. Több szórakozóhelyet bejártunk, és nem kevés italt felhajtottunk. Utoljára bekeveredtünk egy szolid, gyengén megvilágított sörözőbe, ahol a hátsó részben intim zugok voltak kialakítva, direkt félrehúzódni vágyó pároknak. Bár mi hárman voltunk, behúzódtunk az egyikbe. Ők ültek a boksz egyik felébe, Éva belülre, én pedig velük szemben. A homályban egyre bátrabban simogatták egymást, miközben beszélgettünk, már kezdtem kínosan érezni magam, amikor Éva lába hozzámért. Kiléphetett a szandijából, mert meztelen talpával kezdte cirógatni a lábszáramat. A fejem búbjáig elzsibbadtam, olyan jó érzés volt. Közben néztem, ahogy a keze eltűnik az asztal alatt, és Zoli farkát simogatja, mialatt Zoli már a mellét fogta a pulóverén keresztül. Ez így együtt olyan izgató volt, hogy elakadt a lélegzetem, és a farkam kőkemény lett. Egy darabig folyt ez a játék, én meg sem mertem mozdulni, ők csak néztek rám, és mosolyogtak sejtelmesen. Aztán halkan megszólalt Zoli:
-Menjünk haza.
Én csak bólintani tudtam, Évának felcsillant a szeme, és élénken helyeselt. Felálltunk, a pultnál fizettünk, majd elindultunk haza. Egy darabig egyfelé mentünk, ők felszabadultan enyelegtek, én azt a pillanatot vártam, amikor végre hazaérve levetkőzhetek, és kiverhetem a farkam, miközben Éva észbontó seggére gondolok. Azonban ahogy arra a sarokra értünk, ahol el kellett válnunk, Éva belém karolt, a fülemhez hajolt, és azt súgta:
-Gyere fel hozzánk!
A szavaitól másodszor éreztem, hogy elzsibbad az agyam. Zolira néztem, szótlanul bólintott. Hirtelen megvilágosodott előttem az egész esti pajzánkodás értelme. Kiszáradt a szám, és csak néztem rájuk bambán.
-Gyere már! -mondta másodszor is Éva, majd húzni kezdett. Nem tudtam, nem is akartam ellenállni, így elindultunk hozzájuk. Engedtem, hogy irányítsanak, akkor este először, de nem utoljára. Egymás mellett mentünk, Éva középen, és már félreérthetetlenül simogatta az én hátam is, miközben Zolival csókolózott. Erre felbátorodtam, átkaroltam a derekát, majd egyre lejjebb csúsztattam a kezem. Közben figyeltem a reakcióikat, de semmi ellenállást nem éreztem, így hamarosan Éva seggét markoltam, amire ő felsóhajtott, és rám mosolygott. A farkam olyan kemény lett, hogy azt hittem, eltörik. A rövid út alatt szeszgőzös fejemmel próbálta elképzelni, milyen gyönyörök várnak rám, ha birtokba vehetem Éva csodálatos testét, és egészen elbódultam a gondolattól, bár kicsit aggódtam, Zoli esetleges féltékenysége miatt. Hamar hazaértünk, nem messze laktak egy csendes mellékutca végén lévő barátságos kis házban. Amíg Zoli a kulcsokkal bíbelődött, Éva felém fordult, átkarolta a nyakam, és megcsókolt. Váratlanul ért, de átadtam magam az érzésnek, és visszacsókoltam. Nagyon belemerülhettünk, mert Zoli hangja térített magunkhoz:
-Ne itt süketek, meglátnak. Befelé!
Ettől minden félelmem elszállt, mert láttam, hogy őt is izgatja a helyzet. Gyorsan szétváltunk, és beléptünk a házba. Nem volt már kérdés számomra sem, hogy mi lesz a folytatás, egyből a szobába mentünk. Közrefogtuk Évát, elkezdtük két oldalról simogatni és vetkőztetni. Ahogy egyre több ruha került le róla, előtűnt gyönyörű teste, és érezhettem bőrének illatát. Melle még tökéletesebb volt, mint ruhán keresztül, feszes volt, és nagy bimbói keményen meredtek előre. Gyengéden tenyerembe fogtam, majd lehajoltam, és számba vettem a bimbót. Felnyögött, és éreztem, hogy megremeg a teste.
-Olyan régóta kívánlak már!- suttogtam.
-Ahogy én téged!- válaszolta, és megsimogatta az arcom. Több év visszafojtott vágyakozás szabadult fel, ahogy levetkőztettük Évát, és elkezdhettem felfedezni a testét. Leültünk az ágy szélére, felváltva csókoltuk a száját, nyakát, mellét, aztán lehúztuk a nadrágját, a tangáját, és megláttam teljesen csupasz punciját. Életem legszebb puncija volt, finom, hamvas, és őrjítően izgató. Ő közben Zolit vetkőztette, levette a pólóját, kigombolta a nadrágját, aztán Zoli felállt, hogy le tudja húzni róla a boxerével együtt, míg végül ott állt mellettünk teljesen csupaszon. Magamban meg kellett állapítanom, hogy meztelensége egyáltalán nem kellemetlen számomra. Arányosan izmos volt, nem túl szőrös, és farka, mely mereven állt, simára borotvált. Nedvesség csillogott a végén, amelyet Éva látható élvezettel nyalt le, majd lassan szájába vette a makkját, és szopni kezdte. Simogattam a mellét, hasát, végül elértem annyira vágyott puncijához, ő meg széttárta a combjait, és tenyerem rásimulhatott a csodás halomra. Leírhatatlanul jó volt, ahogy ujjam a résbe csúszott, és megéreztem a nedvességet. Lába közé térdeltem, combjait kezdtem csókolni, egyre feljebb, a nyelvemmel már a combtövénél kőröztem, miközben ő változatlanul szopta Zolit, végre rátapasztottam a szám puncijára, és nyelvem becsúszott a résbe, rátalálva pici csiklójára. Reakciója félreérthetetlen volt, teste összerándult, combjaival megszorította a fejem, és fojtottan felnyögött.
Hosszasan nyaltam, nyelvem bedugtam hüvelyébe, miközben szívtam édes nedvét, mely bőven folyt szűk lyukából. Azt hittem, így fog elélvezni, de egyszer csak eltolta a fejem, és felállt. Felhúzott magához, és szájon csókolt. Furcsa íze volt a szájának, aztán rádöbbentem, hogy az előző pillanatban még Zoli farka volt benne, de a felismerés mégis olyan kéjt váltott ki belőlem, hogy mohón csókoltam vissza. Beleborzongtam, olyan perverz helyzet volt. Nyelvét a számba dugta,és ahogy éreztem, bőven volt rajta Zoli nedvéből, de mintha az lett volna a célja, hogy minél többet a számba juttasson, és mivel ez láthatóan nagy élvezetet okozott neki, én is olyan izgalmat éreztem, mint azelőtt soha. Ezután engem is levetkőztetett, majd ellépett tőlem, és fátyolos tekintettel rám nézett.
-Feküdj az ágyra!- mondta halkan, én meg engedelmeskedtem. Határozottan átvette az irányítást, az ágyra fektetett, úgy, hogy a fejem az ágy végére került, ő pedig lábát átvetve fejem felett fölém térdelt, majd rám hajolt, és megmarkolta a farkam. Addig hozzá sem ért, így érthető, hogy érintése áramütésként hatott. Hát még amikor lejjebb hajolt, és megéreztem puha száját a makkomon! Azt hittem, felrobbanok. Lassan, profi módon mélyebbre engedte a farkam, és lágyan szopni kezdett. Fejem a combjai között volt, a puncija az arcom fölött, megmarkoltam feszes fenekét, és újra nyalni kezdtem. Eszembe jutottak beszélgetéseink, így nyelvem a puncijáról hamar elindult a segglyuka felé, de ekkor csípőjét elfordítva elhúzta a számtól.
-Várj! Ott most van egy kis gond.- mondta halkan,mire meglepetten leengedtem a fejem az ágyra.
-Milyen gond?- kérdeztem értetlenül.
-Hát csak… nem egészen tiszta… Már voltam ma este wc-n…
Válaszul újra megragadtam gömbölyű popsiját, erősen megmarkoltam, hogy ne tudja elhúzni, és számat az ánuszára tapasztva, nyelvemet belenyomtam szűk (és tényleg nem tiszta) lyukába. Teste összerándult, a feneke pedig szinte azonnal engedett, és egyre mélyebben fogadott magába. Az ízétől, és az illatától megrészegülten valósággal megkeféltem a nyelvemmel, míg ő a farkam szopta, és éreztem rajta, hogy egyre jobban beindul.
Egy idő után Zoli, aki eddig az ágy mellet állva gyönyörködött bennünk, és a farkát simogatta, bekapcsolódott a játékba. Éreztem, hogy megfogja a fejem, és szelíden elhúzza a barátnője seggétől. Engedelmesen visszahanyatlottam az ágyra, és vártam, mi lesz. Éva mögé lépett, majd farkát a nyáltól csillogó segglyukhoz igazította. Én közvetlen közelről néztem, ahogy Éva ánusza enged a nyomásnak, és kitágulva magába fogadja a merev faszt, míg végül az egész eltűnt a ruganyos popsiban, majd ütemesen dugni kezdte. Soha nem hittem volna, hogy ez megtörténhet, mégis megtörtént. Mintha egy pornófilmet néznék teljes nagyításban, és a lehető legjobb felbontásban. A látvány azonban kevés volt, így lassan újra nyalni kezdtem ennek a gyönyörű lánynak a punciját, a barátom meg az arcom felett pár centivel a seggét dugta. Elképzelni sem tudtam volna ennél durvább, és izgatóbb helyzetet. Pedig nem volt még vége. Mindhárman egyre szaporábban lihegtünk, ahogy fokozódott a kéj, és közeledett a kielégülés.
Számat a puncira tapasztva figyeltem, ahogy Zoli farka ki-be jár Éva segglyukában, és olyan érzések rohantak meg, amikről eddig fogalmam sem volt. Próbáltam elfojtani magamban, de ahogy néztem, feltámadt bennem a vágy, hogy megérintsem a ki-be mozgó merev, és kétségtelenül formás faszt. Mégsem mertem megtenni, egyrészt mert agyam józan része figyelmeztetett, hogy ez mégiscsak természetellenes, másrészt tartottam Zoli esetleges negatív reakciójától is. Aztán az ösztön felülkerekedett a józan észen, és nyelvemet kidugva, mintha véletlenül történne, megnyaltam csupasz golyóit. Megérezhette, mert mozgása lelassult, én meg ijedten húzódtam vissza, arra számítva, hogy felháborodik. Ennek semmi jelét nem adta, tovább mozgott Évában, de jóval lassabban, mintha időt akarna adni, hogy folytassam, amit elkezdtem. Óvatosan megint megnyaltam, ekkor teljesen leállt, és kéjesen felsóhajtott. Most már bátrabban nyalogattam a zacskóját, mert nyögései elárulták, hogy tudja, mi történik, és élvezi. Hamarosan állammal Éva punciját dörzsölve beszívtam a számba Zoli golyóit, és úgy cirógattam nyelvemmel.
Egyszer csak éreztem, hogy eltávolodik, Éva popsijából is kiszállt. Önkéntelenül leengedtem a fejem az ágyra, és felpillantottam rá. Megmarkolta a farkát, lefelé fordította, és mélyen a szemembe nézett. Lassan tudatosult bennem, mit szeretne, aztán az is, hogy én is akarom.
Visszanéztem rá, a szememből kiolvasta a választ ki nem mondott kérdésére. Még lejjebb fordította farkát, csípőjét előretolta, és hozzáérintette az ajkamhoz. Megcsókoltam a makkját, aztán kinyitottam a szám, és végig szemébe nézve engedtem, hogy szerszáma becsússzon. Tekintete elborult a kéjtől, és hangosan felsóhajtott. Előredőlt, ráhajolt Éva hátára, és belemerült a számba.
Hallottam,hogy valamit súg Éva fülébe, aki lenézhetett a lába közé, és meglátva, mi történik, felnyögött:
-Aaaah! Tudtam, hogy megteszitek! Élvezed, drágám?
-Eszméletlen jó- lihegte Zoli, miközben csípőjét mozgatva kefélni kezdte a szám.
-És te?- kérdezte tőlem, és hangja elakadt az izgalomtól. Zoli kihúzta farkát a számból, hogy válaszolni tudjak.
-Igen!-suttogtam elfúlva, és próbáltam elérni a felettem lebegő makkot az ajkammal.
Éva tovább faggatott:
-Akarod még?
-Igen!
-Mit? Mondd ki!
Kicsit nehezen kapcsoltam, de végül rájöttem, mit akar hallani.
-A faszt. Szopni akarom a faszt.
Éva megrázkódott, és teljesen bevadulva, kéjtől remegő hangon azt mondta:
-Igen! Szopjad! Szopjad a fiúm faszát!
Szavai annyira felizgattak, hogy felnyúlva megmarkoltam Zoli farkát, a számhoz húztam, és mohón szopni kezdtem. Ő persze készségesen nyomta be, így hamarosan tövig bent volt, és teljesen kitöltött. Éva leszállt rólam, megfordult, majd rám feküdve beigazította farkam nedves puncijába, és lovagolni kezdett rajtam, miközben az arcomhoz hajolt, hogy minél közelebbről lássa, ahogy a barátja farka keféli a számat.
-Olyan gyönyörű! Elévezek! Élvezzünk így! Akarjátok?
Nem tudtam válaszolni, de Éva megtette helyettem:
-Akarod, ugye? Kielégíted a pasim, miközben megdugsz, és a szádba élvez, amíg te belém!
Rá kellett döbbennem, hogy tényleg ezt akarom. Annyira kívántam mindkettőjüket, hogy itt már nem lehetett megállni.
-Igen! Elégíts ki minket! Megbaszol, és közben leszopod a fiúmat, én meg végignézem!- lihegte, és látszott, hogy szinte teljes extázisban van. Nem gondoltam volna róla, hogy ennyire perverz és buja, de magamról sem, hogy megkívánjak egy fiút, most meg az volt minden vágyam, hogy minél mélyebben legyen a számban, és érezhessem az élvezetét.
Zoli megint rádőlt Éva hátára, és egyre erőteljesebben lökte előre a csípőjét. Már nem is én szoptam őt, csak feküdtem hátrahajtott fejjel, és engedtem, hogy egyre gyorsabban és vadabbul szabályosan megbassza a számat. Éva az arcom mellett lihegve nézte az egészet, miközben ő is hevesen vonaglott a farkamon. Ezt már nem lehetett tovább bírni, éreztem, hogy közeleg a megsemmisülés. Az érzés, hogy a barátom farka van a számban, az enyém meg a barátnője forró és szűk puncijában, kibírhatatlan volt.
Megmarkoltam Zoli fenekét, tövig a számba húztam, majd csípőmet felemelve elementáris erővel élvezni kezdtem. Válaszul Éva teste összerándult, hüvelye megszorítva farkam, valósággal fejni kezdte, majd hangosan sikoltozva, egész testében remegve ő is elélvezett. Zoli ezt látva hörögni kezdett, farkát kijjebb húzva megmarkolta, én szívni kezdtem a makkját, és éreztem, ahogy farka újra és újra megfeszülve számba lövelli fanyar, sűrű, és bőséges spermáját. Fantasztikus érzés volt. Éva csókolgatta a szám, Zoli farkát, majd ahogy lassan kihúzta, be is kapta egy kicsit, aztán rám hajolt, és nyelvét a számba dugva ízlelte Zoli gyönyörtejét. Mohón csókolóztunk, együtt nyelve le a nyálammal kevert ondót.
Életem leghosszabb, legintenzívebb, és legkimerítőbb orgazmusa volt. Így lehettek ezzel ők is, mert Éva pihegve borult rám, Zoli is remegő lábakkal húzta ki farkát a számból, és mellénk zuhant az ágyra. Jó darabig csak hevertünk, annyi erőnk sem volt,hogy megszólaljunk.
Később, mikor kicsit összeszedtük magunkat, Zoli poharakat, és egy üveg bort hozott be, amit ott az ágyban, meztelenül kortyoltunk el beszélgetés közben. Számomra ekkor jött a döbbenet. Megtudtam, hogy az egész este, amit én spontán, hirtelen felindulásból elkövetett kalandnak gondoltam, előre megbeszélt, és gondosan kitervelt akció volt.
Persze az értelmi szerző Éva volt. Nem csak velem beszélt a titkos vágyairól, hanem Zolival is. Többek között arról is, hogy szeretné látni Zoli farkát egy fiú szájában. Ő először mereven elzárkózott ettől, de Éva addig sugdosott a fülébe, hogy elméletben belement a dologba. Aztán jött a tervezgetés, a lehetséges partner kiválasztása. Természetesen rövid úton én kerültem képbe, hogy miért, azt leírtam az elején. Éva biztos volt benne, hogy kapható leszek egy hármas szeretkezésre, és bízott benne, hogy megfelelő előkészítés után, ha olyan helyzetet teremt, engedni fogom, hogy Zoli becsúsztassa a számba a farkát.
Számítása bejött, ám arra egyikük sem gondolt, hogy ettől mindhárman ennyire beindulunk, és ilyen hatalmas élvezés lesz belőle.
Már világosodott, mire hulla fáradtan hazakeveredtem, és az ágyamba omlottam. Másnap vasárnap volt, szerencsére a barátnőm csak este jött meg, így volt időm kipihenni magam, na meg gondolatban újra és újra átélni azt az éjszakát.

Vakáció

Néhány éve történt, amikor Görögországban a tengerparton nyaraltam.
Gondoltam, hogy kipróbálom a nudizást de mivel szégyenlős vagyok elhatároztam, hogy keresek egy elhagyatott partszakaszt. Béreltem egyet a számtalan kis robogó közül és elindultam körülnézni. Találtam is egy remek helyet, olyan öbölfélét. Aranyló homok borította a partot és körbeölelték a sziklák. Már két napja oda jártam fürödni és akkor kezdõdött életem legegzotikusabb szexuális kalandja.
Jól benne voltunk már a délutánban ezért elkezdtem készülődni, hogy visszamegyek a szállodába, de gondoltam, hogy előtte azért még úszom egyet. Amikor jövök ki a vízből akkor láttam csak, hogy közben még valaki odajött napozni. Összeszedtem a cuccomat, bepakoltam a hátizsákomba, felhúztam a shortom és elindultam. Amikor közelebb értem akkor láttam, hogy egy hosszú barnahajú lány napozik ott meztelenül. A törülközőjén feküdt hason, előtte egy könyv.
– Szia! – köszöntem. A lány felnézett és visszaköszönt – Szia! – aztán újra olvasni kezdett. Indultam tovább, de valahogy nem bírtam megállni, hogy ne vessek még egy pillantást a lányra. Felmentem a robogóhoz és elindultam vissza a hotelba, de egész úton azon járt az agyam miért jöttem el és miért nem kezdtem el vele beszélgetni. Este az ágyban állandóan felrémlett előttem az arca, ahogy rám nézett és mosolygott. Ahogy visszaemlékeztem nagyon csinos volt és az alakja is jó volt. Kicsit még forgolódtam, majd elnyomott az álom. Jó későn ébredtem. Elmúlt már 12 óra, de hát nyaralni ugye nem azért megy az ember, hogy korán keljen.
Ebéd után sétáltam egyet az üdülőhelyen. Bementem egy fagyizóba és amikor beléptem õ épp akkor jött kifelé egy másik lánnyal. Megismert õ is, mert egyből köszönt és megkérdezte, hogy délután ott leszek-e.
– Igen. – feleltem.
– Akkor biztos találkozunk. – mondta és már el is viharzott a barátnőjével.
Amikor odaértem a lány még nem volt ott, úgyhogy ledobtam a shortot és bementem úszni. Kb. fél órát lehettem bent és pont akkor érkezett, amikor jöttem ki a vízből. Végig nézett rajtam – amitől egy kicsit zavarba is jöttem – úgyhogy gyorsan felkaptam a shortomat. Rajta egy kétrészes barack szinű bikini volt. Köszöntünk egymásnak és végre bemutatkoztunk, majd leültünk beszélgetni. Megtudtam, hogy Viviennek hívják, New Yorkban él és õ is épp a vakációját tölti. Kb. fél órát beszélgethettünk, amikor megkérdezte, hogy nem zavar-e ha leveszi, a bikinijét mivel meztelenül szeretne napozni.
– Persze, hogy nem. – válaszoltam.
– Akkor elfordulnál egy picit, amíg leveszem a bikinimet?
– Semmi gond. – feleltem és elfordultam, bár nem igazán értettem, hogy erre miért van, szükség ám jó legyen, ahogy akarja.
– Visszafordulhatsz. – felelte egy perc múlva.
Amikor megfordultam akkor pont úgy feküdt a törülközőjén, mint az elöző nap.
– Segítenél? – kérdezte és egy napolajas flakont nyújtott felém.
Természetesen vállalkoztam a dologra és – bár egy picit zavarban voltam – közben abban bíztam, hogy nem csak a hátát kell majd bekennem. Nagyon jó alakja volt. Ilyen hosszú lábakat és ilyen feszes popsit még életemben nem láttam. A bőre bársonyos volt és puha. Épp vissza akartam adni a flakont, hogy végeztem, amikor közölte, hogy a lábát is és a popsiját se felejtsem ki. Nyeltem egy nagyot és boldogan folyattam. Úgy tűnt élvezi a helyzetet és nem izgatja magát azon, hogy zavarban vagyok.
– Te nem nudizni jársz ide? – kérdezte és közben felkönyökölt.
– De azért. – válaszoltam.
– Akkor miért nem veszed le a nadrágod?
– Őőő… talán azért, mert zavarban vagyok.
– Semmi baj, vedd le nyugodtan.
Húúú… ebből mi lesz? – gondoltam magamban, de azért levettem a nadrágot és odaültem elé.
– Akarod, hogy bekenjelek? – kérdezte. Egyből arra gondoltam mennyire lenne ciki, ha egy olajozástól egyből felizgulnék és mivel arra a megállapításra jutottam, hogy eléggé, épp mondani akartam, hogy egyenlőre nem, de elkéstem vele, mert a lábamat már el is kezdte bekenni. Koncentrálhattam bármire, de nem bírtam ki és a farkam felállt, mint a cövek. Vivi ettől egyáltalán nem jött zavarba. Sőt!
– Csússz közelebb. – mondta, miközben továbbra is hason feküdt és könyökölt. Én engedelmesen közelebb csusszantam.
– Még közelebb! Ne legyél ennyire félénk. – mondta, miközben megfogta az álló farkam és egészen odahúzott magához.
Közben én olyan vörös lettem, mint a paradicsom.
– Szép farkad van. Tetszik. – mondta mosolyogva, miközben rám nézett. Húzott rajta hármat-négyet majd bekapta a makkom és szopni kezdte. Nem akartam elhinni, hogy ilyen van és inkább hanyatt feküdtem mielőtt elájulnék. Mire a fejem letettem Vivi már tövig benyelte a farkam és a feje ütemesen járt fel-le. Eszméletlen jól csinálta és erősen koncentráltam, hogy ne élvezzek el rögtön de így sem bírtam sokáig visszatartani és a szájába élveztem. Szinte nyögni sem volt időm minden olyan gyorsan történt. Mikor felnéztem épp egy csepp spermát törölt le a szája széléről és utána egyből lenyalta az ujjáról.
– Hát ezzel is megvolnánk. – mondta mosolyogva.
Én meg ismét elvörösödtem, mint egy túlérett cseresznye.
– Ne haragudj, hogy ilyen gyorsan de…
– Semmi baj – szakított félbe kedvesen mosolyogva – van még időnk. Esetleg addig bekenhetnél elöl is.
– Ok, fordulj meg! Láttam, hogy amíg a napolajért nyúlok óvatosan a hátára fordult, a lábait kicsit felhúzta és keresztbe tette. Most láttam csak, hogy milyen gyönyörű formás mellei vannak. Odatérdepeltem mellé és megcsókoltam mindkét mellét.
– Nos? Hol kezdjelek bekenni?
– Talán ahol az előbb megcsókoltál. – felelte és persze mosolygott.
Fogtam a flakont, nyomtam egy kis napolajat a mellére és elkezdtem bekenni a melleit. Ilyen feszes cicikkel még nem is nagyon találkoztam – gondoltam – és az ujjammal a mellbimbójánál köröztem ami peckesen meredt az ég felé miközben õ a farkamat birizgálta. Éreztem, ahogy lassan visszatér bele az élet és újra tettre kész lesz nemsokára. Elkezdtem csókolgatni a köldökénél, mire megfogta a fejem és finoman lefelé nyomta. Lassan szétnyitotta a lábait. Ami ott fogadott attól úgy megdöbbentem, hogy felugrottam és elejtettem a napolajat, mint akit darázs csípett meg. Viviennek ugyanis farka volt! Mégpedig nem is kicsi, de teljesen le volt szőrtelenítve még a szeméremdombja is. Döbbenten ránéztem és csak annyit bírtam kinyögni:
– Úristen! Neneneked farkad van. – dadogtam.
Elég hülyén nézhettem ki. Ott álltam egy szál faszban és az állam valahol négy szinttel lejjebb a döbbenettől, de azért izgalmasnak is találtam a dolgot.
– Soha nem láttál még ilyet? – kérdezte.
– De, de láttam már fotókat az interneten. – feleltem és visszahuppantam a földre.
– És milyennek találtad?
– Hát elég furcsának, de egy kicsit izgatónak is. – ismertem be.
– Az látszik, hogy most is olyannak találod hiszen még mindig áll is a farkad.
Felállt és odalépett elém.
– Azt szeretném ha leszopnál. – mondta, és az egyik kezével a farkát a még mindig tátott számba tette. Nem volt erőm tiltakozni és mintha nem is akartam volna. Végül is Vivi egy gyönyörű lánynak néz ki a farkát kivéve és õ is leszopott engem – gondoltam – majd lassan szopni kezdtem a farkát. Éreztem, ahogy a farka el kezd duzzadni a számban és megkeményedik. Megfogta kétoldalt az arcomat és a fülcimpáim birizgálta.
– Hmm, nagyon jól csinálod. Szopjad csak drágám. – mondta, és a csipőjét ütemesen mozgatva egyre erősebb lökésekkel nyomta a számba.
– Hmm, isteni!
Közben már egész a torkomig tolta a farkát. Megfogtam a fenekét az ujjam bedugtam a seggébe. Nagyon furcsa volt a szituáció. Éreztem, ahogy a pénisze egyre jobban lüktet a számban miközben õ egyre hangosabban nyögdécselt.
– Elélvezek! – mondta szinte sikítva és éreztem, ahogy a szám megtelik, a spermájával ami lassan csurog le a torkomon és a szám szélén. Kivette az ernyedő farkát a számból és letörölte a csurgó nedvet az ajkamról az ujjával majd lenyalta róla. Hanyatt döntött, elkezdte a golyóim nyalogatni, szívni és közben a keze a farkamon járt fel-le. Nem kellett sok és már keményen is állt.
– Most pedig azt akarom, hogy jól kefélj meg! – parancsolta követelödző hangon miközben hanyatt feküdt. Széttette a lábát és lassan megemelte a csípőjét. Nem kellet kétszer mondania. Odacsúsztam, finoman benyomtam a farkam a seggébe és kefélni kezdtem. Láttam ahogy ismét kezd felizgulni és a pénisze duzzadni kezd. Az egyik kezemmel elkezdtem verni a farkát. Nem kellett túl sok idő hozzá és teljesen meg is merevedett.
– Erősebben! – nyögdécselte.
Feltettem a lábait a vállamra és közben teljes erőből keféltem azt a formás popsiját.
– Nagyon jó, még gyorsabban! – mondta és közben maszturbált.
– Csináld csak, mindjárt elélvezek – sikította.
Én addigra már totál kész voltam és beleélveztem a seggébe. Pár másodperc múlva õ is a saját hasára és a mellére élvezett. Fáradtan lerogytam mellé és annyit bírtam kinyögni, hogy ez nagyon jó volt.
– Én is nagyon élveztem. Nagyszerű voltál. – válaszolta és megcsókolt.
Feküdtünk pár percig egymás mellett aztán bementünk a vízbe pancsolni egyet. Utána még beszélgettünk egy kicsit, majd összepakoltuk a holminkat és elindultunk visszafelé. A robogóval elvittem a szállodájához ahol elmondta, hogy õ másnap korán reggel utazik haza de megadta a New Yorki telefonszámát és azt mondta ha gondolom akkor hívjam fel. Két nap múlva én is hazautaztam. Azóta nem találkoztam egy transzival sem, de amikor egy csajjal vagyok együtt gyakran előfordul, hogy Vivien jár a fejemben. Közben többször is beszéltünk telefonon és azt mondta, hogy örülne ha meglátogatnám amikor arra felé járok. Mostanában egyre jobban izgulok, mert úgy néz ki, hogy jövőre az USA-ban töltöm a szabadságom. Mondanom se kell, hogy már nagyon várom.

Cart
Your cart is currently empty.